Együtt-Élés – Hossala Tamás

2012. május 23. Mai Manó Ház

A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház Folyamatos Jelen címet viselő kiállítás és katalógussorozata műfaji és technikai megkötések nélkül mutatja be kötetenként négy fiatal magyar fotográfus munkáját. A sorozat harmadik részének címe: Együtt-Élés. A kötetben szereplő alkotók Hossala Tamás, Mónika Merva, Kovalovszky Dániel és Szász Lilla.

Az „Együtt-Élés” alcímű válogatás olyan közösségek tagjainak életét mutatja be és meg, ahová az azonos élethelyzet okán kerültek az ott lévők. Az életkor, a szociális helyzet, a társadalomban betöltött szerep, illetve annak hiánya az, ami együttlétük oka. Nem szabad választás következményeként élnek ott, hanem oda sodródtak, egyfajta elkerülhetetlennek hitt törvényszerűségnek engedelmeskedve. Az azonos élethelyzetből fakadó közös sors határozza meg mindennapjaikat és szinte teljesen azonos vágyaikat is. Ők ott élnek, ahol a választás szabadságának, a változtatásnak nincs vagy csak igen csekély a lehetősége.

Az alkotók már témaválasztásukban is felvállalták állásfoglalásukat a kérdéskörrel kapcsolatban: megmutatják, gondolkodás tárgyává teszik, megosztják az ott lakók életének ellesett pillanatait, sorsukat, vágyaikat, mindannyian a maguk fotográfiai eszközeivel. Más és más alkotói stratégiát követve készítik képeiket a hosszan együtt eltöltött idő alatt. Hossala Tamás saját hivatásának helyszínét mutatja meg hol elő, hol meg eltűnő képeiben. Szituációk, portrék, tárgyak, belső terek megmutatásában jeleníti meg azt a gyermekotthont ahol dolgozik. Felvállalja magának a fényképezés eszközének és folyamatának összes esetlegességét, az adott pillanat teljességének és egyszeriségének megőrzése érdekében. A kiválasztott momentumok némelyikét egymással társítva láthatjuk. A valóságban különböző terekben, eltérő időben létező pillanatok összerakásával, új, ebben az összefüggésben csak a kép valóságaként létezőt teremt, kiegészítve, módosítva magukat az egyes képeket. (Csizek Gabriella)

zirzen1.jpg
Fotó: Hossala Tamás: részlet a Szupervízió I. sorozatból

Hossala Tamás
Szupervízió I.

A Zirzen Janka Gyermekotthon lakóiról szóló fotósorozatom, életem egy részébe enged bepillantást. Hat éve dolgozom itt. Az elmúlt években kívülállók számára talán érthetetlen és nehezen hihető történetekkel, üzenetekkel találkoztam, amelyek komoly nyomot hagytak. A képek alapvetően nem az örömről, a bánatról, az itt gyakran megjelenő brutalitásról szólnak. Képeim mindegyike egy-egy pillanatot ragad ki az ott élők és dolgozók életéből. Ez a megállított idő jelképezi azt, ami a bemutatott emberekre és a körülöttük lévő térre leginkább jellemző: nem számít milyen volt a múlt, mit hoz a jövő, csak a jelen az, aminek élni kell, egy pillanat. Ezek a pillanatok azonban a leglényegesebbek mindannyiuk életében. Azok, amikor éppen nem történik semmi. Csak vannak. Akár társasan, akár magányosan. Ez az idő, talán felkészülés egy újabb megoldásra váró, fájdalmas problémára, egy készülő durva konfliktusra vagy éppen egy gyengéd ölelésre, esetleg egy szeretetteljes mosolyra. Ezek a pillanatok különlegesek, hiszen nem lehetnének sehol másutt, csak ott és akkor.  Ilyen mesterségesen, véletlenszerűen összekerülni vadidegeneknek és mégis szinte „családtagként”, egy térben és időben így, csak egy ilyen helyzetben lehet. A pillanatok hoznak össze embereket, gondolatokat, érzéseket, amelyek szintén csak egy-egy másodpercre, percre érdekesek. 

A technikai választás tudatos, a családi ereklyeként rám maradt Pajtás fényképezőgép használata erős érzelmi kötődést fejez ki. A 6x6-os formátum pedig egy zárt képi világra utal, ám a fényképezőgép használata hihetetlen szabadságot enged a képek készítésénél.

Nem érdekelt, hogy alul, vagy túl exponált lesz a kép, vagy életlen, csak a pillanat érdekelt. A képek között többféle formátum is megjelenik. A keresőben látható képet továbbgondolva, tovább fűzve, az időbeliséget megtartva létrejött a két, nem egész kockából álló 6x11-es formátum. Talán ezek a „nem létező képek”, tudják leginkább megjeleníteni az otthonban élők között létrejött pillanatnyi egységet.  (Hossala Tamás)

zirzen4.jpg
Fotó: Hossala Tamás: részlet a Szupervízió I. sorozatból


zirzen5.jpg
Fotó: Hossala Tamás: részlet a Szupervízió I. sorozatból


zirzen7.jpg
Fotó: Hossala Tamás: részlet a Szupervízió I. sorozatból


zirzen8.jpg
Fotó: Hossala Tamás: részlet a Szupervízió I. sorozatból


zirzen11.jpg
Fotó: Hossala Tamás: részlet a Szupervízió I. sorozatból


zirzen13.jpg
Fotó: Hossala Tamás: részlet a Szupervízió I. sorozatból


zirzen14.jpg
Fotó: Hossala Tamás: részlet a Szupervízió I. sorozatból


zirzen16.jpg
Fotó: Hossala Tamás: részlet a Szupervízió I. sorozatból


zirzen17.jpg
Fotó: Hossa
la Tamás: részlet a Szupervízió I. sorozatból

 

Hossala Tamás weboldalát ITT találjátok.

 

 

                     

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása