Képek a legendás váci Forte film- és fotópapírgyárból

2016. augusztus 23. Mai Manó Ház

Az amerikai Kodak brit leányvállalata fotókémiai gyár építését kezdte meg 1913-ban Vácon. A termelés csak 1922-ben indult el. Hétféle fotópapírt gyártottak ekkoriban a váci Kodak gyárban, közöttük röntgenfényképezésre alkalmas papírt is. A II. világháború első évében az angol vezetőség elhagyta a gyárat, amit 1944-ben hadiüzemmé minősítettek át. A gyár gépparkját és nyersanyagait nyugatra szállították, az épületekre pedig december elején 49 bomba esett, komoly károkat okozva. 1947-ben a Kodak eladta a váci gyárat a Magyar Általános Hitelbanknak. 1948 elején a vállalatot államosították. Az államosításkor a gyár a Forte Fotokémiai Ipar Vállalat nevet vette fel. Ekkor még csak 129 fő dolgozott az üzemben. 1951-ben felépült a filmüzem. A fotópapír mellett beindult a filmek és fotólemezek gyártása is. A gyár 50 éves fennállásának évében, 1972-ben elindult a színes filmek hazai előállítása. Egyidejűleg a Forte gyár színes kidolgozó laboratóriumokat is nyitott. A gyár a termékeit az 1930-as évek közepétől exportálta a világ számos országába. 1972-ben például a fotópapír 52, a film 45 százalékát termelték külföldi piacokra; a világ 74 országába szállítottak. 1997-ben, a rendszerváltást követően pedig még mindig 50 országba szállítottak Forte márkajelű termékeket. 2007 februárban végleg leállt a termelés. - olvashatjuk a 444.hu oldalán.

vg001.jpegFotó: Városi Gorillák
vg002.jpegFotó: Városi Gorillák
vg003.jpegFotó: Városi Gorillák

A fotóra kattintva a Városi Gorillák csoport nemrég készített sorozatát találod. 

vg004.jpegFotó: Városi Gorillák

(forrás: 444.hu)

A magyar fotográfusok FORTE-emlékeiről ITT olvashatsz.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása