Variációk – Anyák napja (2. rész)

2015. május 03. Mai Manó Ház

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték.
Angliában az 1600-as években az ünnep keresztény vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az anyák süteményét.
Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját, Julia Ward Howe segítségével. 1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Jarvis a célját 1914-ben érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök 1914. május 9-i proklamációjával hazájában minden év május második vasárnapját az anyák hivatalos ünnepévé nyilvánította. (1914-ben május második vasárnapja, és így az Anyák Napjának első hivatalos megünneplése május 10. napjára esett.) Sajnos azonban Anna Jarvis a népszerűsítésre fordított ideje miatt nem vette észre, hogy hamarosan az ünnepet „felkarolták” a virágkereskedők, üdvözlőlap-gyártók, cukorka- és ajándék-kereskedők, akik Európában is propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, amelynek hatására az gyorsan népszerűvé vált a kontinensen is. Az eredeti elképzeléshez képest – az élő és elhunyt anyák tisztelete – az ünnep eltolódott az ajándékozás, Jarvis véleménye szerint pedig főképp a virágkereskedők hasznának növelése irányába. További élete során oly hevesen tiltakozott az ünnep üzletiesedése ellen, hogy még a törvénnyel is szembekerült egy vehemens tüntetése során. Élete végére megbánta tettét és nem akarta nevét Anyák Napjával kapcsolatba hozni.
Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját. Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából és a legelső Anyák Napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel és megtették az előkészületeket az Anyák napja országos bevezetésére. A szervezet lapjában így írtak a napról: „Felkérjük a mélyen tisztelt Tanárelnököket, hogy május első vasárnapján tartandó «Anyák napját», ezt a gyönyörű ünnepet, szeretettel alakítsák ki növendékeik lelkében, amelynek pedagógiai, jellemképző ereje messze túlhaladja egy-egy család körét és a nemzetnevelés erkölcsnemesítő munkájába kapcsolódik.” (wikipedia.hu)

Anyák napja alkalmából - immár másodszor - a fotóművészet klasszikus alakjainak fotográfiái közül válogatunk Variációk rovatunkba.

1937_hulton.jpgFotó: "Kedves autós úr, vigyázna rám?", 1937 © Hulton Archive / Getty Images 

fanho.jpgFotó: Fan Ho: Back World, Back Home 

munkacsi.pngFotó: Martin Munkácsi: Roof Baby, 1940 

ikko.jpgFotó: Ikkō Narahara: Tokyo in 1950’s No.1, Hibiya, Tokyo “High School”, 1954-1960 

perlmutter.jpgFotó: Bill Perlmutter: Nagymama és unokája, Spanyolország, 1956 

cristina-garcia-rodero1995.jpgFotó: Cristina Garcia Rodero, Hospital Sugdidi, Georgie, 1995 (Magnum Photos) 

leon-levinstein-black-woman-and-child-1956.jpgFotó: Leon Levinstein: Asszony és gyereke, 1956 

vm1966.jpgFotó: Vivian Maier: Kiddieland, September 1966. Sandwich, IL (Maloof Collection) 

3354-060-web.jpgFotó: Harry Callahan: A fotográfus felesége és lánya, Eleanor and Barbara, Chicago 1953
leo-fuchsshirley-maclaine-with-daughter-paris-1963.jpgFotó: Leo Fuchs: Shirley MacLaine és lánya, Párizs, 1963 

(forrás: faciepopuli.com; artblart.com; everydayishow.livejournal.com)

Az Anyák napi válogatásunk első részét - a fotótörténet ikonikus alakjainak 15 fotójával - ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása