Dobos Sándor: Lagúnák színes évszázadai - Burano

2016. április 12. Mai Manó Ház

2000 óta évente kétszer, tavasszal és ősszel felkötöm magam mögé a lakókocsit, beparancsolom az autóba Buksi és Giara kutyámat, és öt–hat hétre elindulok fényképezni. Dél-Olaszországba, Spanyolországba. A mediterráneum e tájaiba, sok ezer éve lakhatónak nyilvánított, és következésképpen ember által nagyon alaposan átgyúrt vidékeibe már régen beleszerettem, még amikor vegyész mivoltomban hosszabb-rövidebb időkig dolgoztam, tanítottam arrafelé. (Olaszországot második hazámnak érzem, a hetvenes, nyolcvanas években sokszor olaszul álmodtam éjjelenként.) Különösen délen minden talpalatnyi földet görög és római istenek járkáltak össze, és nem lehet az emberi és isteni között különbséget tenni. Puglia és Basilicata kanyonjai, barlangtemplomok, a Murgiák kegyetlen köves hegyei, bódult illatú és gyilkos tövisű bozótjai, szép egű tengerei, Aragónia vérrel és izzadsággal szelídített félsivatagai olyan terepet jelentenek, mely bőven szórja elém a belső víziókkal rezonáló formákat, bevetkőzött, azonnal fogyasztható modelleket. Itt az ember úgy érzi, hogy csak meg kell állni, és körbeforogva mindent pontosan lefotózni. Ilyen egyszerű azonban nem volt a dolog. Éveken át tértem vissza Magyarországra úgy, hogy nem tudtam megcsinálni, amit akartam, mígnem lassacskán, 2004-re ki nem alakult a megfelelő technika: az a panoráma, melynek gyakori fontos mozzanata az ívelő horizont és a vízszintes tengely mentén sűrített látvány. Úgy érzem, ezekben a belső és a külső kép végre egymásra talál. (maimano.hu)

001.jpgFotó: Dobos Sándor: Lagunák színes évszázadai: Burano 14., 2015
60x20 cm, Type C Print, alumínium dibond lemezen

A fotó, a fotózás igazán soha nem érdekelt, bár fotózgattam időnként korábban is. Végzés után (1955–56) két évig az Optikai és Finommechanikai Kutatólaboratóriumban dolgoztam, ahol mindenféle fényképezőgép volt a kezemben, és ahol megtanultam laborálni is. (Mellesleg itt dolgozott akkor a kiváló elméleti optikus, Újváry Imre és – tanácsadóként – Bárány Nándor. Aki ismeri a magyar optikai ipar történetét, annak mindkét név sokat mond.) De az, hogy a fotózás művészet lenne, meg sem fordult a fejemben. Pedig néhány nagyon régi és nagyon mély vizuális élményem kötődött fotóhoz. Nem felejtem, mennyire elbűvöltek egy gyerekkoromban látott, tabáni utcát ábrázoló fekete-fehér kép szürkeárnyalatai. Hónapokon át próbáltam kihozni ezeket az árnyalatokat papíron szénnel. Aztán nagy hatással volt rám egy kép, melyen a fő témát egy dömpernek a hegyoldal süppedős talajába vágott vad, körkörös keréknyomai adták. A mai napig megdobog a szívem az ilyen keréknyomokra, na meg a dömperre: 2005 tavaszán direkt ilyen dömperes–túrásos témáért mentem el Róma mellé Ostia Lidóra, és álltam meg három napra a gyémántfekete, durva szemű homokkal borított partoknál. Az összefüggések, motivációk – a témákat, azok választását illetően – legtöbbször ennyire egyszerűek, banálisak. Utólag jön az ítész, és bonyolult összefüggéseket tár fel, előszeretettel keresgélve társadalomkritikai indíttatásokat vagy más, elfogadhatóan rangos okokat. Nálam, amennyire emlékszem – és nagyon is jól emlékszem – mind a festésben, mind a fotózásban, kezdetben mindig valami egyszerű formai mag volt, ami indított, és amihez aztán makacsul kerestem a modellt. Körkörös formák, lendülő szinuszgörbék, nagy lélegzetű spirálok: ilyen látványokat kerestem és rendeztem képpé. Ehhez egyik döntő, inkább megerősítő, mint indító alapélményem volt Altdorfer Nagy Sándor csatája című, a müncheni Alte Pinakoteka-ban 1964 februárjában látott képe, melyen a két sereg sorai spirálba rendeződtek, és a körkörös kavargást lándzsák hemzsegő vektorai erősítették fel. Erre a vizuális alapélményre tudom visszavezetni a festett képeimen is gyakran domináló hullámzó-forgó nagy formákat, és ugyaninnen eredeztethetőek a panorámafotóimon a szinuszgörbébe hajló horizontok. Ugyanilyen formai, egyben érzéki ingert jelentettek a morfológiailag gazdag felületek. Annak idején az olajképeimen és grafikáimban is kerestem a buja, organikus faktúrákat. Ma pedig fontos, hogy a panorámáim felülete olyan strukturáltsággal bírjon, mely megindítja a képzeletet, és mintegy mikroszkopikus melléktémákat kezd el mesélni. Izgat, ha a felületi morfológiának narratív szerepe van. Mint ahogy szeretem azt is, ha egy kép valahogyan történetet mesél el, melyet szinte olvasni lehet balról jobbra, jobbról balra. - olvashatjuk Dobos Sándor írását. 

Mai bejegyzésünkben Dobos Sándor 2015-ben készült Burano sorozatának képeiből válogattunk. 

002.jpgFotó: Dobos Sándor: Lagunák színes évszázadai: Burano 3. , 2015
60x20 cm, Type C Print, alumínium dibond lemezen
003.jpgFotó: Dobos Sándor: Lagunák színes évszázadai: Burano 4. , 2015
60x20 cm, Type C Print, alumínium dibond lemezen
004.jpgFotó: Dobos Sándor: Lagunák színes évszázadai: Burano 5., 2015
60x20 cm, Type C Print, alumínium dibond lemezen
005.jpgFotó: Dobos Sándor: Lagunák színes évszázadai: Burano 6., 2015
60x20 cm, Type C Print, alumínium dibond lemezen
006.jpgFotó: Dobos Sándor: Lagunák színes évszázadai: Burano 9., 2015
60x20 cm, Type C Print, alumínium dibond lemezen
00.jpgFotó: Dobos Sándor: Lagunák színes évszázadai: Burano 10_1, 2015
60x20 cm, Type C Print, alumínium dibond lemezen
008.jpgFotó: Dobos Sándor: Lagunák színes évszázadai: Burano 10b., 2015
60x20 cm, Type C Print, alumínium dibond lemezen
009.jpgFotó: Dobos Sándor: Lagunák színes évszázadai: Burano 11-1., 2015
60x20 cm, Type C Print, alumínium dibond lemezen

(forrás: archiv.maimano.hu; sandordobos.hu; fotomuveszet.net)

Dobos Sándor különleges panorámaképeiből ITT találsz egy válogatást.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása