12 régi fotó a 150 éves budapesti állatkert életéből

12 régi fotó a 150 éves budapesti állatkert életéből

2016. augusztus 09. Mai Manó Ház

A Fővárosi Állat- és Növénykert egyike a világ legrégibb állatkertjeinek. Magyarország első állatkertje 1866. augusztus 9-én, egy napsütéses csütörtökön nyitotta meg kapuit. A ma is létező, több mint ezer újkori állatkert közül csupán 25-öt alapítottak a budapesti előtt. A közönség ekkor csaknem ötszáz különféle állatot láthatott a kertben, amely állatokat tizenegy nagyobb és számos kisebb állatházban, valamint elkerített, nyílt gyeptéreken.
A legnépszerűbb állat Kristóf, a fiatal barnamedve volt, aki nemcsak gondozójának, Angelo Guzzantónak volt a kedvence, hanem a jeles államférfinak, Deák Ferencnek is. A majomházban kilencféle virgonc majmot mutattak be, gazdag volt a tó és a fácánház madárgyűjteménye is. A madárházban a legérdekesebbek a "kajdácsok", vagyis papagájok, kakaduk és arák voltak. Nem hiányoztak a hazánkban is őshonos szarvasfélék (őz, gímszarvas, dámvad) sem. A bagolyvár - nevével ellentétben - nem csupán baglyoknak, hanem varjaknak és hollóknak, valamint rókáknak, borznak és farkasnak is otthont adott.A manapság oly jellemzőnek tartott állatkerti fajok (pl. zsiráf, elefánt, víziló) az állatkert megnyitásakor még hiányoztak. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen akkoriban igen drága állatok voltak ezek, ráadásul a tartásuk sem számított egyszerűnek, s igen költséges volt szállásuk kialakítása is. Bár az állatkert megnyitáskor sokkal nagyobb területű volt, mint manapság, sokkal kevesebb állatot mutatott be. Azt gondolhatnánk, ez úgy lehetséges, hogy a mai kifutók sokkal kisebbek, mint a múlt században. Ez azonban nem így volt, hiszen a múlt században az állatkert egyetlen hatalmas park volt, amelyben csak itt-ott voltak állatbemutató terek.

Mai bejegyzésünkben a 150 éves budapesti állatkertben készült, régi képekből válogattunk. 

zoo000.jpgFotó: Kotnyek Antal: Állatkert, Budapest, 1956 © fortepan.hu
zoo001.jpgFotó: Állatkerti pónifogat, Budapest, 1936 © Jankovszky György/fortepan.hu
zoo002.jpgFotó: Állatkert, Budapest, 1940 © Góg Emese/fortepan.hu
zoo003.jpgFotó: Állatkert, Budapest, 1940 © Góg Emese/fortepan.hu
zoo004.jpgFotó: Állatkert, Budapest, 1940 © Góg Emese/fortepan.hu
zoo005.jpgFotó: Lissák Tivadar: Állatkert, Budapest, 1948 © fortepan.hu
zoo006.jpgFotó: Németh Tamás: Állatkert, Budapest, 1957 © fortepan.hu
zoo007.jpgFotó: Mohl József: Állatkert, Budapest, 1959 © fortepan.hu
zoo008.jpgFotó: Urbán Tamás: Állatkert, Budapest, 1974 © fortepan.hu
bankutiandras01.jpgFotó: Bánkuti András: Állatkert, Budapest, Május elseje, 1980-as évek közepe
szabojudit.jpg
Fotó: Szabó Judit: Budapest, Állatkert, 1983.

sarahmoon.jpgFotó: Sarah Moon: Budapest, 1987

(forrás: fortepan.hu; zoobudapest.com; archiv.maimano.hu; sarahmoon.com)

2015 legnépszerűbb - állatokat ábrázoló - különleges sajtófotóiból ITT találsz egy válogatást.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Alick 2016.08.09. 20:11:47

A legjobb a május elsejei kép. :)

(mint az egykori szovjet képaláíráson: "Brezsnyev elvtárs a kolhoz tehenészetének istállójában. Balról a második Brezsnyev elvtárs") :)

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu