Időutazás – Alain Paiement

2012. június 21. Mai Manó Ház

Időutazás rovatunkban ma az egyik legismertebb kanadai kortárs fotóművész munkáit mutatjuk be, melyet a magyar közönség Megtalált felszín címmel, 2006-ban láthatott a Mai Manó Házban.

Alain Paiement évtizedeken át ugyanazt a kérdést járja körül: a világ, a dolgok feltérképezésének folyamata és megvalósulása áll tevékenységének középpontjában, azaz a mapping. Művészi pályája elején festészettel foglakozott, a festéket a maga anyagszerűségében használta fel így hozott létre absztrakt felületeket. Ezt követően térképek rajzolatával is foglalkozott műveiben. Első periódusának fotográfiáiban pedig a három dimenziót képezi újra hárommá, térbe épített fotó-installációiban. Épületek belsejét pontról pontra végigfényképezve újraépíti azok tereit, így zárva be a külső világ végtelenjét. A blogunkon bemutatott munkák, már két dimenzióba sűrítve mutatják be, hogyan fordítja egymásba személyes tereit, és bár minden ismerős lehet számunkra ebből a nézőpontból, de így még sosem láthattuk a világot. (Csizek Gabriella)

01.jpg
Fotó: 
Alain Paiement: Unlikely Axonometric (work in progress), 2010.

„Voltaképpen elég egyszerű az egész, akár a topográfiában: egy repülőgépről vagy műholdról végigfényképezünk egy területet felülnézetből egyszerű térrészletek alapján, gondosan ügyelve arra, hogy a filmsík mindig párhuzamos maradjon a fényképezett felülettel. Jelen esetben azonban a megfigyelt terület azonnal felismerhetővé válik. A képek olyan felületekről készültek, amelyeken magam jártam. A felvételeket mindig egy bizonyos módszert követve készítettem, de utam során többször elbizonytalanodtam: a szigorú dokumentarista megközelítést vagy a látszólag ésszerűtlen intuíciót válasszam egy-egy téma feldolgozásakor? A témák egyszerűen előttem hevertek, éppen ott, amerre jártam. Nem kerestem őket. Ez tehát a közös ezekben [...] a képekben. Utazás-foszlányok, tárgy-ábrázolások. Bármiféle ismert vagy monumentális helyszín nélkül. Ha úgy tetszik, múlékony dolgok csupán. Véletlenszerűségek.”

(Részlet Alain Paiement: Megtalált Felszín - Felszínre bukkanás című esszéjéből.)

02.jpg
Fotó: 
Alain Paiement: Merci-Merci, 2000/2001.
[nagyobb méretért klikk a képre]


03.jpg
Fotó: Alain Paiement: Constellation Squat, 1996.


04.jpg
Fotó: Alain Paiement: Arrangement According to Nature (Monseur) 2010.
[nagyobb méretért klikk a képre]


05.jpg
Fotó: Alain Paiement: Garage, 2010.
[nagyobb méretért klikk a képre]


06.jpg
Fotó: Alain Paiement: F 3 / Living Chaos, 2001.
[nagyobb méretért klikk a képre]


07.jpg
Fotó: Alain Paiement: Parages (pane mundial) Detail, 2004.


08.jpg
Fotó: Alain Paiement: Local Rock, 2004.


09.jpg
Fotó: Alain Paiement: Arrangement According to Nature (Madame), 2010.


10.jpg
Fotó: Alain Paiement: Country Base, 2004.

 

Alain Paiement fotói - nagy méretük miatt - a kiállítóterekben hatnak a legjobban, a Mai Manó Házban megrendezett kiállítást dokumentáló képeket Facebook oldalunkon találjátok.

 

                             

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása