A Reuters válogatása 2016 legjobb sajtófotóiból (115 fotó)

A Reuters válogatása 2016 legjobb sajtófotóiból (115 fotó)

2016. december 08. Mai Manó Ház

A Reuters hírügynökség nemrég publikálta 2016 legjobb sajtófotóiból készített válogatását, melyek az idei év emlékezetes pillanatait a riportfotók segítségével idézik fel újra. Riportfotónak a reprodukált, sajtóban közölt fényképeket tekintjük. A fogalom az angol report (beszámoló, tudósítás) szóból származik. Nyelvünkben kezdetben az angol szóalakot, majd annak „magyarított” változatát a ríport-ot használták. A ma élő szóalak először 1884-ben jelent meg nyomtatásban. A 20. század elején jelentősen megváltozott a fogalom. A fotóriport mai értelemben egy sajtóban közölt képes beszámoló valamely aktuális eseményről, amely a fotografálás sajátos eszközeivel, önállóan közli a híranyagot; a képaláírás csak az esemény adatait tartalmazza. – olvashatjuk Szilágyi Gábor A fotóművészet története. A fényrajztól a holográfiáig című könyvében.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ma már szinte biztosra vehetjük, hogy az év fotóit bemutató válogatásokban szinte mindig túlsúlyban lesznek az erőszakot, halottakat ábrázoló néha sokkoló képek.
A Reuters szerkesztői öt kategóriába válogatták a fotóriportereik által készített idei képeket, az első képre kattintva a 2016-ban készült, állatokat ábrázoló legjobb fotókat, a másodikra kattintva a természeti katasztrófákról készült válogatásukat, míg a harmadik képre kattintva egy egészen furcsa összeállítást láthattok 2016 különös fotóiból. A negyedik sorozatban a szórakoztatóipar, az utolsó, ötödik galériában pedig a sport a téma. 

A galériák megtekintéséért kattints a képekre! 

ÁLLATOK (30 FOTÓ)

reuters2016001.jpgFotó: Marko Djurica: Pontoiraklia, Görögország, 2016. május 27. 
© Reuters

TERMÉSZETI KATASZTRÓFÁK (20 FOTÓ)

reuters2016002.jpgFotó: Carlo Allegri : Árvíz a Matthew hurrikán után, Lumberton, Észak-Karolina, USA, 2016. október 11. 
© Reuters

SZOKATLAN KÉPEK (19 FOTÓ)

reuters2016003.jpgFotó: Pablo Sanhueza: Óriás tükörtojás installációk a "Hecho en Casa" (Made at home) művészeti fesztiválon, Santiago, Chile, 2016. november 8. 
© Reuters

SZÓRAKOZTATÓIPAR (26 FOTÓ)

reuters2016005.jpgFotó: Alexandre Meneghini: Egy Rolling Stones rajongó a Ciudad Deportiva de la Habana-ban megtartott koncerten, Havanna, Kuba, 2016. március 25. 
© Reuters

SPORT (20 FOTÓ)

reuters2016004.jpgFotó: Reuters Staff: Rory McIlroy az Abu Dhabiban megrendezett HSBC Golf Bajnokságon, 2016. január 21. 
© Action Images via Reuters / Paul Childs Livepic

(forrás: reuters.com)

A Mai Manó Ház Blogon egész évben válogattunk a 2016-ban készült érdekes sajtófotókból. Ezeket a képeket ITT találod.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Szőr Artúr 2016.12.08. 16:54:22

Ezek a kiemelt képek olyanok, hogy ha én küldöm be pályázatra, akkor az első körben kibasszák, ha ismert fotós, akkor benne van az első háromban...

Mai Manó Ház · http://maimanohaz.blog.hu 2016.12.08. 17:18:32

@Szőr Artúr: Ha ennyire rossz tapasztalatod van, akkor gyere el hozzánk és mutasd meg nekünk a képeidet. Szeretettel várunk a következő PortfólióPéntek konzultációnkra, melyről a honlapunkon találsz bővebb információt.

Szőr Artúr 2016.12.08. 18:01:49

@Mai Manó Ház: ez nem a rossz tapasztalatokról szólt, inkább arról, hogy a kiválasztott képek... khm... átlagosak. Fogjuk rá, tanult fotósok művei, de a lovast kivéve semmi extra.
Évek óta nem vettem mobilnál nagyobb gépet a kezembe.