Elliott Erwitt titokban készült képei meztelen nyaralókról (1968-1984)

Elliott Erwitt titokban készült képei meztelen nyaralókról (1968-1984)

2017. július 02. Mai Manó Ház

Elliott Erwitt az 1940-es évek vége óta fényképez és ez idő alatt a világ számtalan országában járt, ahol sajátos ironikus-szarkasztikus stílusában dokumentált mindennapi történéseket és különleges helyzeteket. A fényképészet Woody Allenjeként is gyakran emlegetett Elliott Erwitt képein legtöbbször hétköznapi jelenetek vagy meglepő szituációk jelennek meg. A fotók egyik legfontosabb közös vonása a bennük rejlő humor és irónia. Erwitt szarkazmusának köszönhetően a képein olykor a legkomolyabb pillanatok is komolytalanná válhatnak, ahogyan ő maga is fogalmaz: „amit igazán komolyan veszek, az a komolytalanság”. 
Édesapja a negyvenes években órákat gravírozott a hadseregnek, erre megtanította Elliottot is, aki az így szerzett első keresetéből vett magának egy Rolleiflex fényképezőgépet. A mosókonyhában sötét szobát alakított ki, pénzért esküvőket és egyéb rendezvényeket is fotózott. Innentől kezdve nem volt megállás, azóta az egész életét a fényképezés, filmkészítés teszi ki.
Erwitt egyik fotóalbumában arról elmélkedik, hogyan készítsünk képeket olyan (zárt) helyeken, ahol fényképezni tilos, bár a ma érvényben lévő jogszabályok miatt ezek az útmutatók már használhatatlanok. Azt javasolja, hogy a csendes felvétel funkciót használjuk és csak akkor fotózzunk, amikor senki sem látja és kattintás közben köhintsünk. Általában két fényképezőgéppel dolgozott, az egyik gépen lévő képeket ügynökségek számára, míg a másik géppel főleg magáncélra fényképezett, melyeket később Snaps című albumában is publikált.
Számomra a fotózás a megfigyelés művészete. Arra törekszem, hogy egy teljesen szokványos helyen valami érdekeset fedezzek fel. – vallja Erwitt, aki a nudistákról készített anyagát 1968-ban kezdte el. Ekkortájt az FKK (Freikörperkultur - Szabad testkultúra) hatására a naturizmus gondolata már számtalan követőre talált szerte a világban, Németország után Angliában, Franciaországban majd a tengerentúlon is sorra nyitottak a naturista helyek. Sokan különbséget tesznek a naturizmus és nudizmus között. E nézet szerint nudista az, aki időnként a ruhátlanságot választja; naturista pedig, akinek filozófiája az alkalmi meztelenségnél többet foglal magába. A naturista strandon tett látogatás felhatalmazhat valakit arra, hogy nudistának nevezze magát, de még nem tesz senkit naturistává.
Erwitt elsőként az angliai Kent városának nudista kempingjében készített felvételeket, de ugyanebben az évben Németország legnagyobb északi-tengeri szigetén, a dán határ közelében fekvő Sylt sziget és a francia Levant sziget meztelen nyaralóit is lefényképezte.

erwittkent1968.jpgFotó: Elliott Erwitt: Kent, 1968 © Magnum Photos

"A nudisták nagyon barátságosak, magamutogatók és különcök. Furcsának tűnhet, hogy ezt mondom, de viccesek. Az angol nudisták a legviccesebbek. Azt hiszem, az angolszászok csak egy kicsit megdöbbentőek. A meztelenség egyfajta kinyilatkoztatás számukra, míg a németeknél és a svédeknél ez őszintén, természetükből fakad." - mondta Erwitt a Guardian-nek adott interjúban.
Amikor Elliott Erwitt nudisták közé keveredik és fényképezni kezd, a végeredmény nagyon különbözik a klasszikus aktfotóktól, hiszen Erwitt színpadi pózoktól mentes képein a meztelenséget kedvelő és megélő embereket láthatunk. Ezek a fotók a nudista/naturista kultúra szociográfiáját alkotják és talán Erwitt legszélsőségesebb kísérlete a fotósok "conditio humana" elfogadására. - írták a Nudists sorozatról a Bécsben megrendezett kiállításán.
A témát mélyebben is körüljárva Erwitt 1983-ban 8-9 napot töltött a Good Nudes című naturistákról szóló dokumentumfilmjének forgatása miatt a kaliforniai Bakersfieldben. Egy Leicával a strandon megrendezett meztelen szépségversenyről - ahol a Mr. és Mrs. Nude California díjakat osztották ki - fényképeket is készített, de itt természetesen nem titokban, hanem engedély birtokában fotózott.
"A kaliforniai nudisták bár jóindulatúak és társadalmilag tudatosak voltak, ezek az emberek meglehetősen butának tűntek. Mr. és Mrs. Nude California egy olyan szépségverseny volt, mint Miss America, kivéve, hogy nem viseltek ruhát. Meg kellett mutatniuk, hogy milyen művészi területen jártasak, így olyan előadásoknak lehettünk szemtanúi, mint a meztelen éneklés és festés. A legviccesebb részek a beszédek voltak - amikor elmondták, hogy mit gondolnak a nudizmusról, és milyen csodálatos dolog, mert felszabadította őket és megváltoztatta az életüket. Nudista ejtőernyősök is voltak, de hatalmas eseménynek nem nevezném. Ez nem egy Olimpia." 
A nem túl hízelgő vélemény ellenére az egyik férfi versenyző láttán nevetésben kitörő női zsűritagokat ábrázoló fotóját - mely szintén e sorozatot erősíti - az egyik legjobb képének tartja. Erwitt 1984-ben újra visszatért Kentbe, akkor - szintén engedéllyel - egy meztelen esküvőt fényképezett.

A képre kattintva Elliott Erwitt Nudists (1968-1984) című sorozatából találsz egy válogatást. A képek főleg meztelen embereket ábrázolnak, csak akkor lépj tovább, ha ezt megértetted.

(forrás: magnumphotos.com, capacenter.hu)

A „paparazzók királyának” is nevezett Daniel Angeli, azzal vált világhírűvé, hogy negyven évvel ezelőtt 1977-ben Giovanni Agnellit, Olaszország leggazdagabb emberét, a Fiat fő részvényesét lefényképezte, amint éppen a jachtjáról ugrik meztelenül a tengerbe. A nyaraló Agnelliről készített fotó nagy botrányt kavart, talán éppen ezért a lesifotós szubkultúra szimbólumává váltak. Angeli képeiből ITT találsz egy válogatást. 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.