Íme a Brown nővérek idei, 2017-ben készült közös portréja

Íme a Brown nővérek idei, 2017-ben készült közös portréja

2017. november 12. Mai Manó Ház

Az 1947-ben született Nicholas Nixon először 1974-ben fotózta le akkor 25 éves feleségét Bebét és annak három húgát; Heathert (23), Mimit (15) és Lauriet (21). A legenda szerint ez a fotó nem maradt meg, a negatívot megsemmisítették, mert nem voltak elégedettek az eredménnyel. A következő évben júniusban, Laurie diplomaosztóján újra odaálltak a testvérek Nixon objektíve elé, az ekkor készült kép már mindannyiuk tetszését elnyerte, így született meg az elhatározás bennük, hogy ezentúl ezt minden évben megismétlik. A projekt a családi környezeten kívül is hatalmas siker lett, a sorozatot neves intézmények kiállítótereiben mutatták be és a képeket (The Brown Sisters) 2002-ben könyvben is megjelentették, melyet azóta több kiadás követett, utoljára 2014-ben jelent meg Forty Portraits in Forty Years címmel.

nixonbrownsisters0.jpgFotó: Nicholas Nixon: Heather, Mimi, Bebe and Laurie © Nicholas Nixon


A New York Timesnak adott interjúban Bebe elmesélte, hogy férje sohasem irányította őket a fotózáskor, mindig csak annyit kér, hogy álljanak közel egymáshoz ugyanabban a sorrendben, ahogy az első képen, valamint külön kiemelte azt is, hogy a ruházatukat sem egyeztették soha. Nixon - az előre megbeszélt évenkénti fotózásokkor - egyre több fényképet készített a nővérekről, akik a kontaktképek alapján közösen választottak ki egyet. Nixon mindig elfogadta a döntésüket, még akkor is, amikor az nem egyezett az övével, így 1981-ben, ’83-ban és ’84-ben olyan kép került a sorozatba, amit Nixon nem talált elég jónak. A fotográfus elmondása szerint az elmúlt tíz évben igazi harmónia alakult ki közöttük és minden alkalommal ugyanazt a képet választják be a mára világhírűvé vált, különleges sorozatba. Érdemes megnézni, hogy a legelső képen látható távolságtartó póz az évek múltával milyen változásokon megy keresztül: idővel egyre bensőségesebb lesz, mely metafora tökéletesen szimbolizálja a testvérek között elmélyülő kapcsolatot.
Susan Minot, amerikai regényíró szerint a sorozat nézői, annak végéhez közeledve egyre nyugtalanabbá válnak és felmerül bennük a kérdés, hogy vajon mindenki ott lesz-e a legutolsó képen. Ahogy Nixon fogalmazott: „Mindenki nem lesz itt örökre.”
A négy lánytestvér Bebe, Heather, Mimi és Laurie immár negyvenharmadszor is odaállt Nixon fényképezőgépe elé, hogy egy újabb képpel gyarapodjon a Brown Sisters című ikonikus sorozat. A Fraenkel Gallery - melynek gyűjteményét a fotográfus képei is erősítik - az idén készült portrét a Twitterén posztolta 2017 szeptemberében. Mai bejegyzésünkben ezt a képet találod. 

nicholasnixon2017.jpgFotó: Nicholas Nixon: Heather, Mimi, Bebe and Laurie, 2017 © Nicholas Nixon

(forrás: fraenkelgallery.com; nytimes.com)

A Brown nővérekről készült világhírű portrésorozatot (1975-2016) - mely jelenleg a Mai Manó Ház Blog legnézettebb posztja - ITT tekintheted meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.