Mona Lisa Vakuval - Az egyik legérdekesebb magyar privátfotó-gyűjtemény a Mai Manó Házban

Mona Lisa Vakuval - Az egyik legérdekesebb magyar privátfotó-gyűjtemény a Mai Manó Házban

2017. március 05. Mai Manó Ház

2017. március 4-től látogatható a Mai Manó Ház I. emeletén a Hórusz Archívum fotógyűjteményéből válogatott Mona Lisa Vakuval című kiállítás. A kurátorok – Csizek Gabriella munkatársunk és Kardos Sándor, a gyűjtemény tulajdonosa – külön figyelmet szenteltek annak, hogy itthon eddig még nem látott képek is bekerüljenek, a több mint 100 privátfotót bemutató kiállításba.
Kardos Sándor filmoperatőr amatőr és privátfotó-gyűjteménye az elmúlt négy évtized alatt mintegy másfél millió darab képtárgy otthona lett: fényképek, negatívok, üveglemezek, s megannyi technikai sajátosságú kép különös együttese. Az archívum neve az egyik legfontosabb egyiptomi isten szemét jelölő hieroglifából származik, ami az egyet, a teljességet jelenti, a Hórusz szem írásjelének részei pedig a végtelen másik irányába, az egyre kisebb felé visznek szintén határtalanul. Maga az archívum is végtelenül bővíthető, mint egy olyan összerakós világ-játék, amelynek minden egyes darabja maga is egy világ.
A “véletlenszerűen zseniális képek gyűjteménye”, ez, ahol “az Isten ujja beleért ” (idézet Kardos Sándor) a fényképkészítés és fényképhasználat folyamatába. Ezek a művészi szándék nélkül született amatőr, családi és privátfotók a vizuális szabadság képei. A megörökített konstellációk átírják a kompozíciós szabályokat, a megszokott látványokat, akár valóságbeli akár technikai véletlen révén.

A képek abszurdja, hogy nem az látható rajtuk, amit a képkészítő akkor és ott látott, hanem az, amit nem. Vagy éppen nem az, amit szeretett volna megörökíteni, de technikai tudás híján egészen mássá vált, túlnőtt a szándékon és művé lett, az odatévedt múzsáknak köszönhetően, akik nemcsak a fényképezés folyamatába léphettek be, hanem az előhívás, nagyítás és a kész fotó ‘életének’ történései közé is.

horusz01.jpgFotó: © Hórusz Archívum

Bár máshol, mások is gyűjtenek amatőr- privát- családi fotót, de ebben az esetben nem tematikus, nem szerzői és nem funkció szerinti gyűjtésről van szó, hanem egy, a képalkotás lényegét érintő mozzanatot középpontba helyező gyűjteményről. Ezért egyedülálló. Maga a gyűjtemény bővülése is egy nyitott rendszerű építkezés volt, amelynek középpontjában Kardos Sándor személye áll, az, ahogyan Ő – a látás és az érzékelés léthez kötődő – kérdéskörével és a fényképezéssel, mint a képteremtés speciális fajtájával foglakozik. A fotográfia vágyteljesítő funkciója egyidejű magával a fényképezéssel, sőt születése bizonyos szempontból ennek is köszönhető. A valósághű megörökítés igénye is hívta életre ezt a kémiai művészetet, amely mind a mai napig egyedülálló viszonyban áll a valósággal. Ez a kapcsolati minőség az alapja annak, hogy ‘mágikus realizmusként’ is tekinthetünk erre a képalkotó eljárásra.

horusz02.jpgFotó: © Hórusz Archívum

A Mai Manó Házban megrendezett több mint 100 privátfotóból álló kiállításban az úgynevezett ‘hóruszos’ képeken kívül, azokat helyeztük középpontba, amelyek a vágyteljesítő képi beavatkozások Photoshop előtti megvalósulásai. Ezek a képmódosítások még láthatóak: az egyszerű kivágás, a levágás, a teljes alakú átsatírozás, a vörös-vérlúgsó oldatos kiretusálás, a negatívról való kikaparás. mind részeivé válnak a képnek, nem oldódnak fel a gesztusok az eltűnésben. Ezek a képmódosító cselekedetek mágikus tartalommal bírnak: a megörökített személy szimbolikus megsemmisítése a céljuk és ha már a fénykép valóságában változás eszközölhető ez visszahathat az élet valóságára is, egyfajta ‘átviteli mágiaként’.
Az ismeretlen szerzők mellett bemutatunk egy válogatást Kardos Gyula (Kardos Sándor édesapja) ötvenes-hatvanas években készített ‘családegyesítő’ képeiből. Ugyanazon család tagjai, akik a tér és az idő koordináták okán nem lehettek együtt, e képekben találkoztak és más képek által megteremtett közös családi fotó egy-egy alakjává lettek. A kép által megváltoztathatónak képzelt valóság illúziójaként. (Csizek Gabriella, kurátor) 

A képre kattintva a Hórusz Archívum képeiből találsz egy válogatást, mely nem egyezik a 2017. május 28-ig látogatható kiállítás anyagával.

(Galéria 10 fotó)

(forrás: maimano.hu)

A véletlenszerűen zseniális képek gyűjteményének képeiből a Mai Manó Ház Blogon már korábban is bemutattunk egy válogatás. Ezeket a képeket ITT találod.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.