Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Portfólió - Sally Mann (1951) 18+

2014. február 06. Mai Manó Ház

Sally Mann amerikai fotóművész 1951-ben született a virginiai Lexingtonban, ahol azóta is él és dolgozik. Talán legismertebb munkája a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár állományában is megtalálható Immediate Family (Közvetlen család) című fotóalbuma, mely sorozatot összesen tíz évig készítette 1984 és 1994 között. Az albumban publikált képek húsz százalékán három gyereke és férje meztelenül vagy félmeztelenül pózoltak Mann fényképezőgépe előtt. A képek megjelenését hatalmas botrány övezte, vallásos és konzervatív körök azonnal támadni kezdték a sorozatot. A pedofíliával és az amerikai családi értékek lealacsonyításával vádolt Mannt is meglepte a fogadtatás, aki valóban másképp fényképezi gyerekeit, mint ahogy azt szüleik tennék. Nagyméretű fekete-fehér, beállított portréi nedves kollódiumos eljárással készülnek, és azt is tudni, hogy évek óta törött (megrepedt) lencsével fényképez. Mann számos díjat nyert, 2001-ben a Time magazin Amerika legjobb fotósának választotta, képei a legnagyobb múzeumok, mint pl. a MoMA gyűjteményében is megtalálhatók. 

sallymann.jpgFotó: Sally Mann: Emmett, Jessie and Virginia (1989), from the series Immediate Family
(thefabweb.com)

"Sally Mann fotográfiája lírai provokáció, melynek szinte minden pillanata megélt gondolkodásról tesz tanúbizonyságot; témaválasztásai, képei, felvetései, megközelítései akaratlanul is felsértik, irritálják a civilizációs folyamatba gabalyodott nyugati ember és társadalom rutinizált, normatív értékvilágát." - olvashatjuk tranzitblog oldalán. Tavaly a Mai Manó Házban is láthattad a Fotográfia felsőfokon című kiállításunkon Sally Mann egy fotóját az At Twelve című sorozatból, de már a Facebook oldalunkon is találkozhattál az ebben a bejegyzésben is látható 1989-ben készült, a három kisgyermekét ábrázoló fényképpel, melynek publikálásáért olvasói bejelentésre két évvel ezelőtt a Facebook letiltotta oldalunkat.
A fotóra kattintva Sally Mann weboldalát találhatod, ahol a nagy felháborodást keltő intim családi képeit (Immediate Family), a férje betegségéről és testi leépüléséről (Proud Flesh) szóló, vagy éppen a Tennessee-i Egyetem antropológiai szekciójának az emberi test lebomlását vizsgáló (Body Farm) munkáit is láthatod.

A bejegyzés felnőtt tartalom, csak akkor kattints, ha nem zavar a meztelenség, halottak látványa. 

portfolio_sallymann.jpg

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása