A HÉT FOTÓSA: Válogatás Arthur Elgort világhírű divatfotóiból

2017. december 07. Mai Manó Ház

Az 1940. június 8-án New Yorkban született Arthur Elgort korosztályának egyik legbefolyásosabb divatfotósa. A divatipar legnagyobbjaival dolgozik együtt, a Vogue valamennyi nyelvű kiadása foglalkoztatja és képeit galériák falain is viszontlátni szerte a világon. A fotográfus jelenleg New Yorkban él feleségével, a norvég születésű Grethe Barrett Holby-val, aki producerként, színpadi rendezőként és koreográfusként dolgozik. Három gyerekük van, akik közül Ansel Elgort színészként vált ismertté.
A huszonéves Elgort a Gosta "Peterson" fotóasszisztensként kezdte pályafutását. Az 1971-es bemutatkozása mérföldkő volt pályafutásában, hiszen a brit Vogue egyik képét címlapfotóként használta fel. Egy 2008 szeptemberében adott interjúban elmondta, hogy az akkori szerkesztők nagyon bátrak voltak, hogy esélyt adtak neki, hiszen ez volt az első alkalom, hogy egy-egy féloldal helyett címlapot kapott. Karrierje ezután meredeken ívelt felfelé, ikonikus "pillanatfelvétel" stílusa, valamint a mozgás és a természetes fény kihangsúlyozása idővel védjegyévé vált. Az elmúlt évtizedekben Elgort hírességek fotózása mellett a legnagyobb divatlapoknak dolgozott, képei Vogue, a Glamour, a GQ, a Rolling Stone és a Teen Vogue oldalain jelentek meg és nagyobb reklámkampányokat is elvállalt (Chanel, Valentino és Yves Saint Laurent). Divatfotóit több fotóalbumban is publikálta és a New York-i ICP állandó gyűjteményeiben, a londoni Victoria és Albert Múzeumban, valamint a texasi Képzőművészeti Múzeumban is bemutatták már.

Mivel ezen a héten Arthur Elgort 2005-ben készült Jacquetta Wheeler modellt ábrázoló divatfotóját választottátok a HÉT FOTÓJÁNAK, ezért mai bejegyzésünkben a New Yorkban élő fotográfus további képeit is megismerheted. 

elgort001.jpgFotó: Arthur Elgort: Kate Moss, Nepal, Vogue UK, 1994 © Arthur Elgort

elgort002.jpgFotó: Arthur Elgort: Stephanie Seymour, New York, 1986 © Arthur Elgort

elgort003.jpgFotó: Arthur Elgort: Janice Dickinson, Vogue, November 1975 © Arthur Elgort

elgort004.jpgFotó: Arthur Elgort: Cindy Crawford, Vogue Italia November, 1989 © Arthur Elgort

elgort005.jpgFotó: Arthur Elgort: Christy Turlington in New Orleans, British Vogue, June 1990 © Arthur Elgort

elgort006.jpgFotó: Arthur Elgort: Helena Christensen, Vogue, 1980's © Arthur Elgort

elgort007.jpgFotó: Arthur Elgort: Gia, Fire Island, 1980 © Arthur Elgort

elgort008.jpgFotó: Arthur Elgort: Wendy Whitelaw, New York City, 1981 © Arthur Elgort

elgort009.jpgFotó: Arthur Elgort: Apollonia, Paris, 1971 © Arthur Elgort

elgort010.jpgFotó: Arthur Elgort: The Rolling Stones, Longview Farm, Massachusetts, 1981 © Arthur Elgort

(forrás: wikipedia.org; pleasurephotoroom.wordpress.com; atlasgallery.com)

A világ legelső divatfotósának képeiből ITT találsz egy válogatást

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása