18 éve nyíltak meg a Mai Manó Ház I. és II. emeleti kiállítóterei

2017. március 18. Mai Manó Ház

Mai Manó 1894-ben nyitotta meg nyolcszintes műteremházát, mely egészen 1931-ig működött a Nagymező utcában. Ekkor a fényképész fiától megvásárolta Rozsnyai Sándor zeneszerző és felesége Rozsnyai (született Senger) Mici, művésznevén „Miss Arizona”, majd megépítették az addig üres udvarba a háromszintes Arizona mulatót. Ez 1944-ig működött, amikor is a tulajdonosokat elhurcolták. A háború után az épület a legkülönfélébb célokat szolgálta, iskola, bemutatóterem volt, majd a Magyar Autóklub budapesti szervezete használta harminc éven át.
A Magyar Fotográfiai Alapítvány 1996-tól kezdve tudta kivásárolni a bérleti jogokat a bent lakó bérlőktől. A félemeleti Mai Manó Galéria 1995-ben, a Magyar Fotográfusok Háza I. és II. emeleti kiállítóterei pedig 1999. március 18-án nyíltak meg az épületben. Az első emeleti kiállítás a Ház egyik alapítójának Kincses Károly ötlete alapján valósult meg. Az "Aki elment, aki maradt - Fotográfusok Made in Hungary" című kiállítást - mely 1999. április 05-ig volt látogatható - Nádas Péter, író-fotográfus nyitotta meg.
A 250 képes kiállítás 1998. áprilisi fotómúzeumi bemutatója után vándorútra indult. Első állomása Arles volt, ahol a 29. Recontres de la Photographie kiemelt rendezvényeként került bemutatásra, ősszel Prágában, a Hradzsinban volt látható, majd 1999-ben a Magyar Fotográfusok Házának nyitórendezvényeként a budapesti közönség is láthatta a tárlatot, melyhez egy többnyelvű katalógus is megjelent.

ba_18024.jpgFotó: Bánkuti András: Restaurátor dolgozik a Mai Manó Ház Napfényműtermének freskóján, 1998. június 21.

A huszadik század fényképezéstörténete nem írható meg a magyar vagy magyar származású fotográfusok nevének említése nélkül. Fotográfiai tudásukat, látásmódjukat, világhoz való viszonyukat Magyarországon töltött éveikben alapozták meg, de valamennyien külföldön lettek elismertek vagy világhírűek. Ugyanakkor számos kortársuk maradt Magyarországon, akik azonos identitásokkal, azonos gyökerekkel rendelkeztek, hasonló iskolát jártak, felkészültségük, tehetségük nem különbözött az eltávozókétól, de a magyarországi (közép-európai) történelem elszigeteltségre ítélte őket, munkásságuk szűk körben válhatott csak ismertté. Kiállításunk a Magyar Fotográfiai Múzeum tulajdonában lévő, világhírű magyar fotográfusok munkái mellé a Magyarországon maradt fotósok alkotásait válogatja össze, ügyelve arra, hogy a szerzők, művek, a bennük látható tendenciák jól kiegészítsék egymást. A kiállítás a magyarországi bemutató után útra kel Európában. - írta Kincses Károly a Mai Manó Ház történetének első emeleti kiállításának sajtóanyagába. A Mai Manó Ház Blogon Kincses Károly engedélyével hamarosan egy új sorozatot indítunk, melynek témája az "Aki elment, aki maradt - Fotográfusok Made in Hungary" című kiállítás és katalógus gazdag anyaga lesz.  

akikel.jpgFotó: Kincses Károly - Fotográfusok. Made In Hungary. Aki elment, aki maradt című könyvének borítója

(forrás: maimano.hu)

Egy másik fontos évforduló is közeleg; 100 éve, 1917. július 24-én halt meg Mai Manó.
A Manó 100 programsorozatunkról ITT találsz bővebb információt.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása