1941. október végén rendkívül véres harcok után a Krím-félsziget a németek kezére került, akik elfoglalták - többek között - Kercs várost is. Sztálin 1942. január 10-én ellentámadást rendelt el a leningrádi és a Kercs körüli német hadállások ellen. Azonban ezek az offenzívák kudarcba fulladtak, az orosz csapatok meggyengültek és utánpótlás nélkül maradtak. A harcok rengeteg polgári áldozatot is követeltek. 1942 tavaszán a hóolvadás felfedte a csatában elesettek holttesteit, amelyek között a Krím-félszigeti Kercs város lakosai családtagjaik holttesteit keresték. Dmitrij Baltermanc fotográfus a háború sújtotta Krím-félszigeten utazva örökítette meg ezt a szívszorító jelenetet.
Fotó: Dmitrij Baltermanc: Bánat, Kercs, 1942. február
Dmitrij Baltermanc az egyik legjobb haditudósítóvá érett a háború idején. Ezt jól bizonyítják azok az alkotásai, amelyek helyet kaptak a tárlaton. Művészi alkotópályájának egyik csúcsát jelenti az így történt című kercsi sorozat, amelynek darabjait harmincegy évvel ezelőtt kapta lencsevégre. Kiemelkedő a Bánat, amely – ha nem tudnánk, hogy Kercs környékén készült - bármely szovjet város vagy falu közelében megtörténhetett a negyvenes évek elején. Saras, pocsolyás mező, az égen komor fekete felhők. A földön meggyilkolt férfiak hevernek szanaszéjjel. Asszonyok járják a mezőt, s keresik férjüket, a fiukat, a testvérüket. A kép bal sarkában egy asszony egészen lehajolva nézi az ott fekvőt, alakja bánatosan tükröződik a pocsolyában. A kép jobb sarkában széttárt kézzel egy másik fejkendős asszony, sírásra görbült szájjal. Kezében zsebkendőt szorongat, s a pillanat pontos rögzítése a kedves hozzátartozó fölismerését fejezi ki. A művészi törekvést pontosan mutatja, hogy erről az asszonyról több fölvételt készített Baltermanc - kisebb méretben láthatók -, s ezek a remény, majd a döbbenet, a kétségbeesés, végül a bánat egész skáláját tükrözik. – írta Lajos Géza a Somogyi Néplap 1973. október 7-i, 235. számában az Ernst Múzeumban megrendezett kiállításról.
Fotó: Dmitrij Baltermanc: V. S. Tyeresenko férjét siratja, Kercs, 1942. február
Baltermanc-nak a film előhívása gondot okozott Moszkvában, mivel a negatívok megsérültek. Például két lyuk volt e fotó tetején és a kép életlen volt a felső részén. Ezt a fotográfus azzal ellensúlyozta, hogy összemontírozta egy másik felvételével. Beillesztett egy felhős eget, amellyel szándékai szerint a jelenet drámaiságát erősítette. Azonban azt is tudta, hogy a mélyen emberi és erkölcsi dimenziójú fotó nem menne át a szovjet cenzúrán.
Baltermanc megbízatása arra szólt, hogy a Vörös Hadsereg hőstetteit dokumentálja és a polgári lakosság közhangulatát javítsa. A fotó a háború után közel húsz éven át publikálatlanul maradt. Először 1963 januárjában a Praha-Moskva csehszlovák kiadványban jelent meg. A Bánat képcímet Caio Garruba olasz fotográfusnak köszönheti, aki a legenda szerint ezt mondta, mikor először látta a fotót. Később, 1965-ben Baltermanc a kercsi sorozatából ezt a „Bánat” című képet küldte a „Was ist der Mensch?” (Mi az ember?) című hamburgi kiállításra. A következő években a fotográfus a számos országot megjárt kiállítás révén ismertté, híressé vált. Képes folyóiratok, mint például a Life, a Stern és a Paris Match, valamint több száz fotográfiai kiadvány közölte a fotót.
A kép a brutális háború áldozatává vált orosz polgári lakosság szenvedéseit ábrázolja, de mára minden polgári lakosság végtelen háborús szenvedésének képi ikonjává vált és egyetemes jelentést kapott. - olvashatjuk a Photos That Changed the World (Fotók, melyek megváltoztatták a világot) című könyvben, mely a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárban is megtalálható.
Fotó: Dmitrij Baltermanc: Bánat, Kercs, 1942. február
A sor vezető kompozícióját a Bánatot aligha kell bemutatnunk. Történelmi ténnyé vált már, miként A háború útja, s mesterének számtalan felvétele: találkoztunk vele albumokban, és kiállításokon; agyunkba vésődtek részletei – a nehéz felhőkkel borított ólmos ég, a felázott földön heverő holtak, s a föléjük hajló, rokonaik után kutató, hozzátartozóikat sirató élők – és képtelenek vagyunk szabadulni hatásától. Miért?
Feszültségének forrásait, kompozíciójának pólusait keresve – mindenekelőtt – ismét tanúi vagyunk: milyen mesterien vezeti a tekintetet Baltermanc, milyen pontosan – milyen dramaturgiai érzékenységgel és képességgel építi fel a művet. A mereven centrális kompozíció Baltermancnak sohasem volt kenyere. Itt, a Bánaton is a kép jobb alsó sarka (a földön fekvő halott férfi, s a föléje hajló fekete kabátos, fehér kendős asszony) jelenti a középpontot. Tőlük indul ki, s hozzájuk érkezik vissza minden. A tekintet először az ő kettős csoportjukra esik, végigjárja a holtat, majd az élőt. Azután –a mű erővonalait követve – balra mozdul. Végigjárja a (csaknem pontosan a kép átlóját kirajzoló, az iménti diagonálist pedig megismétlő) három halottat.; majd tőlük ismét balra indul, s a kiinduló kettős drámájával rokon pontra: a jobbra, s kissé hátrább álló emberét sirató nőre esik pillantásunk; hogy azután az újabb áldozatok sötétlő tetemei (tömegei) a horizontig, illetve a rárajzolódó – távolabb álló – csoportokig vezessék. Ők visznek aztán ismét vissza végül – a kompozíció logikája szerint balról jobbra haladva mindinkább növekvő alakok lépcsőin –a kiindulópontra, a fehér kendős öregasszonyhoz, s az elesetthez, hogy immár kétszeresen (a környezetben, s bennük) éljük át és értsük meg Baltermanc mondanivalóját: a lét és a nemlét törékeny határának tragikus „átszakadását” – a háborút – a gyász fájdalmát, megszokhatatlanságát. […]
Baltermanc persze nem a nagyítógép előtt töprengve, nem ”lombikban” érlelte meg ezt a gondolatot. Nagy képének rendje is mutatja: a mű „dramaturgiája” készülésének idején született az élmények, a látvány hatása alatt. S ha valaki kételkednék benne, hogy a mű formarendjében utólagos korrekciók nyomát keresné – feledékeny ember. Hisz a Bánat, s a részlet-képek mellett még megjelenik a fehér kendős öreg az elkapott mozdulat előzményeivel és folytatásával. Baltermanc végigkövette a kitörő sírás minden fázisát a felismeréstől a fájdalom-kiáltásig. – írta Horvát György az Ernst Múzeumban, 1973 végén megrendezett Baltermanc kiállítás kapcsán a bejegyzésben is látható legendás fotóról. Érdekesség, hogy a kép módosításáról nem esik szó a több oldalas ajánlóban.
Fotó: Dmitrij Baltermanc: Kercs, 1942. február
(forrás: Fotóművészet magazin 1974/1 Somogyi Néplap Archívum;, fr.actuphoto.com; mocp.org; iconicphotos.wordpress.com)
Egy szintén orosz fotográfus, Jevgenyij Haldej 1941-ben készített fotója sem volt olyan kifejező és drámai, mint ahogy azt a szovjet fotós elképzelte, így később repülőgépeket és egy felrobbanó bombát montírozott egy megrémült rénszarvas mellé. Az így létrehozott világhírű képet ITT találod.
