Tank Man - Képek a Tienanmen térről (1989. június 5.)

2014. június 05. Mai Manó Ház

1989-ben bejárta a világsajtót az a fénykép, amelyen egy civil ruhás férfi egy bevásárlószatyorral és egy aktatáskával a kezében, mintha csak a napi munka után hazafelé tartva, megállt a zárt rendben felvonuló páncélos járművek sora előtt, hosszú percekre feltartóztatva őket, és megakadályozva, hogy folytassák útjukat a közeli Tienanmen tér felé, ahol már csaknem két hónapja tüntettek, főleg diákok, újabb politikai és gazdasági reformokat követelve a párt vezetésétől. Stuart Franklin szállodai szobája ablakából nézte végig a magányos férfi komikusnak ható fellépését. Aznap nem hagyhatták el a szállodát, mert a politikai vezetés már döntött a tiltakozó megmozdulások leveréséről. Franklint nagyon bosszantotta, hogy nem lehet a történések közelében. Mivel mást nem tehetett, kénytelen volt egy nagy gyújtótávolságú objektívvel a látszólag céltalanul tébláboló férfit fényképezni. Nem is gondolta, hogy egy olyan esemény szemtanúja lehetett, amely a kínai szabadságtörekvéseknek és azok kilátástalanságának jelképévé vált. Franklin nevét azóta is leginkább ennek a képnek köszönhetően ismerik, holott ezután főleg könyveket készített, de jelentős kiállításokat is rendeztek nagy volumenű fotós projektjeiből. (Pfisztner Gábor)

Mai bejegyzésünkben az 1989. június 5-én készült ikonikus fotó mellett, olyan ritkán látott – más fotóriporterek által készített – Tank Man képeket is láthatsz, melyet ugyanazon a napon, ugyanabból a szállodából és ugyanarról a történelmi eseményről, de eltérő perspektívából fényképeztek. 

TankMan_1989.pngFotó: A történelmi pillanat négy fotóriporter szemével, 1989. június 5. Tienanmen tér, Peking

A Capa Központban 2014-ben megrendezett Kontaktok című kiállításon, ahol világhírű fotóművészek legendás képeik készítésének körülményeiről meséltek, Stuart Franklin pekingi visszaemlékezéseit is megtalálhattad:
„Ezek nem a szó szoros értelmében vett kontaktképek, hanem egy nagyjából időrendi sorrendben összeállított fotósorozat, amely 1989. június 4-e reggelén, a Tienanmen tér körül tüntetők elleni kemény fellépés másnapján készült. A teret éjszaka megtisztították a tüntetőktől, mi pedig nem hagyhattuk el Beijing Hotelben lévő szállásunkat. Az összes fotó a szálloda Csang’an sugárútra néző erkélyéről a tér felé nézve készült. Amikor elkezdtem ezeket a fotókat készíteni, fogalmam sem volt, hogy mi fog történni, de a távolban láttam, hogy az emberek tovább tüntetnek és arcvonalba állnak a katonák sora előtt. Lövéseket hallottam, de nem tudtam meggyőződni arról, hogy eltaláltak-e valakit. Végül T59-es tankok vonultak fel a sugárúton és elkezdődött a ballada a magányos tüntetővel. Már többször elmondtam, hogy ezekkel a képekkel mindig elégedetlen vagyok: túl messze voltam. De miután a televíziós tudósítás az egész világot megmozgatta, azt hiszem, hogy az ellenszegülés fotója ikonná és ugyanakkor a kínai állam könyörtelen erejével szembeszálló nép jelképévé vált. Ebben a szekvenciában legalább igyekszem ezt a művet a tér és idő összefüggésébe helyezni.” 

Franklin World Press Photo díjat nyert a képével, melyet a LIFE magazin szerkesztői 2003-ban a világ 100 olyan fényképe közé válogattak be, melyek megváltoztatták a világot. Érdekesség, hogy a Magnum honlapján, kiadványaiban és a Capa Központban látható kiállítás képaláírásain ezt a felvételt június 4-re datálják. 

Tankman_new_longshot_StuartFranklin.jpgFotó: Stuart Franklin: Tienanmen tér, Peking, Kína, 1989. június 5. © Magnum Photos

SFranklin_1989Magnum.jpgFotó: Stuart Franklin: Tienanmen tér, Peking, Kína, 1989. június 5. © Magnum Photos
SFranklin_1989Magnum2.jpgFotó: Stuart Franklin: Tienanmen tér, Peking, Kína, 1989. június 5. © Magnum Photos 

Az 1956-ban született, az AP hírügynökségnek dolgozó Jeff Widenert is ez a pillanat tette világhírűvé, hiszen a Beijing Hotel hatodik emeletéről (kb. 800 méterről) készített Tank Man című fotójáért 1990-ben Pulitzer-díjra is jelölték és fotóját az American Online szerkesztésében megjelent a világ 10 leghíresebb képeinek listájába is beválogatták. Az előző napi tüntetéseken Wiedenert egy kő is eltalálta, a feje mellett a Nikon F3-as fényképezőgépe is megsérült. 

wiedener_19890604.jpgFotó: Tim Mantoani: Jeff Widener világhírű fotójával
wiedener3_19890604.jpgFotó: Jeff Widener: Tienanmen tér, Peking, 1989. június 4. © Jeff Widener/Associated Press

wiedener2_19890604.jpgFotó: Jeff Widener: Tienanmen tér, Peking, 1989. június 4. © Jeff Widener/Associated Press 

A Reuters fotósa, Arthur Tsang szintén a Beijing Hotel 1111-es szobájának ablakából készítette képeit az történelmi pillanatról, és a Hongkongi Fotóriporterek Szövetségének adott interjújában 2013-ban elmesélte, hogy az előző nap még ketten laktak a szállodai szobában, de június 3-án, éjszaka diákokkal verekedtek és a vérző társa úgy döntött, hogy "nem fog meghalni ezért az országért", ezért ő hazautazott. 

Arthur Tsang2_1989.jpgFotó: Arthur Tsang: Tienanmen tér, Peking, 1989. június 5. © Arthur Tsang/Reuters 

Arthur Tsang_1989.jpgFotó: Arthur Tsang: Tienanmen tér, Peking, 1989. június 5. © Arthur Tsang/Reuters 

Charlie Cole a Newsweek fotóriportere Stuart Franklinnel ugyanarról az erkélyről fényképezett. Cole beszámolója alapján az ikonikus Tank Man fotót is tartalmazó tekercset a wc-ben rejtette el, majd a PSB ellenőrzésekor, két másik - a korábbi tüntetéseken készült fotókat tartalmazó - tekercset adott át a Közbiztonsági Iroda alkalmazottainak, akik azt azonnal megsemmisítették. Cole szerencséjére a Tank Man-t is tartalmazó tekercset végül el tudta juttatni a Newsweek szerkesztőségébe. 

CharlieCole_1989.jpgFotó: Charlie Cole: Tienanmen tér, Peking, 1989. június 5. © Charlie Cole/Newsweek


(forrás: magnumphotos.com; wikipedia.org; foto-post.blogspot.hu; petapixel.com)

22 évvel korábban, az 1967-es washingtoni háború-ellenes demonstráció alkalmával készült fotó a Flower Power szimbóluma lett, az azóta eltelt időben fényképezett, hasonló tematikájú képekből összeállított válogatásunkat ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása