A HÉT FOTÓSA - Válogatás Robert Capa Magyarországon készült felvételeiből (1948)

A HÉT FOTÓSA - Válogatás Robert Capa Magyarországon készült felvételeiből (1948)

2017. december 21. Mai Manó Ház

Robert Capa nyughatatlan, kalandvágyó, soha, semmi kihívás elől ki nem térő szellemét, vagányságát Magyarországról hozta. 1931-ben hagyta el szülőhazáját. Fentieken kívül szinte semmit más nem volt a poggyászában. A spanyol polgárháborúban, a második világháborúban, Kínában, Vietnamban készült háborús riportfotóival beírta nevét a világ fotótörténetében a róla szóló történetek, de legkivált az a mondata, hogy „ha nem elég jók a képeid, az az oka, hogy nem vagy elég közel”, legendás személyiséggé tették. - írta Kincses Károly a Mai Manó Ház egyik alapítója Robert Capáról, akinek egy 1948-ban készült Picassót és családját ábrázoló felvételét a HÉT FOTÓJÁNAK.
1931 júliusában előbb Bécsbe, majd Prágába, aztán Berlinbe költözött, 1933-ban egy rövid időre visszatért Budapestre, de hamarosan Párizsba emigrált. 1936-1937-ben Gerda Taróval tudósítottak a spanyol polgárháborúból, de egy évvel később a második kínai–japán háború miatt Kínába, majd 1940-ben Mexikóba utazott. Miután apja meghalt Budapesten, már semmit se kötötte Európához, így 1939-ben anyja és öccse után ő is az Egyesült Államokba költözött. Bár Magyarország hadiüzenete után mint ellenséges ország állampolgárának, megtiltották, hogy New York tíz mérföldes körzetét elhagyja, s fényképeznie is tilos volt, rövid idő alatt elérte, hogy – szinte az egyetlen ellenséges országból származó külföldiként – akkreditálja az amerikai hadsereg. Így Angliában, Észak-Afrikában, Szicíliában, Olaszországban fényképezhetett és a D-napon az első amerikai csapatokkal szállt partra. Tudósított a németek utolsó belgiumi offenzívájáról, valamint Lipcse elestét is megörökítette. Igazi világutazó volt 1947-ben a Szovjetuniót és Törökországot is megjárta, miközben az New Yorkban megalapította a Magnumot Henri Cartier-Bressonnal, David Seymourral, George Rodgerrel, William Vandivert-rel és feleségével, valamint Maria Eisnerrel. 

par347045_social_media_watermark.jpgFotó: David Seymour: Robert Capa Budapesten, 1948 © David Seymour/Magnum Photos


1948-ban hat hetet töltött Magyarországon, fényképezte a háború tépázta országot és rögzítette a kommunista befolyás egyre nyilvánvalóbb jeleit. Ekkoriba folytak az első 3 éves terv előírta munkálatok. Berlini, majd párizsi barátja Markos György kísérte. Fényképezett a Ganz Hajógyárban, megörökítette az első rizsaratást Békésben, a romjaiból éledő Budapestet. „Az elutazásom előtti napon elmentem, hogy kiváltsam a kiutazó vízumot. A külföldiekkel foglalkozó őrmester nagyon alaposan áttanulmányozta az útlevelemet. Miután beütötte a kilépő vízumot, megkérdezte, hogy melyik iskolába jártam. Megneveztem a budapesti gimnáziumot, ő pedig elsorolta a tanáraimat és megmondta melyik évben érettségiztem. Ő is abba az iskolába járt, két évvel utánam végzett. Visszaadta az útlevelemet és így szólt: Ha két évvel később születik, a maga tehetségével vagy már nem lenne életben, vagy legalábbis miniszteri titkár lenne. Így azonban csupán egy zavarosfejű nyugati liberális. Ez a történelmi materializmus.” A történet a Holiday Magazinban jelent meg egy évvel később, Beszélgetés Budapesten című írásban. 

Mai bejegyzésünkben az 1948-ban szülőföldjén készített képeiből válogattunk.

(forrás: magnumphotos.com; fotomuveszet.net; capacenter.hu; wikipedia.hu)

1944-ben Robert Capa az amerikai hadsereggel vonult Párizs felé, fotózva az útba eső városok felszabadulását. Augusztus 18-án a franciaországi Chartres városában készítette el világhírű fotóját, amelyet maga élete legjobb felvételének tartott. Ezt a képet ITT találod.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

sztahanovista 2017.12.21. 16:31:15

"Fiatal lány mezőgazdasági munkát végez ökrökkel" Hát nem, magyar tarka tehenek vannak a fotón és egészen pontosan egy vetőgépet húznak. Ez van, kicsit azért ciki...

Mai Manó Ház · http://maimanohaz.blog.hu 2017.12.21. 16:41:41

@sztahanovista: :) nagyon köszönöm a kiegészítést, mi az eredeti, magyar nyelvű képaláírást használtuk (amiről sajnos már többször kiderült, hogy nem mindig helyes.)

.Gordon Gekko. 2017.12.21. 19:07:48

'Robert Capa nyughatatlan, kalandvágyó, soha, semmi kihívás elől ki nem térő szellemét, vagányságát Magyarországról hozta.'

- hát, Nem éppen Kapa Róbert néven született, hanem inkább Friedmann néven, Soros rokon. Ezért kerülhetett az amerikai hadseregbe, ellenséges nemállampolgárként. És ezért lett híres fotós is, mert ugye az ameikai sajtó tette őt azzá, ami törzsi alapon szerveződik.

Amúgy jó fotós.

Muzsikok közt 2017.12.21. 19:42:28

'1936-1937-ben Gerda Taróval tudósítottak a spanyol polgárháborúból'

Kitalalom. A kommunistakkal ult egy loveszarokban. Nyertem, mi?

sflavius 2017.12.21. 19:51:43

@.Gordon Gekko.: Az amerikai sajtó érdemi (nem pedig törzsi) alapon értékel, nagyrészt. Ha gondja van ennek befogadásával, nyugodtan kérjen professzionális segítséget: nem-törzsi alapon is meg-meg lehet szánni a gyűlöletbeteg antiszemita köz-senkiket...

.Gordon Gekko. 2017.12.21. 20:36:48

@sflavius: miert lenne ez antiszemita?

tenyeket mondtam. A 320 millios amerikaban kb. 6 millio zsido van. A producerek, rendezok, ujsagirok, fenykepeszek, festok, irok satobbi teljesen szubjektiven 'ertekelhetö' szakmákban meg 50%-nal tobben. Akar a weimari koztarsasag. Ez antiszemitizmust fog szulni, erthetoen. Hollywood is teljesen zsido, 'magyar' zsidok csinaltak.

fran7 2017.12.21. 21:28:35

Képei minőségén nem változtat, de a szinte egyedüli ellenséges ország állampolgáraként, mint fotós akkreditálja az amerikai hadsereg. Na, ezt hívják beszervezésnek. S 47-ban meg hat hetet tölt Magyarországon, amikor Márainak a kezébe adják az útlevelét, hogy ugyan menjen el és vissza se jöjjön. Minimum érdekes.

sflavius 2017.12.21. 21:34:29

@.Gordon Gekko.: A "320 milliós" Amerikában cca 170 millió nő van. Főként a szépség-szakmában szinte a 90% is elérik. Ez nőgyülöletet szül érthetően, ugye? Az E-72-ik utcán NY-ban szinte 70%-ban magyarok laktak - és a helyi hentesek 90%-át ők képezték. Ez magyar-gyűlöletet kellett, hogy szüljön e negyedben, nem? Tényleg, maga még csak nem is antiszemita? Csak - ennyire sötét? Ezt nem feltételezem, hiszen jóindulatú vagyok az időm 50%-ban...

sflavius 2017.12.21. 21:45:32

Capa baloldali volt, náciellenes, már a Spanyol Polgárháború idején azzá vált: tehát (teljes joggal) ellensége volt a Horthy-Szálasi rezsimnek: akik nem képviselték inkább az ország valódi arcát a második világháború idején, mint ő: de ha igen - az máig kínos szégyen lenne...
Valamint hosszú időt töltött kényszer-emigrációban pl Franciaországban - mert a hazája megtagadta honpolgárait, (először lefaragta polgári jogaikat - majd bevagonírozta és a halálba küldte őket) - ami minden okot és jogot megadott erre az emigrációra: az ember emigrál, ha amúgy önhibáján kívül - lemészárolnák. Ez nem hazaárulás: ez a haza, amint elárulja polgárainak egy részét. És a későbbi, a sztálinista haza is kinyírta volna, emellett, ha hülyén hazajön - és elég hosszan él. Márai - nagyra becsülte őt, amúgy...

sflavius 2017.12.21. 21:52:20

@Muzsikok közt: és az anarchistákkal, azokat szerette jobban. Joggal. Miért a Franco-vitézekkel kellett volna? Vagy a Kondor-Légióval?

Muzsikok közt 2017.12.21. 22:21:33

@sflavius: Nekem aztan tokmind1 kivel, szarmazasabol gondoltam hogy kommunista. Nyertem.

sflavius 2017.12.21. 23:06:09

@.Gordon Gekko.: Erről beszéltem: ezt hívják antiszemitizmusnak, ezt a földszagú, ostoba gyűlöletet, a pici, lenőtt homlokú homunculusok tartalmatlan motyogását. Hagylak magadnak, meg a magadfajtáknak. Talán jót tenne visszamenni az elemibe - de félek, késő...

Kámasuka 2017.12.21. 23:13:30

@sflavius: Azért nem kell magad annyira felhúzni. Te is túlélő vagy?

sflavius 2017.12.22. 00:18:29

@Muzsikok közt: Nem volt kommunista. Nem szerette a sztálinistákat, azok sem őt. Nem szerette a pártokat, egyházakat: szabadgondolkodó volt. Nem szerette az előitéleteket meg a rasszizmust: szabad ember volt. Ő például tudta, hogy a származás nem világnézet... Úgy értem: Ő tudta :-)

sflavius 2017.12.22. 00:20:02

@Kámasuka: Tök nyugodt vagyok, csak félek, hogy a színvonal összeütközik a 2-es Metróval

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.24. 22:47:26

Mi a manó...
1948-ban már ilyen szép tisztaság volt egy lerombolt városban?Leomlott épületek, törmele, sitt, shit sehol?
Üzemelt a Gellért?
Jó ruhákban vásárolgattak az emberek?
Éééérdekes, nem így képzeltem 3 évvel a háború után.
Amit még nem értek, az , hogy az usákoknál miért nem Sharkra változtatta a nevét?
:D