Portfólió - Richard Dumas (1961)

Portfólió - Richard Dumas (1961)

2015. november 06. Mai Manó Ház

Richard Dumas nem portrékat készít, hanem fotográfiákat. Azt olvashatjuk valahol, hogy egy másik Richard, Avedon nagyvilági ember lett és valóságos sztár, mert hírességeket fotózott s, hogy divatfotósként tartották számon, mivel több évet is eltöltött azzal, hogy kitalálja, hogyan lehet ruhákat fényképezni! Mindenkit megnyugtatok, ő volt a XX. századi fotótörténet egyik legmeghatározóbb alakja. "Richard Dumas-t a fotóst" azonnal fel lehet ismerni eleganciájáról, dandys stílusáról, az egyszerre visszafogott és erőteljes kontrasztok iránti érzékéről, arról, ahogyan képes időtlen, s azonnal ikonná váló képeket készíteni, rejtélyességéről, amely ott lebeg a fények csodálatos vibrálásában a négyzetekben és a téglalapokban. Ez a kifinomult fotográfia az irodalomból, a zenéből, a dzsesszből, a rockból, s természetesen főleg portugál filmekből táplálkozik. - írta Csizek Gabriella a Mai Manó Házban 2007-ben bemutatott kiállítás sajtóanyagában. 

richarddumas.jpgFotó: Richard Dumas: Dustin Hoffman,

A leginkább a hagyományokhoz kötődő látásmódú Richard Dumas francia fotográfus portréival mutatkozott be, melyek között egészen apró és hatalmas méretű nagyítások is találhatók. Dumas ma talán szokatlannak tűnő, egyszerű és közvetlen módon viszonyul modelljeihez, akiket – szintén igen archaikus módon – valóban csak azoknak tart. A portréfényképezés egy olyan korai stádiumát idézi fel, amelyben az arc és az arra kiülő kifejezés állt a középpontban. A Roland Barthes-i sémából esetében a fotográfus dominál, aki azt kívánja megmutatni, ő miként látja a modelljét, miként jelenik meg számára, miként gondolkozik róla, és az ebből kialakuló két „kép” miként elegyedik egymással, hogy azután egyetlen felvételben összpontosuljon. Nem kíván egy már meglévő séma szerint ábrázolni, nem akar illeszkedni a mások által korábban legyártott klisékhez, legyen szó akár a külsőről, akár a személyiségábrázolásról. Ami ugyanakkor mindenképpen feltűnhet, az a komorság, a gyakran sötét tónusok, a mosolytalan, elmélázó arcok, a távolba révedő tekintetek. Talán nem teljesen elhibázott a párhuzam a búskomor, kedélybeteg bohóccal, ahogyan Dumas látja ezeket a híres embereket. Borúsnak, örömtelennek, akik jobbára mind annak a bizonyos „mediatizált cirkusznak” a (a szó jó értelmében vett) bohócai, akik a manézson kívül, a smink letörlését követően vidámságukat is levetik, mint valamiféle jelmezt és a festékkel együtt a mosolyt is eltüntetik az arcukról, ha vége a kötelező mulattatásnak. Természetesen következhetne ez abból is, hogy Dumas nem az életmód- vagy sztármagazinok olvasótáborának vizuális igényeit igyekszik kielégíteni, modelljei nem nekik pózolnak, de nem is a magát sztárként álmodó és „megcsináló” fotográfusnak. Dumas mást talál, ami számára fontos, éppen az a természetes és eredendően emberi, ami egy „sztárportréból” kötelezően hiányzik. Mesterien elkerüli a gyanús pózolásokat, kikacsintásokat az odagondolt néző felé – de nem esik-e bele abba a hibába, hogy az arcok szinte kötelező jelleggel válnak ilyen fáradttá, a rájuk kiülő kifejezés pedig komorrá? - írta Pfisztner Gábor a kiállításról.

Richard Dumast a VU' La Galerie képviseli. A fotóra kattintva a fotográfus további portréit találod! 

dumas.jpg

(forrás: archiv.maimano.hu; agencevu.com)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu