D-Day - Robert Capa fotói a Normandiai partraszállásról (1944. június)

2014. június 06. Mai Manó Ház

Egy technikai malőr következtében csak kis töredéke maradt ránk annak az ikonikus fotósorozatnak, ami a normandiai partraszállást dokumentálta. Robert Capát a Life magazin kérte fel, hogy örökítse meg az amerikai hadsereg Európára mért első nagy csapását, ami végül nagy részben befolyásolta a második világháború kimenetelét. Capa négy különböző fényképezőgéppel és egy teleobjektívvel vágott neki a küldetésnek. A dél-angliai Weymouthba érkezve egy szédületes kép tárult a szemei elé, a valaha volt legnagyobb tengeri flotta látványa lélegzetelállító volt. Annak ellenére, hogy ma már csak néhány képkockát láthatunk a partraszállásból, mégis átérezhetjük a „leghosszabb nap” viszontagságait.

Fotó: Robert Capa: Weymouth, Dorset. 1-5 June 1944. © Robert Capa © International Center of Photography

Fotó: Robert Capa leírása a Sam Fullert (elöl) is ábrázoló fotójához, U.S.S. Henrico © Robert Capa © International Center of Photography

1944. június 5-én egy amerikai hadihajó fedélzetén, harcra kész fiatal katonákkal körülvéve indult neki, hogy részese legyen a 20. század egyik meghatározó történelmi eseményének. Capa az út alatt számtalan képet készített a különböző kártya- és szerencsejátékokkal idejüket elütő katonákról. Június 6-án, hajnali 2-kor azonban véget ért a kártyaparti. Capa, követve legtöbbet emlegetett mottóját – „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” - a megszállás első hullámával ért partot, ahol olyasmi fogadta, amire előre felkészülni nem lehetett: a több száz motor zaja, a fejük fölött elsuhanó bombák, az elesett katonák lebegő holtteste a víz felszínén. Normandia partját a német katonák több mint 6 millió gránáttal árasztották el Hitler parancsára, így a szárazföldhöz közeledve hatalmas robbanások rázták meg a partot. Capa ekkor állt meg egy pillanatra és készítette el egyik leghíresebb fotóját, amin egy csoport vesztükbe rohanó katonát láthatunk. Capa úgy emlékszik vissza, hogy „még túl korán és szürke volt, ahhoz, hogy jó képeket készíthessen”, de ennek ellenére egyik fotót csinálta a másik után. Sam Fuller amerikai forgatókönyvíró és rendező emlékirataiban hosszasan eleveníti fel azt a pillanatot, amikor a fotóriporter előkapta teleobjektívét, hogy megörökítsen egy német tisztet, amint éppen kiabálva osztogatja parancsait.

Fotó: Robert Capa: Weymouth, Dorset. 1-5 June 1944. © Robert Capa © International Center of Photography

Robert Capa 90 percet töltött el az Omaha partszakaszon. Weymoutba visszatérve egy rövid üzenet kíséretében feladta filmtekercseit Londonba, ahol John G. Morris, a Life akkori képszerkesztője izgatottan várta, hogy megérkezzenek a képek a szombati lapzárta előtt. A kis csomag, ami négy 35 mm-es és hat tekercs 120-as filmet tartalmazott, hamarosan megérkezett a londoni szerkesztőségbe, ahol egy kezdő fotótechnikus, Dennis Banks kezébe nyomták a tekercseket, és a rövid határidőre hivatkozva kérték a képek gyors előhívását. Ez lett sajnos az anyag veszte. Banks a sötétkamrában túl magasra állította a hőmérsékletet abban a reményben, hogy ez felgyorsítja majd az előhívás folyamatát. Szellőztetés hiányában és a magas hőmérséklet hatására szó szerint elolvadtak a filmtekercsek. A negyedik tekercsen csodával határos módon sikerült megmenteni 11 képet. Morris visszaemlékezéseiben azt mondta, hogy szerinte Capa soha nem bocsájtott meg neki. Talán kiengesztelésképpen, talán azért mert akkorra érdemelte ki, de Robert Capa a Life magazin állandó munkatársa lett. (Spéder Zsófia)