Záróesemények a Mai Manó Ház kiállításaihoz

2017. május 19. Mai Manó Ház

A május 28-án záró I. emeleti Mona Lisa vakuval – Hórusz Archívum és a II. emeleti Látható hiány – Fotók és képeslapok William A. Christian, Jr. gyűjteményéből megrendezett kiállításainkhoz két záróeseménnyel is készülünk.

2017. május 26-án, pénteken a Mai Manó Házban kiállított Hórusz Archívum anyagának szakmai záró eseményére hívjuk az érdeklődőket.
18 órától tárlatvezetés Forgács Péter, médiaművésszel
Forgács Péter, álló- és mozgóképkészítő médiaművész, Balázs Béla-díjas, Érdemes művész vezeti végig a közönséget a Mai Manó Ház I. emeleti kiállításán.
19 órától filmvetítések a rendező, Kardos Sándor felvezetésével a Napfényműteremben
Hymnus (magyar filmetűd, 4 perc, 1988)
Résfilm (magyar kisjátékfilm, 19 perc, 2005)
“Mióta filmmel foglalkozom, mindig zavart a filmkép túlzott konkrétsága. Ez ugyanis izzítja a fantáziát, de nem hagyja szárnyalni. A célfotó kamerában jelentkező kép a valóságban sosem létezett. Így, ellentétben a hagyományos képrögzítési eljárással, nem a valóság illúzióját akarja kelteni. Olyan eszközzel próbálunk egy történetet elmesélni, amely minden valóságos élménytől különválik.” (Kardos Sándor)

A programon való részvétel – a limitált férőhely miatt – előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a pal.pentelenyi@maimano.hu e-mail címre küldött üzenettel lehet 2017. május 24-ig. Az e-mail tárgyában kérjük feltüntetni: finisszázs. Az eseményre szóló belépőjegy 1500 forint. 

horuszuj.jpg

2017. május 28-án, vasárnap 11 és 18 óra között a Mona Lisa vakuval és a Látható hiány című fotókiállításokhoz kapcsolódó szórakoztató, családi nyomozós játékkal várjuk a gyerekes családokat.
Minden gyerek külön nyomozófüzetet kap a belépőjegy mellé a pénztárban, amivel végig tudja kutatni a kiállításokat.
Kit satíroztak le a képről vagy éppen mi van ott pluszban? Mi rögzült véletlenül és mit üzen mindez? Keressétek meg a válaszokat, a kiállítás képei vezetnek a megoldáshoz, hol azzal, hogy összeraknak, hol azzal, hogy szétszednek! Minden apró részlet üzen. Egy lencsére szállt fátyolka, egy morcos tekintet, egy sejtelmes mosoly, egy bajusz íve rajzolják a térképünket.
Kutassatok kint és bent is, hagyjátok, hogy a képek beszéljenek hozzátok! Ovisoknak szülői kísérettel, olvasni tudóknak önállóan is. Tollal készüljetek, a kérdőívet mi adjuk!
Minden kitöltött kérdőív egy csokit ér! :) 

gyereknap.jpg

Gyertek el hozzánk a Mai Manó Házba!

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása