Öt híres fotográfus, aki februárban született

Öt híres fotográfus, aki februárban született

2017. február 01. Mai Manó Ház

A hónap híres szülötteit bemutató sorozatunkba ezúttal a februárban született fotóművészek közül válogattunk.

FEBRUÁR 1. - VIVIAN MAIER (1926-2009)
A Mai Manó Ház történetének egyik legnépszerűbb kiállítása volt a fényképező dadus, Vivian Maier képeit bemutató tárlat. John Maloof, az amatőr történész, tíz évvel ezelőtt, 2007-ben egy chicagói aukcióház árverésén bukkant rá egy jelöletlen, temérdek negatívot tartalmazó dobozra, s ezzel felfedezte a huszadik század egyik kiváló utcai fényképészét. Személyes érdeklődése szorgos kutatómunkává alakult, s az évek során feltárta a több mint 2000 tekercs filmből, 3000 nyomatból, és több mint 100 000 negatívból álló hagyatékot, melynek nagyobb részét Vivian Maier maga valószínűleg soha nem mutatta meg senkinek. A különleges történet a kétezres évek elején - Vivian Maier halála után - került az érdeklődés középpontjába, majd nem túlzás azt állítani, hogy a huszadik század egyik kiemelkedő alkotóját ismerhette meg a nagyközönség. A fotográfusnő képeit kedvelőknek jó hírünk van, dolgozunk azon, hogy a Maloof anyagból összeállított kiállításra szánt második sorozatot Európában először, ismét a Mai Manó Házban mutassák be.

A képre kattintva Vivian Maier életét és fotóit bemutató írást találod.

vm1954w03413-03-mc.jpgFotó: Vivian Maier: New York, 1954. október 31. © Maloof Collection

FEBRUÁR 12. - EUGÉNE ATGET (1857-1927)

A francia fotográfus, Atget 160 évvel ezelőtt a Bordeux melletti Libourne-ben született 1857. február 12-én. Vándorszínészként ismerkedett meg Valentine Delafosse színésznővel, aki a felesége lett. Miután a színészkedésből nem tudtak megélni, Atget 1897-ben, negyvenévesen elhatározta, hogy fényképeket készít Párizsról „művészek számára”. Képeit a szürrealista festők mellett a Nemzeti Könyvtár, a Városi Könyvtár és a Dekorációs Művészetek Múzeuma vásárolta rendszeresen. Képeinek túlnyomó részén mégis inkább a külvárosi nyomorúság és a kispolgári elmaradottság vigasztalan színhelyei, a nagyváros árnyoldala jelenik meg. Kedvelt témái a nyomorúságos mellékutcák, sötét, macskaköves sikátorok, málló vakolatú bérkaszárnyák, elhanyagolt, mocskos udvarok, rozoga lépcsőházak, ódon zugok, omladozó falú viskók, kültelki kiskocsmák, kávéházak, borbélyműhelyek portáljai, szatócsüzletek kirakatai, ócskapiac, cirkuszbejárat és vurstli. 1920-ban a Történelmi Emlékek Nemzeti Takarékpénztára 2500 negatívját is megvásárolta. Halála után a hagyatékából 4000 fénykép és 1300 negatív Julien Levy New York-i galériájába került; az üzletet Man Ray asszisztense, a fotóművész Berenice Abbott közvetítette. Ezt a gyűjteményt Abbott később a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMa) helyezte el, ahol 1969-ben reprezentatív kiállításon mutatták be. (Tőry Klára)

A képre kattintva Atget munkásságáról olvashatsz. 

atget1901.jpgFotó: Eugène Atget: Rue Egynard, Párizs, 1901 
© Collection of Michael Mattis and Judith Hochberg

FEBRUÁR 15. - MURAY MIKLÓS/NICKOLAS MURAY (1892-1965)

Muray Miklós (Mandl Miklós, Nicholas Muray) 125 éve, 1892. február 15-én született Szegeden. Tizenkét éves korában Budapesten beiratkozott egy grafikai iskolába, ahol litográfiát, fotográfiát és fotósokszorosítást tanult, majd három éven át Berlinben a háromszín-eljárásokat tanulmányozta, gyakorolta. 1913-ban vándorolt ki Amerikába, az első világháborús fenyegetések elől menekülve. New Yorkban a híres kiadóvállalat, a Condé Nast alkalmazta. Feladata elsősorban színkivonati negatívok készítése volt. Később fotográfusként is kapott megbízásokat. 1920-ban pedig saját portréműtermet nyitott a a MacDougal Streeten, a Greenwich Village-ben. A kezdeti nehézségek után hamarosan virágzó üzletmenetet mondhatott magáénak. A Vanity Fairnek, a Vogue-nak, a McCall's-nak és a Harper's Bazaarnak és a The New York Times-nak dolgozott. Hosszú pályafutása során olyan nagyságokat fényképezett, mint H. G. Wells, G. B. Shaw, Claude Monet, Humphrey Bogart, Cole Porter, Greta Garbo. Szoros barátságban volt több mexikói művésszel is, Frida Kahlóval, Diego Riverával, emlékezetes portrékat készített róluk. (Kincses Károly) 

A képre kattintva Muray Frida Kahlóról készült képeit találod.

muray1930.jpgFotó: Nickolas Muray: Douglas Fairbanks, Jr. & Joan Crawford, c. 1930
© Nickolas Muray Archives

FEBRUÁR 20. - ANSEL ADAMS (1902-1984)

Ansel Adams 115 éve, 1902. február 20-án született Charles Hitchcock Adams és Olive Bray egyedüli gyermekeként, San Franciscóban, Kalifornia államban. Az első meghatározó pillanat fotós pályafutásában 1916 nyarán, tizennégy éves korában volt, amikor először látogatott el családjával a Yosemite Nemzeti Parkba. Itt az édesapjától kapott Kodak Brownie fényképezőgéppel örökítette meg a csodaszép tájat. A zenekedvelő és természetvédő Adams innentől kezdve egy új hobbit talált magának, a fotózást. Az elkövetkező időszakban beleásta magát a fotótechnika és a sötétkamra világába; fotós magazinokat olvasott, fotós kiállításokra járt és a Sierra klub oszlopos tagja lett. (Ennek a csoportnak a hírlevelében jelentek meg először a Yosemite Nemzeti Parkban készült képei és az első kiállítás helyszíne is a Sierra klub székhelye volt.) " A végtelennek tűnő távlatok mindig izgalomba hozzák a szívemet és felajzzák képzeletemet." Nyilatkozta egy alkalommal Adams, mikor riporterek a tájképei születésének körülményeiről faggatták. Kiváló látásmódja mellett nagy szerepet töltött be fotóinak elismertségében az általa kifejlesztett zóna rendszer, mely teljesen eltért az akkoriban használt technikáktól. Tájfényképeinél ritka alapossággal próbálta visszaadni a legapróbb részleteket is. A zóna rendszer lényege, hogy fotóin a szürke szín árnyalatai mind megjelennek, így az összhatás árnyalatgazdagabb és kiegyensúlyozottabb hatást kelt. (Peter Pollack)

A képre kattintva Ansel Adams fotóiból találsz egy válogatást. 

adams1948.jpgFotó: Ansel Adams: Mount McKinley, Alaska, 1948
© The Ansel Adams Publishing Rights Trust

FEBRUÁR 22. - LÓRÁNT ISTVÁN/STEFAN LORANT (1901-1997)

Az 1901. február 22-én született Lóránt István alig húszévesen kezdett el filmeket forgatni Bécsben és Berlinben, majd később szerkesztője lett az akkori Európa második legnagyobb hetilapjának, a Münchner Illustrierte Pressének. Hitler uralomra jutásakor az első között börtönzik be. Szabadulása után bestsellert ír a börtönhónapjairól, mely milliós példányszámban lel olvasóra. Rövid magyarországi tartózkodás után elmegy Angliába, ahol három rendkívül fontos lap (a Weekly Illustrated, a Picture Post és a Lilliput) alapítása , szerkesztése fűződik a nevéhez. 1940-ben áthajózik Amerikába, ahol történeti könyvei sikerei nyomán a legnagyobb újságok címlapjai szerepel, egyik könyve az amerikai elnök államfőknek szánt rendszeres protokollajándéka. A londoni Sunday Times gondozásában megjelent kiadvány szerint Stefan Lorant egyike azon ezer embernek, akik kitörölhetetlenül belevésték nevüket a 20. század történelmébe. Életének kilenc és fél évtizede 1919-ig Magyarországon, 1919-20-ban Csehszlovákiában, majd Ausztriában, 1920-tól 33-ig Németországban, egy néhány hónapos pesti intermezzó után 1934 és 1940 között Angliában, 1940 júliusától az Egyesült Államokban zajlott. (Kincses Károly)
Bár Stefan Lorant fényképezett is, munkái közül talán mégis - a zseniális szerkesztési elveinek köszönhetően - a Lilliput magazin tette halhatatlanná.

A magazinban megjelent különleges képpárjait a fotóra kattintva találod.

ll003.jpg Fotó: Részlet Lilliput magazin Chamberlain and the beautiful Llama, and 101 more juxtapositios című különszámából, 1940

(forrás: artblart.com; tudasbazis.sulinet.hu)

A hónap híres szülötteit bemutató sorozatunk korábbi részeit itt találod:

Öt híres fotográfus, aki októberben született
Öt híres fotográfus, aki novemberben született
Öt híres fotográfus, aki decemberben született
Öt híres fotográfus, aki januárban született

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu