Két név, amit minden fotográfiát szerető ember ismer: Brassaï és André Kertész. Lapozó rovatunkban ma a svájci Camera magazinban 1963 áprilisában megjelent, kettejük barátságát bemutató, rengeteg fotóval illusztrált írásról olvashattok, amelyről még ugyanabban az évben a Fényképművészeti Tájékoztató magyar nyelven, röviden megemlékezett.
Barátom André Kertész címmel ki is emlékezhetett volna meg több joggal korunk egyik legnagyobb fotográfusáról, mint másik hazánkfia, Brassaï, aki ha nem lett volna valóban André Kertész barátja, ki tudja, talán sose fordult volna a fotográfia felé, s meglehet, ma nem lenne maga is korunk egyik legnevesebb művésze. A fotográfiát mindaddig nem ismerte, sőt meg is vetette, - írja a Camerában - amíg André Kertésszel nem találkozott, 1926 táján. Kertész képei és azokhoz fűzött megjegyzései győzték meg arról, hogy ez a “szellemtelen, lélektelen mechanizmus”, ez a “technikai csinálmány” - a fotó - micsoda gazdagodása az emberi kifejezőeszközöknek.
Fotó: Jack Nisberg: Brassaï és Kertész, Párizs, 1980.
Brassaï Kertészben a nagy fotográfus két lényeges tulajdonságát ismerte föl: kielégíthetetlen kíváncsiságot a világgal, az élettel, az emberekkel szemben, fejlett formaérzékkel párosulva. Az utóbbi nélkül is lehet valaki nagyon jó riporter, - írja - mivel a közlés fontosabb az esztétikai hatásnál; ugyanúgy pusztán a jó képalakítás is tehet valakit a fotóban kiválóvá. Kertész azonban - s ez az, ami ritkaság – képein az élet elfutó jelenségeit is fölruházta a formai szigorúság és a tónusárnyalás értékeivel, ami általában a megrendezett felvételek privilégiuma. Vagyis: igazi “képalkotó” volt. Párizs Kertész második hazája lett, miután Magyarországot elhagyta. Ettől a várostól akkor sem tudott szívében elszakadni, amikor Amerikába költözött. Iskolát csinált azzal, hogy fölfedezte a párizsi háztetőket, s a maga idejében a Butte Montmartre, a Quartier Latin, a Montparnasse művészi életének egyik leghűbb dokumentátora lett. Páratlan mélységgel hatolt bele a gyermekek és az ember környezetében élő állatok világába is. Tanúskodnak erről 1933-ban és 1936-ban megjelent képeskötetei, amelyekhez Jean Nohain írt meleg, nagyon értő sorokat Kertész művészi magatartásáról. Művének emberségét igen nagyra értékelték művész-kortársai, de nemcsak a vele egyidősek. Cartier-Bresson írta: “ Kertésznek mindnyájan köszönhetünk valamit”. Persze mindegyikünk valami mást, - teszi hozzá Brassai. Már csak azért is, mert Kertész nem szorítkozott azokra a műfajokra, amelyekben a legtöbbet tudta nyújtani. Példa: 1933-ban készült torzított felvételeinek kísérlet-sorozata. Brassai nem osztja a véleményt, hogy ez a “szürrealista” Kertész volna a legjobb, nem vitatja azonban, hogy torzított aktjai úttörőek a fotográfiai absztrakcióban. A párizsi tíz esztendő meghozta a méltó elismerést. A mester egyike volt a keveseknek, akik fotóikat képtárakban is kiállíthatták. Érthetetlen fordulata a vaksorsnak, hogy egy ilyen alkotó neve és műve ma kívül esik a fiatalok ismeretkörén s hogy kihullhatott az idősebbek emlékezetéből is. Kertész nem sokkal a második világháború előtt Párizsból New Yorkba költözött. Ott érte művészi pályafutását a nagy törés. “Halott vagyok. Előtted egy halott áll.”, - néhány éve ezekkel a szavakkal fogadta Brassaït a new york-i kikötőben. Magyarázata egyszerűen, szomorúan hangzott. Lényétől idegen környezetben, kenyérharcra kényszerülve, nem járhatott a maga útján. A House and Garden részére - persze lelkiismeretesen - luxusfotókat készített az előkelő villák berendezéséről, így érte el jó idő múltán mindössze az anyagi sikert. Egy szép napon már nem is akart többet. De mit tesz az öregség, - írja befejezésül együttérzően Brassaï - ha egyszer megszabadul az idegenség nyomásától! A 69 éves Kertésszel, úgy látszik, ez történt, de hogyan? - azt nem tudjuk meg a cikkből.
Kertész ismét kész arra, hogy magához méltó alkotásokkal gazdagítsa életművét, amelynek érdekes, kronológikus válogatása kíséri Brassai vallomásnak is beillő megemlékezését. (Megjelent: Fényképművészeti Tájékoztató, Magyar Fotóművészek Szövetsége, Budapest, 1963, III-IV, 118-120. oldal)
Brassaï párizsi örömlányokról készített sorozatát (18+) a fotóra kattintva érheted el!
Fotó: Brassaï: Két örömlány, Párizs, c 1932 © Mme G. Brassaï
André Kertész 5 ritkán látott fotóját pedig erre a képre kattintva találod!
Fotó: En haut de la tour Eiffel deux amoureux enlacés embrassant Paris du regard
© Ministère de la Culture / Médiathèque du Patrimoine, Dist. RMN / André Kertesz
