Charles C. Ebbets: A felhőkarcolók tetején (1932)

2013. július 08. Mai Manó Ház

1932 szeptemberében Charles C. Ebbets fotográfus a Rockefeller Center - ma GE Building néven ismert - felhőkarcolójának építkezésén készítette el a mára már világhírűvé vált fotósorozatát. Az 548 óra New Yorkban blog is foglalkozott tavaly szeptemberben a sorozat leghíresebb fotójával és a cikkben azt is megemlítik, hogy Ken Johnston, a kép jogait birtokló Corbis Images vezető történésze és levéltárosa szerint a fotó megrendezett, egy előre megtervezett eseményen készült. "A kép nyilvánosságra kerülését és elkészültét a Rockefeller Center erőltette. Úgy tűnik, a szereplői valóban munkások, de a kép egy megrendezett eseményen készült, melyre számos fotóst meghívhattak" – hangzott Johnston bejelentése. A fotót valószínű ezért is tulajdonították évekig Lewis Hine fotóművésznek, aki valóban készített a felhőkarcolón dolgozó munkásokról képeket, de a mai kutatások szerint a fotósorozatot Charles C. Ebbets készítette. 2003-ban a Bettman Archívum gyűjteményvezetője is megerősítette ezt, így ma már a legnagyobb fotós galériák, gyűjtemények is ennek megfelelően készítik el képaláírásaikat a fotóhoz. 

001.jpegFotó: Ismeretlen: Charles C. Ebbets munka közben, 1932 

Ebbets 1905. augusztus 18-án született az alabamai Gadsden városában. Első fényképezőgépét 8 évesen vásárolta meg, a legenda szerint anyja számlájára íratta fel a boltban gép árát. A húszas években kezdett el fotósként dolgozni, először csendéleteket készített, majd ezután a mozgókép irányába indult el, dolgozott a kamera mindkét oldalán. De emellett volt birkózó, vadász, autóversenyző és pilóta is. A húszas évek végétől a Miami Daily News újság fotóriporterként alkalmazta, de képei a The New York Times, National Geographic, U.S. Camera, Look, Popular Photography magazinokban is megjelentek. A felhőkarcoló 69. emeletén készült fotó népszerűségét jól szimbolizálja, hogy a Corbis tulajdonában lévő húszmillió fotó közül e kép kereskedelmi felhasználásához nyújtják be a legtöbb engedélykérelmet, továbbá azt is fontos megjegyezni, hogy a huszadik század egyik legismertebb fotójáról van szó. Az eredeti negatívokat Pennsylvaniában őrzik, Johnston szavaival élve: ezek a képek mára már az amerikai történelem szerves részévé váltak. A világhírű sorozat elsőként a New York Herald Tribune újságban jelent meg 1932. október 2-án. Mai bejegyzésünkben - a fotográfust munka közben ábrázoló fotók mellett - Ebbets legendás sorozatából mutatunk be olyan képeket, melyeket talán még sosem láttatok. 

UPDATE
A Howard Greenberg gyűjteményét bemutató kiállításon, 2013-ban a Mai Manó Házban is megtekinthető volt ez a fotó, amelynek képaláírásában, a fotó készítőjeként Hamilton Wright szerepel. Erről bővebben ITT olvashatsz!

002.jpegFotó: Charles C. Ebbets: Lunch atop a Skyscraper, 1932 

003.jpegFotó: Ismeretlen: Charles C Ebbets a segédjével dolgozik, 1932 

004.jpegFotó: Ismeretlen: Charles C. Ebbets munka közben, 1932 

005.jpegFotó: Charles C. Ebbets: Lunch atop a Skyscraper, 1932 

006.jpegFotó: Charles C. Ebbets: Lunch atop a Skyscraper, 1932 

007.jpegFotó: Charles C. Ebbets: Lunch atop a Skyscraper, 1932 

008.jpegFotó: Charles C. Ebbets (?): Lunch atop a Skyscraper, 1932

009.jpgFotó: Charles C. Ebbets: Lunch atop a Skyscraper, 1932 

(forrás: anthonylukephotography.blogspot.hu)

Lewis Hine amerikai gyerekmunkásokról száz éve készített fotósorozatát ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása