Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
„Üdvözlet Auschwitzból” – képeslapok az egykori haláltábor területéről (18+)

„Üdvözlet Auschwitzból” – képeslapok az egykori haláltábor területéről (18+)

2017. május 14. Mai Manó Ház

Az Üdvözlet Auschwitzból egy lengyel művész és kurátor, Paweł Szypulski által összeállított könyv, amely egy különleges kollekció alapján készült. Az albumban olyan képeslapok vannak, amelyeket az egykori náci haláltábor, Auschwitz-Birkenau területéről küldtek az odalátogató turisták. A holokauszttal foglalkozó művészetnek egyik központi témája a csönd, és annak a kérdése, hogy mi helyes, mindig döntő fontosságú. A Paweł Szypulski által összegyűjtött képeslapok egy radikálisan másféle – fecsegő és nem odaillő – narratívát vetnek fel. Könyve a holokauszt kollektív emlékezetéről beszél, de ez teljesen különböző attól az emlékezettől, amely a magas művészetekben és a tudományos diskurzusban van jelen. Az Üdvözlet Auschwitzból egy gondolatprovokáló vizuális esszé a nyelv és a kép kudarcáról az emberi történelem egyik legnagyobb katasztrófája által okozott szociális trauma feldolgozásában. 

01.jpgFotó: Paweł Szypulski: Képeslap Pawel Szypulski Üdvözlet Auschwitzból című könyvéből
02_1.jpgFotó: A kép leírása a képeslap hátulján: „SS őrök tornyai a náci megsemmisítő táborban”. A képeslapra írt szöveg: „Auschwitzból írok neked / Szívből jövő üdvözlettel / Yers [sic] Grzesiek”. Részlet Pawel Szypulski Üdvözlet Auschwitzból című könyvéből.

Szypulski 2008-ban kezdte el a projektet, amikor legelőször értesült ezeknek a képeslapoknak a létezéséről. Először a módszert kereste, hogyan juthatna hozzájuk: ösztönösen az antik boltokkal és bolhapiacokkal kezdte, de elég gyorsan kiderült, hogy ez egy rendkívül időigényes, vagy inkább alig járható út lett volna, így végül az összes képeslapot aukciós oldalakon vette meg. Minden második héten az aukciós oldalak képeslap részénél beírta, hogy „Oświęcim” (Auschwitz lengyel megfelelője), végigböngészte a találatokat, és csak azokat a képeslapokat vette meg, amelyeket megjelöltek mint „keringőt”– tehát azokat, amelyekre írtak, felbélyegezték és elküldték. Szypulskit azok a képeslapok érdekeltek, amelyeken volt írás, üdvözlet, mert azoknak volt történetük. A képeslapokat különböző helyekről küldték, némelyiket Oświęcim városában, másokat a múzeum üzletében vették, de úgy tűnik, hogy az ilyen jellegű képeslapok más helyeken is elérhetőek voltak. Szypulski nem kereste és soha nem is szándékozott kapcsolatba lépni a feladókkal vagy a címzettekkel. „Ez mindannyiunkról szól, az emberekről, akik az auschwitzi holokauszt utáni világban élünk. Az első dolog, amit csináltam, amikor elkezdtem ezt a projektet, hogy eltakartam a neveket és címeket. Nem azért, mert illegális megsérteni a magánszférájukat, hanem, mert nem akartam az Üdvözlet Auschwitzbólt konkrét emberekhez kapcsolni.” 

A gyűjtemény első képeslapja az 1950-es évekből tűnik fel, de a korábbi koncentrációs tábor már közvetlenül a háborút követő években vonzotta a látogatókat. Ahogy Iwona Kurz, lengyel történész, a könyvhöz tartozó szövegben megemlíti, ezek a látogatók zarándokok voltak, „a tömeggyilkosság helyeinek szent dimenziójára helyezve a hangsúlyt”. De mindezt gyorsan felváltotta a halál megtapasztalásának egy másik, szekuláris – és látványos – módja a már múzeummá alakított haláltáborban. A képeslapok pedig pár éven belül feltűntek. Mintha az üdvözletek írásakor nem lettek volna tudatában az egykori haláltábor létezésének, vagy éppenséggel meg szerettek volna feledkezni róla. Így a mindennapos örömök, bánatok, a hétköznapi élet triviális mozzanataiba és pillanataiba láthatunk bele.

Az egykor megírt, felbélyegezett, és családnak, barátoknak, ismerősöknek elküldött képeslapokon a kép és a szöveg közti összeférhetetlenség adja a feszültség érzetét. Utóbbi, a legtöbbször, banális és konvencionális közhelyeket tartalmaz. Az egyiken valaki azt írta, hogy „üdvözlet Auschwitzból”, és a postscriptum résznél hozzátette: „minden rendben van, csak téged és a napfényt hiányolom”. A képeslap eleje a haláltábor képét mutatja, magába foglalva a krematórium kéményét és a bejárati kaput. Egy másik lapon ezt lehet olvasni: „Egy rakás baráti üdvözlet Auschwitzból, a nyári szél suhogásával, a testvéredtől, Cześkától”. A kép a tizenegyes, úgynevezett halálblokkot mutatja. Egy, a gázkamra belsejét mutató lap hátsó oldalán a szöveg: „A legjobbakat Auschwitzból, a Szomszédok”. Vagy: „Irka üdvözletét küldi. P.S. Kedveseim, ha nem gond, Krystyna és én 23-án érkezünk. Gyertek értünk az állomásra. Pontosan”. Tiszta, reflektálatlan képeslapi kommunikáció. Pontosan az, amit elvárunk egy átlagos utazásról küldött képeslap szövegétől. Csakhogy ez nem egy átlagos utazás. Miért akarna valaki ilyen képeslapot írni Auschwitzból? Ez az a kérdés, amely folyton a fejünkben jár, ahogy látjuk és olvassuk ezeket a képeket és szövegeket.

03_1.jpgFotó: A képeslapra írt szöveg: „Üdvözlet Auschwitzból / Reniektől / P.S. Minden rendben van, csak téged és a napfényt hiányolom”. Részlet Pawel Szypulski Üdvözlet Auschwitzból című könyvéből.
04_1.jpgFotó: A kép leírása a képeslap hátulján: „A halálblokk a náci megsemmisítő táborban”. A képeslapra írt szöveg: „Egy rakás baráti üdvözlet Auschwitzból, a nyári szél suhogásával, a testvéredtől, Cześkától. P.S. Mietek, az „Auschwitz-Wieliczka-Krakow-Ojców” útvonalon utazunk. Már voltunk Auschwitzban és Wieliczkában (három napos kirándulás). / Gyere haza. Szia”. Részlet Pawel Szypulski Üdvözlet Auschwitzból című könyvéből.
05_1.jpgFotó: A képeslapra írt szöveg: „A legjobbakat Auschwitzból / a Szomszédok”. Részlet Pawel Szypulski Üdvözlet Auschwitzból című könyvéből.

Egy nem kielégítő, de részleges magyarázat lehet az, hogy ezek a képeslapok önmagukban egy olyan, szélesebb képeslapkultúra részei voltak, amely a huszadik század nagy részében eleven volt. A képeslap korai hagyományában a vér és a kegyetlenség a normális tartalom része volt, mint például azon képeslapok esetében, amelyek kivégzéseket, lincseléseket, vagy atrocitásokat mutatnak az első világháború idejéből. Ez természetesen nem homályosítja el ezeknek a képeslapoknak az ellentmondásos és sokkoló aspektusát, amelyet magukban hordoznak. Minél inkább hasonlít egy auschwitzi képeslap egy valósra, annál furcsábbnak tűnik.

Kurz szerint a küldők képtelensége arra, hogy lássák ezeket a helyeket, és a valóságot a kép mögött – hogy észrevegyék annak igazi, horrorisztikus természetét –, talán végül ugyanannak az érzéketlen kultúrának a része, amelyben ma is részt veszünk. Ahelyett azonban, hogy ezeket az egyéni cselekedetek ízléstelennek vagy barbárnak titulálnánk, látni kell, hogy egy bizonyos módon ez a modernitásnak ugyanaz a fajta banalitása, amely, állítja Kurz, a holokausztot létrehozta. A történész szerint, ami igazán megütköztető ezekben a képeslapokban, végül is az – utalva Zygmunt Bauman híres könyvében, A modernitás és a holokausztban írtakra –, hogy a banális modernitás ugyanazon struktúrájában maradtunk, amelyen a tábor és a tömeggyilkosság alapult.

Szypulski egy általánosabb figyelmetlenségről beszél, amely a holokauszt örökségével való mindenféle találkozásnál jelen van, illetve a tényről, hogy mindent egybevetve, nincs hozzáférésünk ahhoz, hogy mi a népirtás. „Ha képesek lennénk érzelmileg megérteni a holokausztot, képtelenek lennénk normális életet élni, így, ami a megértést illeti, ez egy fal, ugyanakkor egy önvédekező mechanizmus is, amely megengedi, hogy tovább működjünk. Mindez pedig olyan messzire megy, hogy képessé tesz bennünket arra, hogy üdvözletünket küldjük Auschwitzból.” Ugyanakkor Szypulski szerint a holokauszttal foglalkozó tudósok, művészek nincsenek sokkal előrébb, mint azok az emberek, akik a képeslapokat küldték, vagy bárki más: „az egyetlen különbség csak az, hogy mi érezzük, hogy egy Auschwitz utáni világban vagyunk, míg sok ember egy Auschwitz nélküli világban él, mintha soha meg se történt volna. Ezek a képeslapok bizonyítékok, hogy sokan úgy megyünk Auschwitzba, hogy valójában nem is megyünk Auschwitzba, és egy Auschwitz nélküli világban folytatjuk az életet”.

Az Üdvözlet Auschwitzból célja azonban nem az, hogy valamiféle elmarasztaló kritikát fogalmazzon meg ezekkel a jelenségekkel kapcsolatban. „Ez a projekt nem ítélkezik. Ez nem arról szól, hogy morális felsőbbrendűség tudatában ujjal mutogatunk emberekre, vagy kritizáljuk azokat, akik képeslapot küldtek Auschwitzból. […] A [projekt] célja kétségkívül nem a bírálat, mert nem akartam rávenni az embereket, hogy abbahagyják a képeslapok küldését vagy gyártását. Azért csináltam ezt a könyvet, mert érdekeltek az emberek, akik a traumatikus történelmi események ››mellett‹‹ vannak. Angolban van egy tökéletes szó erre: bystander [bámészkodó, néző]. Tudni akartam, az emberek mit csinálnak, amikor közel vannak valami retteneteshez.” (Gáspár Balázs)

A posztban látható képeslapok némelyike megrázó, sokkoló lehet. Csak akkor lépj tovább, ha ezt megértetted!

06_1.jpgFotó: A kép leírása a képeslap hátulján: „Az egykori koncentrációs tábor kerítésének egy része”. A képeslapra írt szöveg: „Ezt a képeslapot levél helyett írom. Częstochowában mindenki egészséges. Most Janek is egészséges. Vasárnapra ott leszek, de Edek mondta, írjam meg, hogy késik az útja, mert Wrocławban influenzajárvány van, de talán összejön neki. Ötre érek oda, talán valaki kijöhetne. Vasárnap Skowronówban voltam. Ott sincs semmi hír. / Szia / Barbara”. (1964. április 9.) Részlet Pawel Szypulski Üdvözlet Auschwitzból című könyvéből.
07_1.jpgFotó: A képeslapra írt szöveg: „Szívélyes üdvözlettel Auschwitzból / Teresa”. Részlet Pawel Szypulski Üdvözlet Auschwitzból című könyvéből.
08_1.jpgFotó: A képeslapra írt szöveg: „Üdvözlet az auschwitzi utamról / Anita”. Részlet Pawel Szypulski Üdvözlet Auschwitzból című könyvéből.
09_1.jpgFotó: A képeslapra írt szöveg: „Minden jót kívánok az utamról / Teresa”.
10_1.jpgFotó: A képeslapra írt szöveg: „Szívélyes üdvözlettel Auschwitzból / Tadeusz”. (1967. július 17.)

(forrás: culture.pl; editionpatrickfrey.com; vice.com; americansuburbx.com)

Az első világháború alatt szerte Európában elterjedt képeslapok és a fényképek jelentették a kapcsolatot a távollévő rokonok és szerelmek között, de nem csupán írásos, hanem képi üzenetet is hordoztak: a távollévő személy alakját hol a fotomontázs technikájának segítségével, hol egyszerű összevágással idézték meg a közös fotókon, így jelenítve meg egyszerre a távollévő személy hiányát – és jelenlétét. Ezekből a képeslapokból ITT találsz egy válogatást.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

nyelv-ész 2017.05.15. 14:50:14

A cikkíró a 20. században még nem élt? Annak idején minden turisztikailag kicsit is jelentős hely képeslapokat árult. Így nyilván Auschwitz is. Ha valaki turistaként bement az auschwitz környéki postákra, hogy írjon az otthoniaknak, nagy eséllyel ilyen képeslapot kapott. elképzelhető, hogy másmilyen nem is volt. Ugyebár nemhogy fészbúkön nem lehetett még üzenni, de a keleti blokkban a telefon is igen szűken állt rendelkezésre. Maradt a posta.

Tehát nem a képeslapok íróit, küldőit kellene érzéketlenséggel vádolni, hanem azt a groteszk állami mechanizmust, mely Auschwitz borzalmait képeslapra nyomtatott turistalátványossággá degradálta.

A csapos közbeszól 2017.05.15. 16:07:50

Nekem első körön az jutott eszembe , hogy ha valaki a 60-as évek vége, 70-es évek eleje felé eljutott valahova (nyaralni, kirándulni teljesen mindegy) akkor az otthon maradottaknak küldött egy helyi képeslapot (tipikusan a legnagyobb helyi nevezetességről),hogy
- a címzett tudtára hozza éppen merre jár
- és ha már bélyeg van rajta és van hova írni pár sort, akkor a pillanatnyilag legfontosabb személyes üzenetet is oda kanyarította, aminek az esetek döntő többségében semmi köze nem volt a helyhez, vagy a témához.

Egyszerűen csak két legyet csaptak le a kor egyik jellegzetes kommunikációs eszközével. Nem elfelejteni, hogy akkor tájt a telefon is ritka jószág volt. Ha volt is az adott helyen telefonfülke, a telefonálás nem mindig volt egyszerű dolog, mert a telefonközpontok zöme még kézi kapcsolású volt. De, ha a helyi forgalom már automata is volt, a távolsági beszélgetésekhez kezelő kellett (a bűvös szó ez volt: "kérek egy interurban (vagy távolsági) hivást") és nem elhanyagolandó szempont, hogy címzettnek sem biztos, hogy volt telefonja.

Egyébként meg ezek az üzenetek, a posta bélyegző időpontja nélkül nehezen értelmezhetők, hiszen az idő (legalább az év) fontos tényező.

Jakab.gipsz 2017.05.15. 16:51:14

Ilyen a felesleges, narcisztikus tematizáló társadalom kritika.

Egyszerűen ostoba, ez a (képes lap nyavalya) kiragad egy motívumot a fél-közel múltunkból, ami akkor normálisnak és elfogadottnak számított és politikailag korrekten az új-beszéd nyelvére átmagyarázza, mint társadalmilag káros magatartási formát.

j77 2017.05.15. 17:07:31

@nyelv-ész: Ki írta, hogy nem így volt a képeslapokkal? A cikket elolvastad? Éppen az a lényege, hogy a képeslapok íróit, küldőit senki nem vádolja érzéketlenséggel, sem Szypulski, sem Kurz, sem a cikk.

@Látens Inszinuáció: Nem lehet kutatni? Érdekes, ahhoz képest elég sokan kutatták/ják.

nyelv-ész 2017.05.15. 17:21:59

@j77: Lehet, hogy nem vádolja, de a küldőket mégis csak egy kalap alá veszi a képeslap gyártóival:

"Kurz szerint a küldők képtelensége arra, hogy lássák ezeket a helyeket, és a valóságot a kép mögött – hogy észrevegyék annak igazi, horrorisztikus természetét –, talán végül ugyanannak az érzéketlen kultúrának a része..."

Studiosus 2017.05.15. 22:32:03

az egyik hülye képeslapként árulja a múzeumban a halálgyár ikonikus képeit, a másik hülye meg szörnyülködve könyvet ír arról, hogy a harmadik hülye tényleg képeslapnak használja a képeslapot. nagyszerű összjáték volt...