A hét fotója #184 - Haller F.G.: Ablakok (1934)

2015. augusztus 03. Mai Manó Ház

A hét fotója minden hétfőn az a kép, mely a Mai Manó Ház Facebook rajongói oldalán bemutatott A NAP FOTÓJA válogatásunkból az előző héten a legjobban tetszett nektek. Immár harmadszor bizonyul a legnépszerűbbnek Haller Frigyes Ablakok című képe oldalunkon, hiszen 2012 áprilisa és 2013 júliusa után ismét ezt a képet választottátok a hét fotójának.

haller.jpg
Fotó: Haller F.G.: Ablakok (Firenze), 1934 (A Magyar Fotográfiai Múzeum tulajdona)

Az 1898. július 22-én Vönöckön született Haller Frigyes Géza mérnök végzettséggel a Láng Gépgyár alkalmazottja volt, ahol huszonhét évesen került főmérnöki beosztásba. 1938 és 1947 között a Radiátorgyár igazgatója volt. 1948-tól haláláig a Budapesti Műszaki Egyetem Fotórészlegének vezetőjeként tevékenykedett. Munkája mellett, hobbiként kezdett el fotózni. Ahogy egy 1947-es rádióinterjúban megfogalmazta, „húsz éve foglalkozom [a fényképezéssel]. Engem az vezetett el hozzá, hogy gyerekkorom óta képzőművészettel foglalkoztam. A szép megragadott, de nem tudtam kifejezni, mivel rajzkészségem nem volt. Ezért fényképezni kezdtem, hogy így tolmácsolhassam a szépet, amit vissza akartam adni.” Alkotásaival 1929-től szerepelt hazai és külföldi kiállításokon. A magyaros stílus egyik megteremtőjeként tartják számon. A harmincas években szakirodalmi tevékenységével is jelentős részt vállalt az amatőrfotós közéletben. 1936-ban a Fotóművészeti Hírek, két évre rá a Fotóművészet főszerkesztője lett, rendszeresen jelentetett meg kiállítási kritikákat a Fotószemlében, a Tükörben sorozatot közölt a fényképezés alapjaival ismerkedők számára, s rendszeres cikkírója volt a német Die Galerie-nek is. „A Vydareny Iván szerkesztette Fotóművészeti Híreknek állandó munkatársa voltam s éveken át mind annak, mind pedig a Fotóművészetnek szerkesztője, illetve főszerkesztője, ami annyit jelent, hogy jogomban állt az egész lapot egyedül megírni… Bel- és külföldi szaklapokban közel félszáz cikkem és tanulmányom jelent meg, amiben az az érdekes, hogy a külföldi cikkekért fizettek is, pedig a tintát szívesebben pazaroltam a magyar nyelvűekre, elvégre itt legalább belém köthettek” – foglalta össze a maga szarkasztikus módján 1953-as kiállítása alkalmából életútját egy Marton Tibornak írott levelében. 1935-tól egészen haláláig a művészi fotózás népszerűsítése érdekében fotóesztétikai előadásokat, nyilvános képbírálatokat és képelemzéseket tartott, fotókultúrával kapcsolatos vitaesteket vezetett, szervezett fotótúrákat és szakértőként közreműködött fotópályázatok zsűrizésében. Haller Frigyes 1954. november 7-én hunyt el, munkáit a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményében is őrzi. (Részletek Kolta Magdolna: "A fény hangsúlyoz, jellemez, kiemel" – Haller F. G. (1898–1954) című írásából)

hallerfg003.jpgFotó: Haller F. G.: Bivalyfej, 1942 (A Magyar Fotográfiai Múzeum tulajdona)

hallerfg002.jpgFotó: Haller F.G.: Nő ablakban, 1938 k. (A Magyar Fotográfiai Múzeum tulajdona)

(forrás: fotomuveszet.net; wikipedia.hu; fotomuzeum.hu)

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása