A fotótörténet híres szerelmespárjai IV. – Annie Leibovitz és Susan Sontag

2015. július 03. Mai Manó Ház

Anna-Lou Leibovitz világhírű fotográfus 1949. október 2-án született a Connecticut államban található Waterburyben. Eredetileg nem is fényképésznek készült, hiszen eleinte festészetet tanult a San Francisco-i Művészeti Iskolában. A fényképezéshez fűződő első élményeit édesanyjához köti, akinél mindig volt egy fényképezőgép. Huszonegy évesen már a legendás Rolling Stone magazin fotósa volt, majd 1983-tól a Vanity Fairnek is dolgozott. Egyik leghíresebb munkája - melyet korábban már blogunkon is bemutattunk – a meztelen John Lennonról és az őt ruhában átölelő feleségéről Yoko Onóról készült az énekes halálának reggelén. Ez a kép a Rolling Stone magazin címlapján szerepelt, míg a terhes anyaként pózoló Demi Mooret a Vanity Fair címlapján láthatta először a közönség. Leibovitz első gyermekét 52 évesen szülte, Sarah 2001-ben született, négy évvel később pedig béranyától születtek ikrei Susan és Samuelle, akik nevüket nagyapjuk és Susan Sontag után kapták. Annie Leibovitznak 15 éven keresztül Susan Sontag - a fényképezésről is fontos könyvet író filozófus - volt az élettársa, annak 2004-ben bekövetkezett haláláig, de erről a kapcsolatról csak párja halála után beszélt nyíltan először. Susan Sontag egyetemi tanulmányait a Berkeley Egyetemen (University of California) kezdte, de menet közben átiratkozott a Chicagói Egyetemre. Később filozófiát, irodalomtudományt és teológiát tanult a Harvardon, Oxfordban és a Sorbonne-on. Sontag 17 évesen tíz napos udvarlás után ment férjhez és nyolc évig tartó házasságuk alatt született egy fia, David. Sontag élete során mind nőkkel, mind férfiakkal élt szerelmi viszonyban. Egy 2000-es beszélgetésben azt állította, kilencszer volt életében szerelmes, ebből öt esetben nőbe és négy esetben férfiba. 

leibovitz001.jpgFotó: Annie Leibovitz: Susan és Sarah, West 23rd Street, 2001 

A fotótörténet két ikonikus alakja a nyolcvanas évek végén New Yorkban egy fotózás során találkozott először egymással, mikor Leibovitzot kérték fel, hogy készítse el a borítófotót az akkor már 56 éves Sontag új könyvéhez. A New York-i portréfotózás mindkettejük életét megváltoztatta. A munkakapcsolatból barátság, majd később szerelem szövődött közöttük. A kilencvenes évektől kezdve Annie Leibovitz rengeteget fotózta Susan Sontagot. A megható képeket nézve végigkísérhetjük Sontag küzdelmét a rákkal, majd halálának is részesei lehetünk: áll egy kanyonban, szinte alig látszik; meztelenül fekszik az ágyban; lakásában szöveget javít; kemoterápián van, meghal. A legszebb és legélőbb képet a kemoterápiákon már átesett, hófehér hajú Sontagról készítette, akinek játékosság és belenyugvás van a tekintetében. Leibovitz és Sontag szép pár voltak, imádták egymást, és a fotó nemcsak eszköz volt számukra a szép pillanatok dokumentálásához, hanem egymás testének és szexualitásának felfedezésére is használták. – írta róluk 2009-ben az index.hu.
Susan Sontag és Annie Leibovitz 2000-ben megjelent Women (Nők) című közös könyvükben publikált fotókból ITT találsz egy válogatást.

leibovitz002.jpgFotó: Annie Leibovitz: Susan, Hedges Lane, Wainscott, Long Island, 1988 

leibovitz003.jpgFotó: Annie Leibovitz: Susan Sontag, Petra, Jordan, 1994 

leibovitz004.jpgFotó: Annie Leibovitz: Susan és Sarah, Harbor Island, Bahamas, 2002 

leibovitz005.jpgFotó: Annie Leibovitz: Vandam Street studio, New York, 1999 

leibovitz006.jpgFotó: Annie Leibovitz: Susan Sontag, Újév, Párizs 

leibovitz007.jpgFotó: Susan Sontag: Az állapotos Annie Leibovitz, London Terrace, West 23rd Street, 2001. október 15. 

leibovitz008.jpgFotó: Annie Leibovitz: A fotó egy hónappal Sontag halála előtt készült, Seattle, 2004. november 15. 

leibovitzsusan.jpgFotó: Annie Leibovitz: A halott Susan Sontag, 2004. december 28.
leibovitz009.jpgFotó: Susan Sontag: Annie Leibovitz, Hotel Gritti Palace, Velence, 1994. december

(forrás: index.hu; wikipedia.hu; nytimes.com; everydayishow.livejournal.com)

Annie Leibovitz világhírű fotóiból összeállított válogatásunkat ITT, a fotótörténet híres szerelmespárjait bemutató sorozatunk korábbi részeit pedig ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása