8 ritkán látott Richard Avedon riportfotó

2016. július 21. Mai Manó Ház

Truman Capote az Observations (1959) című könyv előszavában írta, hogy az 1923-ban született Richard Avedonnak már tizenéves korában volt egy boxgépe és ennek segítségével nagyon komolyan készült jövendő élethivatására. Szobájának falait a padlótól a mennyezetig újságokból kivágott Munkácsi és Man Ray képekkel tapétázta be. Mikor megbukott a záróvizsgáján, apja azt tanácsára jelentkezett a kereskedelmi tengerészethez, ott kapta első fényképészeti kiképzését.
A második világháború után New Yorkban egy szociális kutatási iskolát látogatott, ahol egy kísérleti fényképezési tanfolyamon Alexey Brodovitch, akkoriban a Harper’s Bazaar művészeti vezetője tanított. Ez az együttműködés méltó volt tanítóhoz és tanítványhoz. 1945-ben Brodovitchnak sikerült különböző szerkesztőségekkel való kapcsolatai segítségével kiváló képességű tanítványát pályáján elindítani. Egy év múlva az újonc túl volt a kezdet nehézségein. Fényképei rendszeresen jelentek meg a Harper’s Bazaar-ban és a Life-ban.

Richard Avedon munkái nélkül ma már lehetetlen lenne a nemzetközi fotótörténetet lejegyezni, hiszen ikonikus divatfotói, portréi az egyetemes fotóművészet szerves részét képezik, ennek ellenére korai riportfotói kevésbé ismertek, így mai bejegyzésünkben a legendás fotográfus huszonhat évesen készített, ritkán látott New York Life című sorozatából válogattunk. 

avedon001.jpgFotó: Richard Avedon: Harlem, New York Life series, New York City, 1949. szeptember 6.
© The Richard Avedon Foundation
avedon002.jpgFotó: Richard Avedon: Central Park, New York Life series, New York City, 1949. július 22.
© The Richard Avedon Foundation
avedon003.jpgFotó: Richard Avedon: 14th Street subway station, New York Life series, New York City, 1949. május 16.
© The Richard Avedon Foundation
avedon004.jpgFotó: Richard Avedon: Lower West Side, New York Life series, New York City, 1949. szeptember 9.
© The Richard Avedon Foundation
avedon005.jpgFotó: Richard Avedon: Harlem, New York Life series, New York City, 1949. március 23.
© The Richard Avedon Foundation
avedon006.jpgFotó: Richard Avedon: Lower East Side, New York Life series, New York City, 1949. október 26.
© The Richard Avedon Foundation
avedon007.jpgFotó: Richard Avedon: Fifth Avenue, New York Life series, New York City, 1949. szeptember 8.
© The Richard Avedon Foundation
avedon008.jpgFotó: Richard Avedon: Third Avenue, New York Life series, New York City, 1949. július 22.
© The Richard Avedon Foundation

(forrás: everydayishow.livejournal.com)

A Ritkán látható sorozatunk korábbi részeit a linkekre kattintva nézheted meg. 

5 ritkán látott Vivian Maier fotó
5 ritkán látott André Kertész fotó
5 ritkán látott Robert Capa fotó
8 ritkán látott Mai Manó fotó
7 ritkán látott Brassaï fotó
12 ritkán látott Munkácsi fotó
11 ritkán látott Robert Capa (színes) fotó

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása