Hat éve indult a Mai Manó Ház Blog

Hat éve indult a Mai Manó Ház Blog

2017. augusztus 01. Mai Manó Ház

Pontosan hat évvel ezelőtt, 2011. augusztus elsején indítottuk útjára a Mai Manó Ház blogját, Mai Manó 1892-ben megjelent A fényképészetről című írásával. Az azóta eltelt 2191 nap alatt 2468 fotográfiai témájú bejegyzés született oldalunkon.
Augusztus elseje az egyetemes fotótörténetben is nagy jelentőséggel bír, hiszen ezen a napon született Robert Capa szerelme, Gerda Taro (1910-1937), de ezen a napon ünnepelte születésnapját az olasz Mario Giacomelli (1925-2000), a cseh Jaromír Funke (1896-1945) és az orosz származású Jack Delano (1914-1997) mellett a német Rudolf Dührkoop (1848-1918) is. És, hogy még egy magyar vonatkozású érdekességet is megemlítsünk, a legutolsó szigetbecsei felvételét André Kertész is ezen a napon készítette el 1984-ben.
A naponta frissülő, korábban már a legjobb magyar fotóblog és a hét bloggere díját is elnyert oldalunk látogatottsága folyamatosan növekszik, az indulás óta már több mint 27.000.000 oldalletöltést mutatnak a blog.hu statisztikai adatai. Örülünk, köszönjük és büszkék vagyunk arra, hogy a Facebook oldalunkon már több mint 78.000-en lájkoltátok a Mai Manó Házat, ezzel továbbra is mi vagyunk az egyik legnépszerűbb hazai kulturális intézmény.
A korábbi évekhez hasonlóan, mai szülinapi posztunkban az elmúlt egy év leg-leg-leg bejegyzéseit mutatjuk meg nektek. 

mmhblog6.jpg

A legnézettebb bejegyzés
Nicholas Nixon még mindig fényképezi a Brown nővéreket - Elkészült a 2016-os fotó is

A fénykép egy pillanatot örökít meg, így ha az idő múlását szeretnénk tetten érni, vagyis lefényképezni akkor a lehetőségeink korlátozottak. Az egyik opció az Ilyen volt, ilyen lett típusú képek készítése. Nicholas Nixon ezt továbbgondolta és egy évtizedeken át tartó fotóprojektbe kezdett. A fotográfus először 1974-ben fotózta le akkor 25 éves feleségét Bebét és annak három húgát; Heathert (23), Mimit (15) és Lauriet (21). A legenda szerint ez a fotó nem maradt meg, a negatívot megsemmisítették, mert nem voltak elégedettek az eredménnyel. A következő évben júniusban, Laurie diplomaosztóján újra odaálltak a testvérek Nixon objektíve elé, ekkor született meg az elhatározás bennük, hogy ezentúl ezt minden évben megismétlik.
A képre kattintva az elmúlt 42 év összes fotóját megtekintheted. 

nixon042.jpgFotó: Nicholas Nixon: Heather, Mimi, Bebe and Laurie, New Canaan, Connecticut, 2016 © Nicholas Nixon

A legtöbb lájkot kapott bejegyzés
Évtizedekig egy raktárban lapultak ezek a Budapestről készült fotók
Kozák Lajos fotográfus hagyatékát 1975-ben, a művész halálát követően vásárolta meg özvegyétől a Magyar Sportmúzeum. Az anyag nagy része 2011-ig feldolgozatlan maradt. A múzeum, érthető módon, főleg a sportfotókra, azon belül is a nagy nevekre és eseményekre koncentrált a kutatások során. Szabó Lajosnak, a Magyar Sportmúzeum igazgatójának feltűnt a nagyszámú városkép a vintage fotók között, és elég érdekesnek találta ahhoz, hogy néhányat megmutasson a Cultiris Kulturális Képügynökség munkatársainak.
A sárga Forte-dobozok sokféle méretű – a bélyegképtől egészen a 18×24 centiméteresig –, laza tematikák szerint csoportosított papírképeket tartalmaztak. A negatívok, amelyek nagy többsége kisfilmes, különböző darabokban egymásba tekercselve, néhol egy rollfilmes szalaggal áttekerve és összegumizva, helyenként kielégítően feliratozva, de sokszor anélkül feküdtek a régi mozifilmes kópiadobozokban. Hónapokig tartó munkával több mint 1300 képet digitalizáltak, főleg papírképeket és üvegnegatívokat, ám a sport témájú Leica-negatívok egy része még feldolgozásra vár. 
A képre kattintva Kozák Lajos képeiből találsz egy válogatást. 

kozak017.jpgFotó: Kozák Lajos: Budapest, 1930-as évek

A legtöbb hozzászólás
Fotó-gondolatok
A legtöbb hozzászólás - nem véletlenül - Fotó-gondolatok rovatunkba érkezett. Irving Penn 1950-ben készített képéhez több mint 130 gondolat érkezett. 

 

A legnézettebb 18+-os bejegyzés
Egy betiltott fotókiállítás képei - Tímár Péter: Gyász, 1980-1983 (18+)
1983. július 28-án, csütörtökön így ajánlotta a Tolna Megyei Népújság a mai bejegyzésünkben látható képeket, melyet Tímár Péter fényképezett 1980 és 1983 között:
„Szerdán a Fényes Adolf teremben megnyílt a Szociofotó – gyász című kiállítás. A képeket Tímár Péternek a Fiatal fotóművészek stúdiótagjának műveiből válogatták. A kiállítóterem szociográfiai fotósorozatának ötödik, egyben befejező bemutatóján Tímár Péter – aki három év munkáját tárja a nézők elé – az emberi méltóság és érzékenység, a személyiséghez fűződő emberi jogok és íratlan normák tiszteletben tartásával humánus tárgyilagossággal vall az elmúlás pillanatáról, a temetkezési rítus utolsó perceiről, a végtisztességről.”
A kiállítást az állami szervek már aznap, 1983. július 28-án bezáratták.

Az 1980 és 1983 között készült sorozat képei, így, egyben még nem jelentek meg soha, a fotográfus engedélyével kizárólag a Mai Manó Ház blogján láthatóak.
A Gyász című sorozat megtekintése megrázó, felkavaró lehet. Csak akkor lépj tovább, ha ezt megértetted!

03_c_487-24_811207.jpgFotó: Tímár Péter: Gyász, 1980-1983 © Tímár Péter

A legvitatottabb bejegyzés
Megrendezett vagy egy jól elkapott pillanat? - Gondolatok Robert Capa legvitatottabb felvételéről
Robert Capa híres-hírhedt fényképe, amelyet a New York Times egy cikkében minden idők egyik leghíresebb háborús fényképeként aposztrofált, a hetvenes évek elejétől a mai napig éles viták tárgya. A fényképen feltételezések szerint a spanyol polgárháborúban a köztársaság-pártiak oldalán harcoló milíciák egyikének katonája, egy állítólagos Federico Borrell García látható, aki 1936. szeptember 5-én halt meg egy Cerro Muriano nevű község határában halt meg, amikor összecsaptak a köztársaság felszámolására törő haderőhöz tartozó katonákkal.
A 80 éve készült képet a fotótörténet egyik legvitatottabb felvételeként tartják számon, melyet az a tény is erősít, hogy az eredeti negatív időközben eltűnt. Bejegyzésünkben fotótörténeti szakemberek véleményét és Robert Capa visszaemlékezéseit gyűjtöttük össze a legendás fotóról, melyeket a képre kattintva ismerhetsz meg.

capa19360905.jpgFotó: Robert Capa: A milicista halála, Cordoba, 1936. szeptember 5. © Magyar Fotográfiai Múzeum

A legviccesebb bejegyzés
Humor VIII.
Immár nyolcadik alkalommal válogattunk a Facebook oldalunkon található KÉSŐ ESTI MOSOLYGÁS rovatunkba feltöltött humoros, megmosolyogtató képekből. Kattints a képre a szilveszteri válogatásunkért!

humor2016006.jpgFotó: Bánkuti András: Kárpátalja, Ukrajna, 1989 © Bánkuti András

A szerkesztő kedvence
Fotográfusok Made in Hungary
A huszadik század fényképezéstörténete nem írható meg a magyar vagy magyar származású fotográfusok nevének említése nélkül. Fotográfiai tudásukat, látásmódjukat, világhoz való viszonyukat Magyarországon töltött éveikben alapozták meg, de valamennyien külföldön lettek elismertek vagy világhírűek- írta Kincses Károly, akinek engedélyével 2017-ben egy új rovattal bővült a Mai Manó Ház Blog, ahol magyar származású, de nem hazánkban alkotó, neves fotográfusokat mutatunk be.
A képre kattintva a híres fotográfusokat bemutató sorozat eddigi utolsó részét láthatod.

berko010.jpgFotó: Berkó Ferenc: Akt, Bombay, 1942 © The International Center of Photography 


A Mai Manó Ház Blogon minden nap 0 óra 2 perckor újabb és újabb pillanatokat láthattok a fényképezés történetéből, és nagyon örülünk annak, ha egy-egy fotó annyira megtetszik nektek, hogy feltöltitek a közösségi oldalatokra is. Ezúton kérünk Benneteket, hogy tiszteljétek meg a fotográfusok munkáit azzal, hogy nem csak a képet, hanem a fotóhoz tartozó képaláírást is átemelitek a blogunkról. Ha a forrást is megjelölitek, azt külön köszönjük! 
Köszönjük még egyszer, hogy ilyen sokan olvastok minket, maradjon ez továbbra is így, fotózzatok sokat és látogassatok meg minket a Mai Manó Házban is!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.