Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Urbán Ádám: Faludy György és Fanny (18+ videó)

Urbán Ádám: Faludy György és Fanny (18+ videó)

2014. március 23. Mai Manó Ház

FRISSÍTÉS!

2015. november 3.
A videót egy felhasználói bejelentést követően törölte a YouTube az oldaláról.
2015. december 15.
Urbán Ádámmal egyeztetve úgy döntöttünk, hogy a Faludyról és feleségéről szóló rövidfilmet az index.hu videófelületére, az Indavideóra is feltöltjük.

A 92 éves Faludy György és 28 éves felesége, Kovács Fanny 2002. július 7-én esküdtek egymásnak örök hűséget. Urbán Ádám fotóriporter volt az a szerencsés, aki dokumentálhatta a Kossuth-díjas költő és felesége ünnep- és hétköznapjait. Ádám volt az a személy, aki 2002-ben a mára megszűnt Penthouse magazin felkérésére készíthette a házaspárról a nagy botrányt kavart aktfotósorozatát is. „Megkeresett bennünket Klivinyi Zoltán, aki akkor a lap tulajdonosa volt, úgy emlékszem, ez volt a második száma, az elsőben még nem szerepelt híresség. Amikor felkértek bennünket a fotózásra Gordon István főszerkesztővel, mi igent mondtunk. Gyurka is nagyon büszke volt rá. A fotózás után ők pezsgőztek, én meg felfáztam.” - emlékszik vissza Kovács Fanny az aktfotózásra egy 2010-ben készült interjúban

urban_adam2.jpgFotó: Urbán Ádám
"Sokan vannak, kik erről mit se tudnak, vagy háborognak, ha nézik, pedig egyedül ezt nevezem szerelemnek a lepedőnktől föl az egekig.” (Faludy György) 

 

Urbán Ádám e felvételeivel a 2002-es Sajtófotó pályázaton társadalomábrázolás és portré kategóriákban díjakat nyert. A költőt és feleségét ruhátlanul is megjelenítő sorozathoz Faludy négysoros verseket írt, s közös munkájuk még ugyanabban az évben fotóalbumban is megjelent az alábbi előszóval: Álszemérmes országunkban talán sokakban megütközést kelt ez a rendhagyó és különleges album, amelynek művészi fotói a költő és fiatal feleségének, Faludy-Kovács Fannynak hétköznapjait és szerelmes-szép ünnepét mutatják be. Talán még soha nem került fotográfus ilyen intim közelségbe, barátságba Faludy Györggyel, mint a fiatal és tehetséges fotós, Urbán Ádám. Az Ünnep bensőséges pillanatképei mellett a költő feleségéhez külön e kötet számára írt, szerelmes versei olvashatók. "Mit szólhatnék. Elolvadok a gyengeségtől. Lényed mellett megszédülök. Ha átölellek karomból kiesik a csont." A könyv azonban szomorú aktualitásoktól sem mentes. A 92 éves költő odüsszeiája még nem ért véget. A napjainkban körülötte zajló hangos botrányok (lakásügye, könyvtárának elárverezése, a házassága által kiváltott meg nem értés, rosszindulatú pletykák) hatására Faludy György -immáron harmadszor és végleg emigrációba készül. Feleségével hamarosan elhagyják az országot. A megbékélést és a nyugalmat egy eldugott kis törökországi faluban kívánják megtalálni. A kötetben szereplő fényképek Magyarországon töltött utolsó heteiket örökítik meg. A záróképeken az árverezés előtti feldúlt könyvtár látható. Valószínűleg ez az utolsó album, amelyet róluk itthon készíteni lehetett. 

Ma már tudjuk, hogy Faludy végül itthon maradt és személyét továbbra is nagyfokú érdeklődés övezte. A Pokol tornácán című kötetének bemutatóját sajnos már nem érhette meg, a Kossuth-díjas költőt 2006. szeptember 1-jén, otthonában érte a halál. Az alábbi rövid kisfilmben Urbán Ádám fotográfiát láthatjátok, melyek között a nagy visszhangot kiváltó aktfotók is szerepelnek, csak akkor kattints, ha ez nem zavar! (Ezúton is köszönjük még egyszer a videó publikálásához kapott engedélyt.)

Az idén is sajtófotódíjat nyert Urbán Ádám fotóriporter egy másik, nagyon érdekes videóját - melyben kortárs magyar fotóművészek mesélik el kedvenc képeik történetét - ITT találod. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mai Manó Ház · http://maimanohaz.blog.hu 2014.03.23. 12:04:38

Érdemes elolvasni a Facebook oldalunkon található véleményeket, kommenteket is: www.facebook.com/maimanohaz/posts/10202799764506895

wiener 2014.03.23. 13:29:16

Gyomorforgato
Tobb szempontbol is
De a csaj vegul bezsebelte a vagyont, ugye?

SarahConnor 2014.03.23. 14:07:20

Mindenki éljen úgy, ahogy akar. Feltéve, hogy senkinek nem okoz kárt. Ez miért nem elfogadható?

Kis ember 2014.03.23. 14:15:23

@wiener:
Nem az én tisztem megvédeni Fannyt, de ő tényleg nem a pénzért ment hozzá Faludyhoz, hanem mert szerette. Ha ismernéd, tudnád.
Ha gyomorforgató, miért nézed meg?

Sándor Pikáli 2014.03.23. 14:26:14

:) így kell ezt csinálni, megélni.

3x 2014.03.23. 15:06:20

@szpotter: Melyik része undorító? Az idős ember, amilyen leszel te is majd? Vagy a fiatal nő?

szép új világ... 2014.03.23. 15:21:11

szép kép is, a pár is.
az meg szomorú, hogy néhány komplexusos vernyákol a korkülönbség miatt, független attól, hogy Fanny mit akart.

Labancz 2014.03.23. 15:36:58

@szpotter: Kötező volt kattintani? Ugye nem.

chocco channel 2014.03.23. 15:43:05

El tudom kepzelni h a lany tenyleg szerette,hiszen egy erdekes pasi volt,kivalo elme es lehet h nem kockas a hasa es nem 30 eves,de ugye a szerelem nem ezeken a dolgokon mulik.

lujo22 2014.03.23. 16:35:01

én sem értem, miért undorító a dolog? az mennyiben más, ha egy srác, aki az idős nőket szereti, vki meg azt szereti, h a nő arcára élvezhet, vagy szopogatják a fütykösét, stb.

whale 2014.03.23. 16:43:48

"Az Ünnep bensőséges pillanatképei mellett a költő feleségéhez külön e kötet számára írt, szerelmes versei olvashatók. "Mit szólhatnék. Elolvadok a gyengeségtől. Lényed mellett megszédülök. Ha átölellek karomból kiesik a csont."

Igen, csak az előzőhöz írta -annak halála után- talán 66-ban....:) És nem négysoros, viszont gyönyörű, ahogy Gyurka bácsi minden verse az. A sok korlátolt, kisszerű kretén itt feljebb meg kinyalhatja.

Náladnál kétszer idősebbnek
s tapasztaltabbnak vert ide
a sors. Eszemmel nyerjelek meg?
Nem mennék vele semmire.

Mivel hát? Azzal, hogy kísérlek,
míg hangtalanul viseled
fiatalságod és szépséged
tragikus tudatát szemed

kékségén s minden mozdulatban?
Maradj velem, mert rád maradtam.
Mit mondjak mást? Elolvadok

a gyengeségtől. Tested mellett
megszédülök. Ha átölellek,
karomból kiesik a csont.

whale 2014.03.23. 16:48:54

@♔batyu♔: Ha tényleg érdekelne a dolog, utánanéznél és tudnád, hogy a pénzzel az addigi élettársa lépett le Tibetbe. Aki történetesen egy Eric nevű kanadai faszi volt, aki csak Faludy miatt tanult meg magyarul a 60-as években, kalandos körülmények között...:))) És akivel egyébként valami 3X évig éltek együtt.
Mire összeházasodtak Fannyval, Gyurka bácsinak a könyvein kívül nem volt semmije- mint annyiszor életében. Talán olvasd el az önéletrajzát, a "Pokolbéli víg napjaim"-at, mielőtt fröcsögsz...

Holle anyó 2014.03.23. 17:34:34

A képek jók, érdekes a kontraszt.
A két személy kontrasztja tökéletesen átjön a fotókon.
Faludy egy művelt, intelligens, szórakoztató, bohém ember volt. Fanny sem az a típus, aki öt évvel idősebb hivatalnok férjet akar, akivel előírásszerű kétgyerekes családot alapít.
Ez nyilvánvalóan egy erősen intellektuális kapcsolat volt, fűszerezve a korkülönbséggel és még ki tudja mi mindennel.
Én átlagember vagyok, de nekem is sokkal fontosabb egy pasi intellektusa, mint az életkora, a testi adottságai, pláne az anyagi helyzete.

Aki kellően földhöz ragadt, annak undorító, s mivel magából indul ki, az anyagi érdeket keresi ...

Ezt is meg tudom érteni, akkor viszont lehet tovább kattintani.

VR6 2014.03.23. 19:09:44

Gyerekkoromban egyszer talalkozhattam Faludyval, zsenialis eletutat megelt ember volt, buszke vagyok ra, hogy magyar volt.

A kepek tetszenek, ezek csak kepek, neknk, kivulalloknak kritikai alapunk nem lehet.

Pista Bácsi 2014.03.23. 19:15:44

Szép az, ami érdek nélkül tetszik.

Sajna, ez nem tetszik...

rockjano 2014.03.23. 20:45:36

@wiener: Gyomorforgató az te vagy te barom…

iovialis 2014.03.23. 21:30:51

@whale: Üdv.

Kicsit azért hadd javítsak, nem jó, ha téves információk nagyon elterjednek.
Az idézett Eric (Eric Johnson) lett származású, de gyermekkorától (6-7 életévétől?) Amerikában élt; szülei emigráltak akkortájt. Talán előbb volt USA-állampolgár, mint kanadai. (Életrajzából itt-ott fel lehet szedegetni morzsákat a net jóvoltából. Mindenfajta túlzástól mentes, és Eric egyéniségéhez méltóan mélyen emberi nekrológja: parkapcsolat.network.hu/blog/parkapcsolat_klub_hirei/a_kolto_es_a_baletttancos__elhunyt_faludy_gyorgy_ferfimuzsaja_2004_aprilis )

Muszáj kihangsúlyozni, hogy Eric SEMMIT nem vitt magával; ha az évtizedek során tanúsított szeretetét és feltétlen törődését nullára értékeljük is, javai túlnyomó részét épp hogy ITTHAGYTA. (Tudom, mennyi mindent vett a saját pénzéből, mikor a Szent István körúti lakást berendezték.)

Biztos vagyok abban, hogy a néhány könyv, ami hagyatékát képezte, méltó módon tükrözte alapvető és már-már vallásos puritánságát. Nyilván köztük volt az évtizedekig forgatott, latin nyelvű Satyricon-példány - elszántan fordította, de valahányszor végére ért, újra kezdte elölről. Mikor ezt egyszer furcsállottam, azt mondta, hogy sosem elégedett: minden kész állapot "végső" átolvasásakor talál bőven javítani/jobbítani valót a szövegen.

Shopping 2014.03.23. 23:38:24

Igen, persze és Palácsik Tímea is szerelmes az Andy Vajna-ba.

Nem normális, természetellenes a nagy kor különbség.
Erről megkérdezettek bármely pszichológust. A csajnak vagy apakomplexusa van, vagy a pénzre megy.

vajon hogyan szól egy tenyér, ha csattan 2014.03.24. 00:16:29

@Shopping:
@wiener:
@szpotter:

Faludi György: A fiatalság nem érdem, hanem egy MÚLÓ erény.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.03.24. 02:55:47

Fanny senki volt és a vén Faludy-n keresztül akart valaki lenni. Ez sikerült is neki, lettek neki is rajongói, pedig semmit nem tett, csak összefeküdt egy vénemberrel.

hambig 2014.03.24. 11:25:05

Annak idején eltettem ezt az újságot és amikor társaságban valaki liberalizmusról beszélt elővettem és megmutattam neki a fotókat, hogy ide vezet a liberalizmus.

tóninéni 2014.03.24. 13:19:03

@hambig: Te vagy az élő bizonyítéka annak, amiért Faludy művei még mindig aktuálisak. Miattad fogom újra olvasni, köszönöm!

solozzo 2014.03.27. 18:14:50

@hambig: Az emberi korlátoltság meg az ilyen hsz-ekhez... :-)

Bávatag Kiszeraméra 2015.04.14. 23:07:17

Nagyon szépek a képek két gyönyörű emberről. Akik hurrognak, azokból az irigység beszél...:)

P.Éva 2015.05.21. 15:41:01

Szeretem Faludy György művészetét
- a fotón: Fanny és Faludy -
Jól egymásra találtak - nagyon szerették egymást!♥♥
Köszönöm, hogy láthattam.

Benke István 2015.07.23. 00:14:02

Vödröt mellékelhettetek volna.
Persze biztos van még ilyen nő...

Kiss Erzsébet 2015.08.01. 22:20:49

Van az a szellemi nagyság, amibe bele lehet szeretni - legyen bármilyen testben is. Ítélkezni nem jó . Nekem pl. nagyon szépek ezek a képek, gyönyörködöm bennük, és elhiszem az őszinte, mély érzéseket.

belle la vie 2015.08.24. 01:44:24

„A vizsgálódás célja értelmetlen.
Tépdesd a rózsa szirmait, míg a
virág helyett a szár marad kezedben.
Tüskés szár: ez a metafizika.

A valóság sosem vonja magához,
hanem taszít minden teóriát.
A pénzvágy és a szenvedély megátkoz,
s ellenséged lesz az egész világ.

Meditálj s mindjárt tiéd az Idő.
Ne érdekeljen sem múlt, sem jövő,
csak a jelenre szegezd a szemed,

ne nézz mást, csak a tiszta, meztelen
előtted álló valót és veled
marad a Szépség és a Szerelem.”

Attilajukkaja 2016.05.26. 10:55:29

@szpotter:
"UNDORÍTÓ!!!"
Te mindig csak magaddal foglalkozol. Miert nem tudod egyszer vegre a fotokat kommentalni?

Attilajukkaja 2016.05.26. 11:01:59

@wiener: @Benke István: @csokosszaju:
"Gyomorforgato"
Aki ilyet ir, annak picit magas volt Faludy szellemisege, kolteszete es elete. Vagy nem ismerte, vagy nem ertette meg. Ez megesik, de en nem lennek ennyire buszke ra.

Nbl 2016.09.02. 08:47:20

Faludy műveit csípem (a fordításait még jobban mint a saját költészetét), a képek nem jönnek be különösebben. Megoldás: olvasom a verseket, nem nézem a képeket.