Fotó-kalendárium - Kepes György

Fotó-kalendárium - Kepes György

2011. október 04. Mai Manó Ház

105 éve, 1906. október negyedikén, a Heves megyei Selypen született Kepes György, aki a középiskolai tanulmányai után Budapesten – Csók István tanítványaként - a Képzőművészeti Főiskolán kezdett el tanulni. Tanulmányai befejezése után ismerkedett meg Kassák Lajossal, akinek 1928-tól Munka-köréhez is tartozott, de Besnyő Évával és Friedmann Endrével, ­­- akit később Robert Capaként ismert meg a világ - is nagyon jó barátságot ápolt.



Fotó: Besnyő Éva: Kepes György, 1930-32


 

Aztán Kassák tanácsára 1930-ban elhagyta Magyarországot, majd rövid bécsi kitérő után Berlinbe költözik, ahol Moholy-Nagy László munkatársa lesz. Ez a munkakapcsolat később Londonban, majd az Egyesült Államokban is folytatódott, ahol többek között – ahogy Kincses Károly a Fotográfusok – Made in Hungary című könyvben is megemlíti - a második világháború alatt Chicago városának emberei megbízták álcázási technikák kidolgozásával. A vizuális elemek és a felismerés-pszichológia együttes hatásának ismeretére épülő munkában Kepes vezette az álcázási műhelyt, Moholy pedig légifelvételeket készített a városról. Egy súlyos betegség miatt Erdélybe költözik nővéréhez, ahol 1932 és 36 között leginkább fényképeket készít, majd 1937-től visszatér az USA-ba. Az Új Bauhaus utódjában a School of Designban dolgozik Moholyval, majd később neves egyetemeken tanít, és 1945-től saját tanszéket kap Cambridgeben, a Massachusetts Institute of Technology-n, ahol az egyetem Architecture and Planning karán építészek és várostervezők számára tanít vizuális tervezést.



Fotó: Kepes György: A bostoni kikötő komplex ökológiai fénykörnyezetének terve,
1964 – 1965

 

A Language of Vision című művét, mely 1944-ben jelent meg először Chichagoban, a szakirodalom ma is a modern vizuális nyelv problémáinak legizgalmasabb és leghasználhatóbb összefoglalását tartalmazó kézikönyvének, a vizuális kultúra alapművének tartja. A könyv 1978-ban jelent meg magyarul A látás nyelve címmel. A másik alapmű, amit Kepes Györggyel kapcsolatban mindenképp meg kell említenünk A világ új képe a művészetben és a tudományban című kötete, melyet The New Landscape in Art and Science címmel 1956-ban írt, magyarul a Corvina kiadásában 1979-ben jelent meg.

 


A világ új képe a művészetben és a tudományban könyv borítója

 

Ezt megelőzően a hatvanas években hazalátogatott Magyarországra, megosztunk egy akkori anekdotát, melyet Kepes András (akinek nagybátyja volt Kepes György) írt a terasz.hu oldalán:

Kepes György jó harminc év után, a hatvanas években jött először haza, Magyarországra. Ferihegyen a vámos megkérdezte tőle, hozott-e valamit ajándékba a családnak. – Csak két képet, amit én festettem – felelte nagybátyám. – Mit ábrázol? – kérdezte a vámos. Nagybátyám elgondolkodott: – Nincs rajta se ember, se táj. – Szóval, nem ábrázol semmit – szögezte le a vámos. – Megnézném. Nagybátyám szétnyitotta a kartondobozt, a vámos belekukkantott, majd gúnyosan elhúzta a száját. – Ezt hozta a családnak?! Lesz nagy öröm! – aztán elfordult, ne lássák, hogy mindjárt megpukkad a röhögéstől. „Vén bolond, gondolta, ahelyett, hogy farmert és rágógumit hoztál volna a gyerekeknek…” Amikor aztán néhány évvel később, az első nagy hazai kiállítás után nagybátyám itthagyott egy-egy képet ajándékba szüleimnek, nővéremnek és nekem, alig tudtuk kifizetni a vámot.

 


Kepes György: Fotogram, fotópapír tempera, 35x24 cm, 1934-36 között, magántulajdon

 

Több helyen is olvasni, hogy Kepes György a '30-as éveket követően már nem festett olajképeket, azonban az életművét bemutató kiállításain nagy számban láthatók a '70-es években készült olajképei is. Az 1980 utáni években kezdődnek meg hazai kiállításai, műveinek egy részét a Szépművészeti Múzeum, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum, a Kassák Múzeum gyűjteményében is megtalálhatjuk. 1991-ben több, mint 200 alkotását adományozta Eger városának. Hagyatékának így jelentős része Egerben, a Vitkovics Házban látogatható.

 


Fotó: Boston, a Radio Shack üzlet portálját díszítő neonembléma, 1949–1950

 

10 évvel később 2001. december 29-én halt meg az Amerikai Egyesült Államokban.

Kincses Károly véleménye szerint munkái nem kapcsolhatók egyetlen művészeti ághoz sem, hiszen meríthetnek belőle a festészet, a grafika, a fényhatásokra építő eszközök konstruálói, a mozaikokat készítők, és nem utolsósorban a fényképészek is.


Kepes György munkásságáról az Artmagazin 2008/3. számában is olvashattok.

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.