Ritkán látott portrék a világ első elmegyógyintézetének beteg és már meggyógyult lakóiról (1856-1860)

Ritkán látott portrék a világ első elmegyógyintézetének beteg és már meggyógyult lakóiról (1856-1860)

2017. június 11. Mai Manó Ház

Az intézményt, még jóval a fényképezés feltalálása előtt 1247-ben alapították, a 14. századtól már pszichiátriai betegeket fogadott, így ez volt a világ első elmegyógyintézete. A kórházat 1676-ban építették újjá a nagy londoni tűzvész után. Nevéből (Bethlem Royal Hospital) ered az angol "bedlam" szó, ami őrültek házát, tébolydát, zsivajt, káoszt jelent. Az intézmény főleg az ott uralkodó borzalmas állapotokról vált ismertté. A 17. század végén az elmegyógyintézetet átköltöztették London északi részébe. Az új kórházépületek és gondozott park ellenére a kezelés, a betegekkel való bánásmód nem javult a 18. században sem, amikor az érdeklődő publikum szabadon bejárhatott az intézménybe és 1 penny "belépődíj" fejében bámulhatta Bedlam szerencsétlen sorsú lakóit.
2015-ben nyitott meg kapuit a Museum of the Mind, ahol a korábban kórházként is funkcionáló elmegyógyintézethez kapcsolódó tárgyi és írásos emlékeket őrzik. Ebben a gyűjteményben találhatók meg az 1814-ban született Henry Hering, londoni fotográfus képei is. Henry Hering 1856. július 12-én nyitotta meg műtermét Londonban és élete végéig portréfényképezéssel foglalkozott. 1862-ben részt vett egy nemzetközi fotópályázaton, ahol díjat kapott egyik portréja. Képeiből 54 darabot a National Portrait Gallery gyűjteményében is megtalálhatunk. Henry Hering 1893-ban hunyt el Londonban.

hering003.jpgFotó: Henry Hering: William Green 33 évesen, 1857 márciusában érkezett, epilepsziát és akut intermittáló porfíriát (AIP) diagnosztizáltak nála
© Bethlem Art and History Collections Trust


Az 1850-es évek végén készült portrésorozat - a kórház vezetőségének kérésére - kereskedelmi szempontból született meg. Hering általában két képet is készített, az egyiket a betegek érkezésekor, majd egyet akkor is, mikor már egészségesen távozhattak az intézményből. Ekkor felajánlotta mindkét képet a pácienseknek. Hering nem minden alkalommal készített kétszer fotót a betegekről, és természetesen a gyógyulási mutatók sem volt kimagaslóak. Fotótörténeti írásokból megtudhatjuk, hogy 1856 és 1860 között, amikor Hering ezeket a portrékat nedves kollódiumos eljárással készítette, a Bethlem vezetői azt állították, hogy 57%-os megtérülési rátájuk van a képek eladásából.  
Mivel Hering a képeket a betegek nevével, minimális információval és a diagnózis rövid leírásával látta el, később elkezdték tanulmányozni a páciensek mentális állapotának javulásával az arcvonásokat is. David Webb írásából - mely az Encyclopedia of Nineteenth-Century Photography lexikonban jelent meg - kiderül, hogy 1858-ban Dr. John Connolly a Medical Times and Gazette című orvosi szaklapban The Physiognomy of Insanity címmel egy cikket írt a sorozatról, de ott Hugh Welch Diamondot nevezik meg a képek készítőjeként. (from photographs by Dr. Diamond)
Diamond az 1840-es években pszichiátriát tanult a Londonban és 1848-ban nevezték ki a Surrey Megyei Elmegyógyintézet női osztályának felügyelőjévé. A fotótörténészek egészen az 1970-es évekig tulajdonították Diamondnak az itt látható képeket, majd az orvosi fényképezés korai történetének alaposabb megismerése után derült ki, hogy a Bethlem gyűjteményében épségben fennmaradt portrékon Hering nevének kezdőbetűi szerepelnek. Az 1990-ben publikált Burrows and Schumacher szerzők által jegyzett Diamond munkásságát bemutató német nyelvű anyagban megjegyzik, hogy a két fotográfus hasonló témában publikált, elképzelhető, hogy Hering másolatokat készített Diamond portréiról, és ezeket látta el nevének kezdőbetűivel. Azok a Bethlemben készült portrék, melyek napjainkban neves gyűjteményekben is megtalálhatók már Henry Heringet jelölik a képek szerzőjeként.

hering0033.jpgFotó: Henry Hering: William Green 1858. március, kórházból elbocsátva, tökéletesen felgyógyult
© Bethlem Art and History Collections Trust

A nedves kollódiumos eljárást mások kísérletei után Frederic Scott Archer dolgozta ki, és publikálta 1851-ben. Érdekesség, hogy Diamond 1840-ben ismerkedett meg Archerrel, aki korábban az egyik betege volt. Az eljárás az 1880-as évekig volt széles körű használatban. Pozitívanyagaként a talbotípiánál is használatos só(s)papírt és az albuminpapírt használták leggyakrabban.
A nagy odafigyelést igénylő, bonyolult eljárás lényege a következő volt: tükörüveglapra (plánüveg), melyet előzőleg gondosan zsír- és portalanítottak, kollódiumot (alkohol és éter keverékében oldott kollódiumgyapotot) öntöttek fel, melyben előzőleg különféle – főleg jód – sókat oldottak. A művelet jellegzetes, nagy gyakorlatot igénylő mozdulattal történt, melynek hatására a folyadék spirálszerű mozgás útján borította be az üveget. Mikor a réteg kissé megszikkadt, érzékenyítették ezüst-nitrát savanyított oldatával. Rögtön (nedvesen) a gépbe helyezték, exponálták, előhívták. A hívás kezdetéig nem volt szabad megszáradnia, mert elvesztette érzékenységét. Ezért mindig közvetlenül felvétel előtt kellett elkészíteni az anyagot. Előhívásra vasszulfát, vasoxalát vagy pirogallol hatóanyagú – savas hívót használtak. Fixálása káliumcianid, nátrium-vagy ammóniumtioszulfát oldatában történt. Tökéletesítése során különféle rétegekkel próbálták lassítani száradását illetve ipari célra száraz kollódiumos réteget is használtak. Érzékenyítésében az ezüstjodidot az ezüstbromid egészítette ki, illetve váltotta fel. - olvashatjuk a Hogyan (ne) bánjunk (el) régi fényképeinkkel? Amit a régi fényképekről tudni kell című szakkönyvben.

A mára oly népszerűvé vált előtte-utána (before/after) ötlet alkalmazásával valószínű Hering volt az első olyan fotós, aki a fényképezést a megváltozott állapotok dokumentálására is használta. A képeken különféle pózokban és kiegészítőkkel (könyv, kisasztal, szék) többnyire világos háttér előtt látjuk modelljeit, mely azt mutatja, hogy Hering az abban az időben ismert hagyományos, klasszikus műtermi portrékhoz hasonló képeket készített az elmegyógyintézet falain belül is. A képek eredetijét a Bethlem Art and History Collections őrzi. 

A képre kattintva Henry Hering különleges portréiból találsz egy válogatást.

 

(forrás: wikipedia.org; vintag.es; telegraph.co.uk; mult-kor.hu; bethlemheritage.wordpress.com)

Duchenne de Boulogne volt az első, orvosi végzettségű fényképész, aki a modern orvoslás területén hasznosította a fotografálást. Képeivel az elektroterápia során elért eredményeit publikálta. Ezekből ITT találsz egy válogatást.

A témához kapcsolódó korábbi posztjaink:
Dr. H. W. Diamond: Egy női elmegyógyintézet lakói (1848-1858)
Alfred Eisenstaedt: A Pilgrim elmegyógyintézet lakói (1938)
Claudio Edinger: Őrület - Képek egy brazil elmegyógyintézetből (1989-1990) 18+
Hernád Géza: Lipótmező - Törékeny elmék (2007-2009)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

sóhegy049 2017.06.12. 21:53:47

Dawid Webb? Már akkor ott járt Jason Born? :-)