Szatmári Gergely képei az American Idler című könyvéből

Szatmári Gergely képei az American Idler című könyvéből

2017. augusztus 31. Mai Manó Ház

Az American Idler c. sorozat az amerikai életmód spontán megfigyeléseire épül és az a szabadság hívta életre, amely lehetővé tette számomra, hogy egy évig egyfajta tétlenségre kárhoztatva, szabadon vizsgálhassam az amerikai társadalom mûködését. A kiindulópontom Yoshida Kenkó 12. századi japán buddhista szerzetes könyve (Keene, Donald: The Tsurezuregusa of Kenko: Essays in Idleness, Columbia University Press, 1967) Az esszégyűjtemény e száműzetésre kárhoztatott és a társadalomból kivetett egykori csatlós megfigyeléseit és visszaemlékezéseit rögzíti. Az egyes írásoknak nincs összefüggő, meghatározott narratívája. A megfigyelések és szituációk, helyszínek kristálytisztán jelennek meg az író emlékezetében.
Az American Idler az amerikai életmódra fókuszál a semmittevés szabadságával, melyben helyet kapnak olyan sajátságos amerikai helyszínek, mint pl. az ún. témaparkok (Cape Caneveral, stb.) továbbá Las Vegas és Atlantic City, ahol szabad azt csinálni az átlag amerikainak, amit otthon nem. Míg Európában szabadon tehetünk említést a lustaságról és semmittevésről és lehet ez kutatásunk tárgya, addig az USA-ban zavart okoz a szavak jelentése. Az emberek még a látszatát is kerülik, hogy bármilyen szinten összefüggésbe kerüljenek olyan helyzetekkel, amelyek nem a profitszerzésre és a munka elvégzésére vonatkoznak. Ilyenkor mindig a betanult tétel hangoztatják: „Satan finds mischief for idle hands to do” (Isaac Watts: Divine Songs for Children). Az amerikaiak kerülik a konkrét szó használatát, szívesebben írják körül, helyettesítik rokon értelmû szavakkal, enyhébb kifejezésekkel, ezzel is tompítva a „bűnnek” ezt a megjelenési formáját. Egy olyan újsághirdetésre, amelyben a laziness, vagy idleness szó szerepel, gyakorlatilag senki sem jelentkezik, hiába jelenik meg többször a Village Voice napilapban egy olyan városban, amely sohasem alszik.
Az itteni életvitel miatt nem lehet a nevén nevezni azt az időt, amit nem munkára szánunk. Ez volna az az idő, ami valójában nem a munkaidő meghosszabbításaként felfogott szabadidőt takarja, tehát nem a fogyasztás szabadideje, hanem a ténylegesen önmagunkra és a dolgok megismerésére és jobbítására szánt idő. Ha jól értelmeznénk, akkor ezt az időt használhatnánk arra, hogy felismerjük a dolgokat körülöttünk és másként tekintsünk magunkra. Ebben a szabadságban mérhetnénk fel saját bensőnket, hogy szabad szellemmel segítsünk magunkon, újra hittel és boldogsággal vértezzük fel a lelkünket, szellemünket. De ezzel a képességünkkel nem tudunk vagy nem kívánunk élni, mert szinte együtt tanuljuk az alapvető fogalmakkal, hogy az elvesztegetett idő: bűn. A probléma akkor jelentkezik, mikor elfogy körülöttünk a munka, a tennivaló és vele együtt a biztonság és a hovatartozás élménye. A magunkra maradás szégyenérzettel jár, majd később, ami rosszabb, felsejlik az a belső üresség, amellyel együtt élünk, de még sosem volt idő észrevenni.

A társadalmi kötődéseket figyelembe véve továbbra is kijelenthető, hogy a munkánk és társadalmi pozíciónk révén csatlakozunk a társadalomhoz. A személyiségünket meghatározza az elfoglalt pozíció és a fizetés nagysága. Emellett ma azonban az is világosan látszik, hogy a munka szervezettségéből fakadó egység már a múlté. A társadalmi kötelékek lazulnak, de mi, a tanultaknak megfelelően, ragaszkodunk a megszokott munkafelfogáshoz, amely a sajátos emberi magatartások és a társadalmi működés utóbbi kétszáz évben kialakult konvencióira épült. Hogyan lehet az ember egyszerre tagja a megszokott szerveződéseknek, amely erkölcsi normáit, működési rendjét, szabályait a múltban gyökerezteti és ugyanakkor hogyan tud megfelelni a modern társadalom elvárásainak? „Az ember különleges képessége a szabálykövetés. Ez nem más, mint a rangsor elfogadásának jele. De, amikor az ember szabályoknak engedelmeskedik, lényegében egy elszemélytelenedett dominanciának veti alá magát. A csoporthoz tartozás és a kötődés mellett, amely független a csoport valódi szándékaitól, a másik nagyon erős kötőerő a rítus és annak gyakorlása a mindennapokban.” (Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés, 129. oldal)
A kényszerítő munka kudarca után a szabadidő eltöltésének kudarcát kezdi megélni a mai kor. A siker-orientált nyugati civilizációban a felszabaduló idő hasznosnak vélt eltöltése okozza az egyéni pszichés zavarok jelentős részét, mely kihat a párkapcsolatokra és a társadalom egyéb területeire. A szabadidő inkább stresszforrás, semmint a megkönnyebbülés és a pihenés ideje. A munkára orientált ember – már csak megszokásból is – a szabadidejét hasznosan, programokkal zsúfoltan, hatékonyan és operatívan gondolja eltölteni, mivel váratlanul éri a szabadidőben felmerülő semmittevés bizarr élménye. Úgy látják, hogy a szünidő eltöltése is olyan eredményes kell hogy legyen, mint a munka által elért eredmény. A leisure, vagyis a szabadidő gyakorlása nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Nem csoda, hogy az egyik leggyakoribb kérdés, ami ilyenkor felvetődik a dologtalan életről álmodozóknak: „I like to be idle but I feel guilty when not working.” (Katie Renz: How to be idle: Interview with Tom Hodgkinson, 2. oldal)
A nyugati civilizáció viszont rájött, hogy a paradoxon csak úgy viselhető el, ha maga a szabadidő is a fogyasztás része. A szervezettség révén a szabadidő eltöltését is egységcsomagokban tudjuk megvásárolni már régóta. A szabadság így már nem lesz elviselhetetlen teher számunkra. Az unalom öl. Ismert, hogy a civilizált társadalmakban a munkával töltött aktív éveik befejeztével a férfiak nagy számban haláloznak el a külső motiváció, kényszer és elérhető célok hiányában. A szabadidő terhét olyan izgatószerek segítenek elviselni, mint a vásárlás, rutinszerű tévénézés, a szélsőséges szexuális kalandok, az alkohol, vagy a kábítószerfogyasztás. Ezzel átmenetileg el tudjuk nyomni a tudatunkat veszélyeztető káoszt. Sajnos ezek a trükkök mindössze ideig-óráig segítenek, hamarosan mélységes elégedetlenséget, rossz közérzetet, továbbá függőséget váltanak ki. Mindezek a jelek arra utalnak, hogy az átlagemberek, még ha sokat álmodoznak is róla, igencsak felkészületlenek a munka nélküli életre. Csíkszentmihályi Mihály szerint valaminek az elsajátítása, megtanulása lényegesen nagyobb boldogságot, flow-élményt vált ki az emberekből, mint a fogyasztás rendszerébe illeszkedő tengerparti nyaralás vagy a szórakoztató tévéműsorok fogyasztása. Kutatásai rámutatnak, hogy a kihívások, a játékosság (vagy akár az emberi játszmák), a közvetlen visszajelzés, az egyéni kreativitás kibontásának lehetősége, valamint a koncentrációs képességek növelése lehet a magyarázata, hogy munkahelyünkön eltöltött időt nyugodtabban éljük át. Kísérletei megerősítették, hogy a legtöbb embernél még a testi közérzet is javul, ha valamilyen célra koncentrál. Amikor egyedül vagyunk és nincs kötelező feladatunk, gyakran megjelennek a különféle betegségtünetek.

Az American Idler c. sorozatot egyfelől a posztindusztriális társadalom belső működésének feltérképezése és az ebből fakadó kíváncsiság, másfelől a szabadság érzete hozta létre. Minden alkotó vágyik arra, hogy hasonló szabadsággal a munka terhétől mentesen adja át magát a különböző helyzeteknek, amelyeket érzékei és adott lelkiállapota szerint rögzíthet. A szabadságnak ez a foka ritkán adatik meg. A képanyag a dokumentarista jellegű műfajoktól a street photography-n át a privát fotó területeit öleli fel. A képanyag a könyvben hálózatszerűen épül fel, és igyekszik átvilágítani a társadalomban felbukkanó jelenségeket. Minél több elem kombinálódik, annál több ismeretlent hoz létre. A hálózat összekapcsolja a helyszíneket, sorsokat és kultúrákat. A hálózatban az egyes fejezetek látszólag elkülönülnek egymástól, valójában hasonlóságaik és ellentéteik révén kapcsolódnak. A történetek összekapcsolása egyfajta logika és koncepció szerint alkot egészet, melyeket fejezetekbe rendeztem. A fejezetek az össznépi semmittevés különböző szcénáit és az egyes helyszíneken adódó lehetőségeket járják körül. A különböző egymásra települt olyan képalkotó rétegek, mint az idő és tér, a kulturális és technikai vonatkozások formálják a sorozatok belső és látható történetét. Egyik réteg a valóságot ragadja meg, a másik fiktív jelenetet helyez rá. Ezen a módon egyfajta különös, bizonytalan keveredés érzékelhető. (Szatmári Gergely) 

Mai bejegyzésünkben a Mai Manó Könyvesboltban is megvásárolható The American Idler című fotóalbum képeiből válogattunk.

(forrás: gergelyszatmari.com)

Az American Idler című fotóalbumot Parák Andrea tervezte.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

cirrmurr 2017.09.01. 11:00:57

A Trump Plaza véletlenül azért kellett . :-)