99 darab André Kertész fotót árvereznek el

2014. november 14. Mai Manó Ház

André Kertész abban az évben született Budapesten, amikor Mai Manó felépíttette és megnyitotta műteremházát a Nagymező utcában. Kertész neve jól ismert a fotóművészetet kedvelők között, így természetesen a legfontosabb gyűjteményekben is helyet kapnak ikonikus képei. Az immár 18. alkalommal megrendezett Párizsi Fotóhónap keretében 99 darab André Kertész fotót árvereznek el ma délután négy órakor az Artcurial szervezésében. A gyűjtemény különlegessége, hogy ezek a többnyire ritkán látott felvételek mindeddig magánkézben voltak, a képek egy részét 1999-ben állították ki a párizsi Jacquemart-André Museumban. Az eladásra váró képek között megtalálhatjuk a Magyarországon készült korai fotóit, de a párizsi és a későbbi New York-i felvételei közül is válogathatnak az érdeklődők. A legdrágább tétel a híres Mondrian sorozatának egy darabja, mely 1926-ban készült Párizsban. A festő Mondrain szemüvegét és pipáját ábrázoló 19.7x24.5 cm-es fotóért előzetesen 3-4.5 millió forintot várnak a szervezők. 

AK-Lunettes-pipeMondrian.jpgFotó: Lot 29 : Les lunettes et la pipe de Mondrian, Paris – 1926 Tirage argentique sur cartoline, vers 1960-1970 Signé et daté « A Kertész/1926 » au crayon au dos. Feuille : 20,20 x 25,20 cm ; image 19,70 x 24,50 cm.
Estimation 10 000-15 000 €

AK-Tranchee.jpgFotó: Lot 7 : Militaires dans les tranchées, Gologory, Pologne, 12 août 1915. Tirage argentique sur cartoline, vers 1960-1970. Situé, daté « Gologry (Poland)/ Aug 12 – 1915 » au crayon et tampon « Photo by André Kertész » à l’encre violette au dos. Feuille 20,40 x 25 20 cm ; image 19,80 x 24,70 cm.
Estimation : 800-1 200 €

AK-Third_avenue.jpgFotó: Lot 68 : Third avenue, New York, 1937. Tirage argentique sur cartoline, vers 1960-1970. Situé et daté « New York 3rd Av/1937 » au crayon au dos. Feuille 25,30 x 20,40 cm ; image 24,60 x 19,70 cm.
Estimation : 1 500-2 500 €

AK-Sidewalk.jpgFotó: Lot 49 : Sidewalk, Paris-1929 Tirage argentique sur cartoline, vers 1960-1970. Titré, situé, daté et signé « Sidewalk/Paris/1929/A Kertész » au dos. Feuille : 25,30 x 20,40 cm ; image : 24,76 x 19,60 cm.
Estimation : 3 000-4 000 €

(forrás: loeildelaphotographie.com)

A világ legdrágább fotóinak tizes listáját ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása