A Picture Post híres fotói és rövid története (1938-1957)

2015. április 16. Mai Manó Ház

A Picture Post magazin 1938-tól 1957-ig heti rendszerességgel jelent meg az Egyesült Királyságban. Az amerikai LIFE mellett ezt a lapot tartják a fotózsurnalizmus másik legsikeresebb úttörőjének. Indulása után fél évvel már heti 1,6 millió példányban kelt el. Első főszerkesztője a magyar származású Stefan Lorant, azaz Lóránt István volt, akiben a XX. századi sajtótörténet egyik legnagyobb hatású alakját tisztelhetjük. A lapot Edward G. Hulton adta ki, nem sokkal azután, hogy vállalkozása fölvásárolta a szintén Lóránt által szerkesztett és tervezett, súlyos anyagi gondokkal küzdő Lilliputot. A Picture Post népszerűségét egyértelműen jelzi, hogy az 1938. október elsején megjelent bemutatkozó lapszám után hat hónappal már heti 1 600 000 eladott példányt regisztráltak szerte az Egyesült Királyságban. A második világháború előrehaladtával az eladott példányszám nőtt, a világégés után valamelyest visszaesett: 1943 decemberében heti 1 950 000-et mértek, míg 1949-ben 1 422 000 példány kelt el heti átlagban. 1952 júniusában már csak 935 000 példány talált gazdára – beköszöntött a televízió korszaka, s az új médium hétről hétre csökkentette a vásárlók és előfizetők számát. Utoljára 1957 júliusában jelent meg a Post – ekkora már a valaha milliós olvasói tábor 600 000-re apadt. Fotóriporterként a magazinnak dolgozott többek között Bert Hardy, Kurt Hutton, Bill Brandt, Felix Man, Francis Reiss, Thurston Hopkins, John Chillingworth, Grace Robertson, és az időnként a Life stábját is erősítő Leonard McCombe. A Picture Post hagyatékát őrző Hulton Galéria ma 30 millió fotóból és negatívból áll, az amerikai Life magazin gyűjteménye mellett ez a világ második legnagyobb magánkézben lévő fotóarchívuma.

picturepost19381001.jpgFotó: A Picture Post legelsó számának címlapja, 1938. október 1. 

Bejegyzésünkbe a londoni Getty Images Galéria 2007 májusában megrendezett 50th Anniversary of Picture Post című kiállíátásának képeiből válogattunk.

kurt_hutton.jpgFotó: Kurt Hutton: Vidámpark, Southend, England, 1938
picpost002.jpgFotó: Thurston Hopkins: Children of the Streets, August 1954
Thurston Hopkins/Picture Post/Getty Images
bert-hardy003.jpgFotó: Bert Hardy: Várakozó lányok, Blackpool, 1951 © Bert Hardy /Getty Images

A fotóra kattintva a Picture Post további híres képeit találod. 

kurthutton1938.jpgFotó: Kurt Hutton: Londíner és tacskó beszélgetnek a Piccadilly Circus egyik szállodája előtt, 1938
© Kurt Hutton / Europress / Getty

(forrás: wikipedia.hu; fotomuveszet.net; picturedotnews.com)

A két évvel korábban debütált LIFE magazin 1936-ban megjelent legelső számát ITT tudod átlapozni. 

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása