Elhunyt John G. Morris (1916-2017)

2017. július 29. Mai Manó Ház

2017. július 28-án egy párizsi kórházban 100 éves korában elhunyt John G. Morris a legendás Life magazin egykori képszerkesztője és Robert Capa legjobb barátja. Ő volt a felelős képszerkesztője az 1944-es normandiai partraszállásról beszámoló LIFE Magazine lapszámnak, melyhez Robert Capa készítette a mára már ikonikussá vált fotósorozatát. Morris fotográfusként soha nem vette magát komolyan, hiszen képszerkesztőként a 20. század legnagyobb fotósaival dolgozhatott együtt, köztük több magyarral is.
1944-ben, az akkor 27 éves Morris a Life magazin londoni irodájában képszerkesztőként dolgozva döntötte el, hogy Capa után indul és maga is dokumentálja a történelmi eseményeket. Erre így emlékezett vissza a Magyar Nemzet fotórovatának adott interjúban: „A munkahelyem Londonban volt, mondhatnám akár úgy is, hogy a munka elől lógtam el kicsit a háborúba. Nagyon fiatalon lett belőlem képszerkesztő. A Life képszerkesztője mellett kezdtem asszisztensként, és megismerhettem az összes nagy fotóst, akik akkor ennek a magazinnak dolgoztak. Épp ezért korán komoly tisztelet alakult ki bennem a fotózás iránt, és magamat nem számítottam soha igazán fotósnak. Viszont szerettem volna megtudni, milyen érzés fotóriporterként dolgozni, ezért mentem Franciaországba. Elég hülye döntés volt a részemről, és szerencsés vagyok, hogy túléltem egyáltalán. Kint létem során kétszer is rám lőttek. Csak a véletlennek köszönhetem, hogy életben maradtam.”
Morris a háború után a Magnum ügynökségnek volt az ügyvezető szerkesztője, majd később a The New York Timesnál is dolgozott. 1946-tól a Popular Photography magazinban publikált, de írásai fontos fotótörténeti szakkönyvekben is megjelentek. Morris a hatvanas évek végén a New York Timeshoz ment. Az ő munkája során kaptak nagy jelentőséget a címlapon megjelenő fotók. A Holdra szállás első pillanatai mellett többek között a vietnami háborúban a napalm elől menekülő kislány fotóját is ő szerkesztette és osztotta meg a világgal. 1983-ban költözött át Európába, ahol egy ideig a National Geographic magazin tudósítóként alkalmazta. Robert Capával ellentétben Morris magának készítette a képeket, nem megrendelésre, és nem is publikálta őket egészen 2014-ig, amikor a neves Contact Press Images képügynökség vezetője, Robert Pledge összeszerkesztette a fotókat egy könyvvé.

John G. Morris 2015-ben a Capa Központ vendégeként Magyarországon járt, ekkor a Mai Manó Házba is ellátogatott.

morris000.jpgFotó: John G. Morris a Capa Központban, Budapest, 2015

Az alábbi interjú 2013. szeptember 20-án készült Párizsban, John G. Morris lakásában. A video végén látható köszöntés ugyanott készült, de pár nappal később: október 1-én. Kamera: Arnaud Brunet, Pörneczi Bálint Hang: Fanny Noaro Készítette: Gárdi Péter

John G. Morris képeiből ITT találsz egy válogatást.

Nyugodjék békében!

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása