Válogatás a BRFK helyszínelőinek felkavaró felvételeiből (1956-1964)

Válogatás a BRFK helyszínelőinek felkavaró felvételeiből (1956-1964)

2017. május 21. Mai Manó Ház

A helyszínelők objektív bizonyítékokat szolgáltatnak az igazságszolgáltatás számára, munkájuk kiemelten fontos, hiszen képeiket bizonyítékok gyűjtésére, bűnügyi helyszínek rögzítésére, gyanúsítottak azonosítására, elfogásuk elősegítésére és az események tudósítására is használják. Az első magyar rendőrségi helyszínelő felvételeket 156 évvel ezelőtt Gróf Teleki László (1811–1861) politikus halálának helyszínén készítették.
A XX. század elején Oroszországban E. F. Burinszkij ((1849-1912)) dolgozta ki a kriminalisztikai szakértői vélemény tudományos alapjait és ő alkalmazta először az okmányok fényképezés segítségével történő speciális vizsgálatát és a tárgyi bizonyítékok fényképfelvétellel rögzítését, emiatt őt a bűnügyi fényképezés megalapítójának is tekintik.
Az 1881-ben alapított Budapesti Magyar Királyi Államrendőrség – amit napjainkban már BRFK-ként ismerünk – már 1890-ben fényképes nyilvántartást készített a nemzetközi zsebmetszőkről, 1909-ben országossá fejlesztett – bűnügyi nyilvántartása már több, mint 75 000 személy adatait, illetve majd 11 000 személy kb. 65 000 fényképét tartalmazta.
A BRFK helyszínelőinek évtizedekkel ezelőtt készült felvételeit - amelyekből több tízezer negatívkockát őriz Budapest Főváros Levéltára - tavaly óta a Fortepanon is megtekinthetjük.

brfk001.jpgFotó: BRFK Hivatala Bűnügyi Technikai Osztály, 1963
© Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10

A Budapesti Rendőrfőkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának képein budapesti (ön)gyilkosságok, rablások, betörések és politikai bűncselekmények áldozatai, tanúi, és helyszínei tűnnek fel. Ezek a képek megdöbbentő nyerseséggel és őszinteséggel rántanak be minket a „létező szocializmus” tereibe és élethelyzeteibe. Brutális szókimondással beszélnek arról, amiről olyan kevés képünk van. Igazi szociofotók ezek, kegyetlenek és szárazak. 
Időben 1956 és 1964 között járunk, ez tehát a Kádár korszak első hét évének bűnügyi lenyomata.  

(forrás: fortepan.humagyarmuzeumok.huKriminalisztikai alapismeretek, index.hu)

Leslie Jones bostoni fotóriporter 1930-as években készített bűnügyi és baleseti helyszínelő képeiből ITT találsz egy válogatást.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

abes 2017.05.21. 08:03:14

17 darab? 8 év anyagából? Erőteljes válogatás.

Az egyetlen felkavaró kép számomra a hídon hagyott táskás volt. Ez gyenge lett.

Mai Manó Ház · http://maimanohaz.blog.hu 2017.05.21. 10:29:51

@abes: Ha a kép mögé nézel mindegyik egy-egy szomorú történetet rejt, engem elgondolkodtatnak, felkavarnak. A poszt címében láthatod, hogy "Válogatás..", amennyiben több képre vagy kíváncsi, a Fortepan gyűjteményében megtalálod mindet.

KoviSzil 2017.05.21. 20:36:20

Valaki elárulná, ezek közül melyik volt a felkavaró ?

Mai Manó Ház · http://maimanohaz.blog.hu 2017.05.21. 20:50:22

@KoviSzil: Az már semmit sem ér, ha el kell mondani, hogy melyik kép felkavaró, ezt a fotók láttán vagy érzed vagy nem. Nálad ez utóbbi jött be., de ezzel semmi gond, látod az előtted kommentelő is hasonlóan érzett a képek nézegetése közben.

Kulminaator 2017.05.21. 21:00:29

Jó lenne a képekhez ismerni a sztorit is.
Némelyiken elméláztam rendesen, próbáltam "kitalálni", hogy mi lehet.

Mai Manó Ház · http://maimanohaz.blog.hu 2017.05.21. 21:07:01

@Kulminaator: Egyetértek, de a gyűjtemény csak az évszámot tartalmazza, sajnos nincs több információm a képekről, melyek - ahogy Te is írod - azért így is "sokatmondóak".

Pipas 2017.05.21. 22:16:03

Az rengeteg pénz volt 58-ban!

morcos68 2017.05.21. 22:18:17

Nem tudom, mégis melyik képet kellene felkavarónak éreznem?

a Nanga Parbat rabjai 2017.05.21. 22:50:39

Ez a válogatás szomorú lett - szomorúan semmitmondó... néha becsúszik ilyen is...

Mai Manó Ház · http://maimanohaz.blog.hu 2017.05.21. 23:06:58

Elképzelni sem tudom, hogy mi az a téma, ami megüti az ingerküszöbötöket, de az ételt és italt lopó gyerekek, a hídon hagyott női táska, a földön heverő holttest, a bírósági szembesítések, falfirkák, betörések, közlekedési balesetek képei szerintem nem könnyen befogadható téma.
A BRFK képeiről, melyek a Fortepan gyűjteményébe kerültek nincsenek elérhető, konkrét információk, így mi is az oldalon talált képaláírást vettük át.
Sajnálom, ha ezt kevésnek találjátok, esetleg nézzétek meg Weegee helyszínelő képeit, aki Amerikában készített ennél sokkal sokkolóbb anyagot. (A poszt végén is ide mutat a link.)

Field64 2017.05.22. 06:35:07

Egyetértek az előttem szólókkal, én se igazán éreztem felkavarónak egyik képet sem. Talán ha tudnám, hogy pontosan milyen sztori kapcsolódik hozzájuk... Egy-két kép ráadásul eléggé beállítottnak tűnik: például a két gyereket a lopott élelmiszerekkel nem hiszem, hogy in flagranti fotózták volna le.

„ ételt és italt lopó gyerekek, a hídon hagyott női táska, a földön heverő holttest, a bírósági szembesítések, falfirkák, betörések, közlekedési balesetek”

Ilyesmik mind a mai napig történnek, és a modern bűncselekmények, öngyilkosságok és közlekedési balesetek mögött sem éppen vidám történetek rejtőznek.

Igen, a „létező szocializmus”-ban is volt bűnözés, ennek hátterében olykor a katasztrofális életkörülmények is állhattak. Viszont a felderített bűncselekmények aránya lényegesen jobb volt. Ha jól tudom, a rendszerváltás óta ez az arány sokat romlott, és meglepne egy olyan adat, hogy a bűncselekmények száma azóta drasztikusan csökkent volna. Sokan ma is elképesztően alacsony életnívón élnek, bár emiatt nem mindegyikükből lesz bűnöző. Szóval pusztán ezekkel a „szociofotók”-kal a sorok között azt sugallni, hogy a „létező szocializmus” embertelenebb és élhetetlenebb volt, mint a későbbi rendszerek, szerintem kissé erőltetett. Mondom ezt annak ellenére, hogy semmi nosztalgiám nincs a Kádár-rendszer iránt, amelyben magam is éltem.

common 2017.05.22. 07:36:13

Talán most már láthatod a kommentek alapján, hogy más fogalmaid vannak a felkavaró szó jelentéséről, mint az olvasók többségének. Ennek tükrében nem lehet, hogy nekünk van igazunk?

Ezek a képek inkább az érdekes, elgopndolkodtató kategóriába tartoznak, felkavarónak nevezni őket elég erőltetettnek tűnik...
Hidd el, vannak tényleg felkavaró képek abban a bizonyos archívumban.

Polinéz 2017.05.22. 08:08:23

Nem igazán felkavaró egyik felvétel sem és azt sem lehet rátűzni, hogy valamely "izmus" tereibe, vagy bármijébe is belerántana.
A fotók szinte mindegyike egy-egy helyszíni szemle valamely epizódja, és amely egyúttal az adott ügy nyomozása segítésének alfája-omegája. A képek egy része beállított, mivel a helyszíni szemle egyik végső pontját rögzíti és már túl van a statikus-dinamikus szakaszon.
Az egyik kocsmai behatolás módját is illusztrálja, míg egy másik egy középponti felvétel mutat a baleset megtörténte állapotáról.
És persze ott a "politika" is a fekvő emberre fegyvert tartó rendőrökről, de ez már a propaganda sajtónak szólt és így már sok köze nincs a valósághoz. Ez kb.olyan, mint amikor az amerikai rendőrök J. Dillinger holtteste felett pózolnak www.google.hu/search?q=dillinger&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjQ6Kvn6oLUAhXG1xQKHQ_GDgUQ_AUIBigB&biw=1920&bih=974#imgrc=7MQ4E8OWYAB2QM:
Kár, hogy a fotók között nem bukkan fel egy a tipikusan a modus operandiba illeszkedő fotó, mint például olyan helysín, ahol az elkövető/k a helyszínen talált élelmiszerből fogyasztottak, vagy éppen szükségüket végezték, amely egy-egy tipikus elkövetői, szorosabban etnikai bűnöző csoportra utal. Sajna a "modus"- a rendszerváltás megszüntette, hivatkozva arra, hogy ez "sérti" az adott etnikumot.
Szóval, jobb lett volna a szerzők által feliratozni a képek készítésének körülményeit, mint ahogyan ez kötelező is (volt) a helyszíni szemlék fotóalbumainak elkészültekor.

__...ooo...__ 2017.05.22. 08:10:43

sztori, pár szavas leírás nélkül sajnos csak találgatni lehet, mi is történt.
a képek java korábban másik blogon lejött amúgy...

MaxVal BircaMan HJCD · http://www.bircahang.org 2017.05.22. 09:20:55

@Pipas:

Akkoriban egy jobb helyen a fizetés 1200 Ft körül volt.

7esbusz 2017.05.22. 12:30:38

Azért pár szó nem ártana némelyikhez, hogy mégis mi hogy volt...

Duplaxiii 2017.05.22. 17:58:53

OK. Én vagyok az idióta, de nekem kettő (2) fotó a válogatás és alul egy link az amerikai válogatásra.
Most keresnem kell a válogatást a cikk alapján?
Ja látom már, a második képre kell rámutatni, hogy elolvashassam, ez a bejárat.
.
A poszthoz: Én láttam 70-ben közel 400 ezer forintot egyben! 100 forintosokban. Nagyapám nyerte totón! Egy nagy táskában fért el.

Duplaxiii 2017.05.22. 18:05:52

@Mai Manó Ház:
Ne mentegeztőzzetek!
A képek magukárt beszélnek, aki ismeri a történelem ezen szeletét, érti. Aki nem, annak meg sokat nem mond egy-egy felirat.
A dátumok többet mondanának, a hivatalos csak arra utal, hogy a BM-nél mikoriak.
Az 58-as kézigránátok is más sorsot jelentetek, mint a 63-a cipőbe rejtett fegyver.
Az első vélhetően kötelet, a második max. életfogytiglant vagy 25 évet.
A hídas kép lassan ma is időszerű.

A csapos közbeszól 2017.05.23. 11:35:14

Ha már nincs megborzongás akkor számoljuk össze a posta rablás (betörés) képén látható pénzt sacc / kb alapon.
- egy - egy kötegben 100 db van, ez van papír szalaggal összefogva
- egy - egy csomagban szerintem 5 köteg van (nem véletlen szerűen voltak kötegelve már akkor sem, 10 kötegnek pedig vékony lenne)

- a bal felső csomag az 10 Ft-os, tehát 5.000 Ft
- a bal alsó csomag 100 Ft-os, tehát 50.000 Ft
- a bal közép csomag 20 Ft-os, tehát 10.000 Ft
- a jobb közép felső csomag 100 Ft-os, tehát 50.000 Ft
- a jobb közép alsó csomag 100 Ft-os, tehát 50.000 Ft
- a jobb oldali csomag az 10 Ft-os, tehát 5.000 Ft
Ha jó a becslés, akkor ez a kupac cirka 170.000 Ft volt, ami kb 10 átlag ember egy-egy évi fizetésének felelt meg.

A csapos közbeszól 2017.05.23. 14:27:07

@Duplaxiii:
"A képek magukárt beszélnek, aki ismeri a történelem ezen szeletét, érti. Aki nem, annak meg sokat nem mond egy-egy felirat. "

Igazad van, és én úgy gondolom, hogy teljesen másképpen fog megélni egy-egy képet az aki megélte 56-ot, vagy nem sokkal később született, mint az aki a 17-es képen látható teher autó típusát már beazonosítani sem tudja, mert már nem is léteztek amikor született.