Ingyenesen megtekinthető kiállításunk a Mai Manó Házban: Gaál Zoltán - Az Út

2017. szeptember 07. Mai Manó Ház

„Azáltal válik úttá a világ egy darabja, ha elindulunk rajta.”
Nem tudom felidézni, hol találtam, hol olvashattam ezt az idézetet, de középiskolás korom óta újra és újra előkerül emlékezetem mélyéből, valahányszor magamról kell írnom. Most sincs ez másként. ‖ Japán és én. ‖ Felnőttként kezdtem tanulni japánul, s a nyelv tanulását meghaladóan, menthetetlenül belekeveredtem érzelmileg is Japánba. ‖ Megtetszett. ‖ Távoli, kiismerhetetlen, vonzó, rokonszenves világ. Sokszor jártam ott, és mindig dolgom volt; oka, indoka volt az utazásomnak. Voltam már ott utazó, filmes stáb tagja, ösztöndíjas, meghívott fényképész, idegenvezető és férj is. ‖ De régi álmom volt csak úgy, a magam szórakoztatására, ismeretlen japán tájon csavarogni, fényképezni, semminek sem megfelelni. Ott lenni. És most megadatott. ‖ Ezért döntöttem úgy, ezt a címet adom ennek a kiállításnak:



Az írásjel elsődleges olvasata: Az Út. ‖ További jelentése: tanítás, erkölcs, ok, folyamat, irány, útvonal, útirány, haladás. ‖ Minden ember élete egy út, de ez az út egyirányú, amelyen visszafordulni, amelyet újrakezdeni, a dolgokat meg nem történtté tenni nem lehetséges. Az utat jellemzően elágazások, zsákutcák, kátyúk, buktatók, hágók es lejtők, no és természetesen megállók is szegélyezik. ‖ Mostani utazásom két helyszíne Okajama es Sodosima volt. ‖ Megállóknak kell neveznem őket. ‖ E megállókban visszatekintés, összefoglalás és búcsú zajlott le. ‖ Búcsú barátomtól, Erdős Györgytől, akitől japán nyelvet és a Japán iránti rajongást tanultam. És mesteremtől, Gera Mihálytól, aki személyes példájával tanított, megtisztelt azzal, hogy sok éven át figyelte fényképész tevékenységemet, tanácsokkal látott el. Megjelent könyveimet inspirálta, a gondolattól a megvalósulásig, képeimet válogatta, albumaimat szerkesztette. ‖ Megálltam tehát, próbáltam rendezni soraimat, majd mentem tovább az úton. ‖ Erről szólnak a képeim.
„Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni.” – Buddha 

gaalzoltan001.jpgFotó: Gaál Zoltán: Az Út | A Journey
gaalzoltan002.jpgFotó: Gaál Zoltán: Az Út | A Journey

(forrás: maimano.hu)

A Mai Manó Házban megrendezett 2017. október 15-ig ingyenesen látogatható kiállítás képeiből ITT találsz egy válogatást.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása