25 éves a Sziget: Fesztiváltörténelem fényképeken - kiállítás a Capa Központban

25 éves a Sziget: Fesztiváltörténelem fényképeken - kiállítás a Capa Központban

2017. augusztus 10. Mai Manó Ház

Ezerkilencszázkilencvenhárom óta minden évben néhány napra felbukkan Budapestnél a Duna vízéből egy sziget, ahol ugyan vannak szabályok, de mégis egy másik világ kapui nyílnak meg: a kor közösségi élményei esszenciális erejűek és a mindennapi élet bizonyos korlátai pedig látótávolságon túlra kerülnek.
Benkő Imre képei finom sűrítményei annak az élménynek, amit ez a másik világ jelent. Megfigyeléseit fényképező-, illetve panorámagépével fekete-fehérben rögzíti. Nemcsak a közösségi élményeket tárja elénk, hanem az egyéni módon megélt szigetlétet is, annak teljes valójában. A tömegben is valóságos egyedüllétet, a színpad mögötti előkészületekben elfáradtak tekintetét, a fesztivál díszleteiben létezés pillanatnyi abszurditásait. Nemcsak egy fesztivál sajátosságaiból fakadó, magától értetődő, sok embert mozgató helyzeteket, hanem az ebben való részvétel egyéni megvalósulásait is láthatjuk képein. A fotográfus a hasonlóban mutatja meg az egyénit, a Sziget ezernyi arcát, és mindezt a rá jellemző, mély humanizmussal teszi.
Benkő Imre képeinek szerkezete olyan kiemeléseket és hangsúlyokat is ad, amelyek olykor meglepőek, különösek, gyakran szelíd humorral átszőttek és mindig jelentésteliek. Szerethetővé lesznek a képeken lévők és kíváncsiság ébred a nézőkben az önazonosság megtalálását egy-egy csoporthoz való tartozásban megélők iránt. A különböző szubkultúrák, zenei irányzatok rajongói tábora, a különböző nemzetek, generációk képviselői is mind, mind a Sziget egyenrangú lakóiként, résztvevőiként jelennek meg képeken.
A kétezertizenkettőben alakult Rockstar Photographers (2014-től állandó tagok: Kálló Péter (művészeti vezető), Csudai Sándor, Fűrész Zsolt, Major Kata, Mohai Balázs, Mudra László, Varga Benedek, és a koordinátor, Buda Lorina) tehetséges, díjakkal kitüntetett fotográfusok csapata, akik megtartva egyéni stílusukat, egymás mellett dolgoznak a fesztiválok megörökítésén. A hivatalos, a programot dokumentáló fotográfiákat a fesztivál-érzés megannyi közvetlen pillanatának képével ötvözik, így adva teljes képet magáról a ‘fesztiválvilágról’.
A Sziget felszabadult pillanatainak, a féktelen örömnek, a játék felnőttkori varázsának látványos és vibráló megmutatásában a legjobbak. Képeiken a képzelet és a valóság illékony határmezsgyéjét mutatják meg és azt, hogy a lehetséges valósággá válhat. Ők azok, akik, egyszerre nőttek fel a Szigettel és ma, meghatározó médiumokban is foglalkoztatott fotográfusokként, a saját generációjukat, ezáltal szinte önmagukat is fényképezik a történések kellős közepén. A fesztivál erőteljes látványvilágát, az emberi magatartások helyzethez szabott voltát mutatják be, és amikor kell, fittyet hánynak a megszokott szabályokra. A Szigeten minden más, a fényképezés miért is lenne ugyanaz.
Benkő Imre fekete-fehér képei a Sziget fesztivál 1993-2016 közötti időszakát mutatják meg, míg a Rockstar Photographers tagjainak színes, dinamikus és vibráló képi világa az elmúlt négy év szigetlétéből válogat.Ezerkilencszázkilencvenhárom óta minden évben néhány napra felbukkan Budapestnél a Duna vízéből egy sziget, ahol ugyan vannak szabályok, de mégis egy másik világ kapui nyílnak meg: a kor közösségi élményei esszenciális erejűek és a mindennapi élet bizonyos korlátai pedig látótávolságon túlra kerülnek. Benkő Imre képei finom sűrítményei annak az élménynek, amit ez a másik világ jelent. Megfigyeléseit fényképező-, illetve panorámagépével fekete-fehérben rögzíti. Nemcsak a közösségi élményeket tárja elénk, hanem az egyéni módon megélt szigetlétet is, annak teljes valójában. A tömegben is valóságos egyedüllétet, a színpad mögötti előkészületekben elfáradtak tekintetét, a fesztivál díszleteiben létezés pillanatnyi abszurditásait. Nemcsak egy fesztivál sajátosságaiból fakadó, magától értetődő, sok embert mozgató helyzeteket, hanem az ebben való részvétel egyéni megvalósulásait is láthatjuk képein. A fotográfus a hasonlóban mutatja meg az egyénit, a Sziget ezernyi arcát, és mindezt a rá jellemző, mély humanizmussal teszi. Benkő Imre képeinek szerkezete olyan kiemeléseket és hangsúlyokat is ad, amelyek olykor meglepőek, különösek, gyakran szelíd humorral átszőttek és mindig jelentésteliek. Szerethetővé lesznek a képeken lévők és kíváncsiság ébred a nézőkben az önazonosság megtalálását egy-egy csoporthoz való tartozásban megélők iránt. A különböző szubkultúrák, zenei irányzatok rajongói tábora, a különböző nemzetek, generációk képviselői is mind, mind a Sziget egyenrangú lakóiként, résztvevőiként jelennek meg képeken. A kétezertizenkettőben alakult Rockstar Photographers (2014-től állandó tagok: Kálló Péter (művészeti vezető), Csudai Sándor, Fűrész Zsolt, Major Kata, Mohai Balázs, Mudra László, Varga Benedek, és a koordinátor, Buda Lorina) tehetséges, díjakkal kitüntetett fotográfusok csapata, akik megtartva egyéni stílusukat, egymás mellett dolgoznak a fesztiválok megörökítésén. A hivatalos, a programot dokumentáló fotográfiákat a fesztivál-érzés megannyi közvetlen pillanatának képével ötvözik, így adva teljes képet magáról a ‘fesztiválvilágról’. A Sziget felszabadult pillanatainak, a féktelen örömnek, a játék felnőttkori varázsának látványos és vibráló megmutatásában a legjobbak. Képeiken a képzelet és a valóság illékony határmezsgyéjét mutatják meg és azt, hogy a lehetséges valósággá válhat. Ők azok, akik, egyszerre nőttek fel a Szigettel és ma, meghatározó médiumokban is foglalkoztatott fotográfusokként, a saját generációjukat, ezáltal szinte önmagukat is fényképezik a történések kellős közepén. A fesztivál erőteljes látványvilágát, az emberi magatartások helyzethez szabott voltát mutatják be, és amikor kell, fittyet hánynak a megszokott szabályokra. A Szigeten minden más, a fényképezés miért is lenne ugyanaz. Benkő Imre fekete-fehér képei a Sziget fesztivál 1993-2016 közötti időszakát mutatják meg, míg a Rockstar Photographers tagjainak színes, dinamikus és vibráló képi világa az elmúlt négy év szigetlétéből válogat.
A Capa Központban látható kiállítás képei páratlan dokumentumai a múlt századvég utolsó és az új század első évtizedének. A kiállítás nézői láthatják, ahogy húsz év alatt a ’Kell egy hét együttlét’ szlogennel indult és leginkább Woodstockra emlékeztető diáksziget mostanra Közép-Európa legnagyobb kulturális rendezvénye lett. Aki ott volt, annak is biztos a meglepetés, aki pedig nem volt részese, annak e kiállítás képeinél jobb kalauza nem lehet a szigetlét megismerésében. (Csizek Gabriella kurátor) 

A képre kattintva a Capa Központban megrendezett kiállítás fotóiból találsz egy válogatást.

sziget-2016-c-rockstar-photographers-csudai-sandor.jpgFotó: Sziget 2016 (c) Rockstar Photographers - Csudai Sándor

(forrás: capacenter.hu)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.