Rejtélyes, titokzatos talány - Vivian Maier életéről

Rejtélyes, titokzatos talány - Vivian Maier életéről

2017. december 27. Mai Manó Ház

Vivian Maier életének rekonstruálása Churchill híres mondását juttathatja eszünkbe a cárok és komisszárok keletre elterülő hatalmas országáról. Egy ember, akire illik a független felszabadult nő sztereotip európai érzékenysége, akcentusa és a többi, pedig New Yorkban született. A nagyon tartózkodó és visszahúzódó Vivian harciasan prédikálta saját liberális világnézetét bárkinek, aki meghallgatta és annak is, aki nem. Vivian egyáltalán nem volt materialista, de több tárolóládát színültig töltött talált tárgyakkal, művészeti könyvekkel, újságkivágásokkal, házilag készült filmfelvételekkel, valamint politikai kacatokkal és csecsebecsékkel. Látszólag hihetetlen a dadus története, aki most fényképeivel elképesztette a világot és a 20. századi második felében a városi Amerika néhány legérdekesebb csodáját és furcsaságát véletlenül megörökítette.
A francia és osztrák-magyar származású amerikai Vivian Európa és az Egyesült Államok között ingázott, majd 1951-ben visszatért New Yorkba. Csak két évvel előtte kezdett fotográfiával foglalkozni és a „Nagy Alma” utcáit járva csiszolta művészi képességeit. 1956-ra Vivian már a keleti partól Chicagoba költözött, ahol élete hátralévő részét töltötte és gondviselőként dolgozott. Szabadidejében fényképeket készített, amelyeket senkinek sem mutatott meg. A 1990-es évek végéig fotózott és több mint 100 000 negatívból álló életművet hagyott hátra. Ráadásul Vivian dokumentarista szenvedélye egy sor házi készítésű dokumentumfilmet és hangfelvételt is eredményezett.
Vivian Maier aprólékosan katalogizálta az Amerika-gyűjtemény érdekes darabjait, a kiemelkedő történelmi épületek új építkezések miatti lebontását, különböző csoportok és a nincstelenek láthatatlan életét, valamint Chicago legnépszerűbb helyeit.
A független gondolkodású és büszke Vivian elszegényedett és végül három gyerek mentette meg, akiknél korábban dadáskodott. Maierre, mind második anyjukra szeretettel emlékeztek és összefogtak, hogy lakást béreljenek neki és a gondját viseljék. Nem tudtak arról, hogy Vivian egyik ládáját a kifizetetlen tartozása miatt elárverezték. Ezek a ládák rejtették a rengeteg negatívot, amelyeket Maier titokban egész életén át elrakott.
Maier hatalmas életműve 2007-ben került napvilágra, amikor alkotásait Chicago északnyugati részén egy helyi aukciós házban felfedezték. Attól kezdve világszerte nagy hatást gyakorolt és megváltoztatta John Maloof életét, aki az életművet gondozta és a nyilvánosságra hozta.
Vivian Maier életművét jelenleg archiválják és katalogizálják, hogy a nagyközönség és a jövő nemzedékei megtekinthessék. John Maloof áll a projekt középpontjában az archívum nagy részének rekonstruálása után, amelyet korábban különböző vásárlók vettek meg azon az árverésen. Jelenleg az archívum nagyjából 90 százalékát rekonstruálták, így Vivian életműve az utcai fotózás művészete iránt újjáéledő érdeklődés körébe kerül.
„Nagyon megkedveltem egy Maier idézetet, amelyet az egyik hangfelvételén hallottam, ahogy éppen az élet és halál értelméről filozofál: „Helyet kell adnunk a többi embernek is. Olyan, mintha egy óriáskerékre szállnánk fel; végigüljük a menetet, és aztán át kell adnunk valaki másnak is a lehetőséget. És így tovább. Mindig jön valaki, aki átveszi a helyünket. Nincs semmi új a nap alatt.” – Vivian Maier

Vivian Maier (1926. február 1 – 2009. április 21.) amerikai utcai fotográfus New Yorkban született. Habár az Egyesült Államokban született, fiatalkora nagy részét Franciaországban töltötte. 1951-ben visszatért az Egyesült Államokba, ahol élete hátralévő részében dadaként és gondviselőként dolgozott. Azonban szabadidejében a fotográfia művészetében kalandozott. Öt évtizeden át folyamatosan fotózott, így végül több mint 100 000 negatívot hagyott hátra, amelyeket többnyire Chicagoban és New Yorkban készített. Vivian szenvedélyét, az őt körülvevő világ dokumentálását házi készítésű filmjeivel, hangfelvételeivel és gyűjteményeivel is folytatta, amelyek a 20. század második felének Amerikájára az egyik legelragadóbb ablakot nyitják. 

vm1961w00839-08-mc.jpgFotó: Vivian Maier: 1961. június © Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

KORAI ÉVEK
Maier francia anya és osztrák apa gyermekeként New York Bronx városrészében született. A népszámlálási adatok hasznosak, de nem adnak teljes képet. Vivian négyévesen New Yorkban édesanyjával és Jeanne Bertrand díjnyertes portréfényképésszel lakott, de az édesapja ekkor már nem volt velük. Későbbi feljegyzések szerint 1939-ben Vivian édesanyjával, Marie Maierrel Franciaországból visszatért az Egyesült Államokba. 1951-ből ismét van adatunk, amikor Franciaországból megint hazament, de ezúttal az édesanyja nélkül.
Vivian 1949-ben még Franciaországban kezdett el fotózni. Szerény amatőr Kodak Brownie doboz-fényképezőgépe csak egy záridővel és rögzített fókuszú lencsével rendelkezett, élesség és rekeszállító gyűrű sem volt rajta. A kereső egészen kicsi és a pontatlansága miatt kétségtelenül korlátozta a tájkép- vagy portréfotóst szándékai megvalósításában. Vivian szándékait a gyenge gép behatárolta. 1951-ben a ‘De-Grass’ gőzhajón visszatért New Yorkba és egy southamptoni családhoz dadaként beköltözött.
Vivian 1952-ben szenvedélyesen fotózott, ezért Rolleiflex fényképezőgépet vásárolt. New Yorki tartózkodása alatt 1956-ig nagyrészt ennél a családnál lakott, amikor végül Chicago északi parti külvárosába költözött. Itt egy család három fiú mellé dadaként alkalmazta, akik élete hátralévő részében a legközelebbi családját jelentették. 

vm1953w00564-04-mc.jpgFotó: Vivian Maier: New York, 1953 © Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

KÉSŐBBI ÉVEK
1956-ban, amikor Maier Chicagoba költözött, fényűző módon sötétkamrával és saját fürdőszobával rendelkezett, amely lehetővé tette, hogy kidolgozza a képeit és előhívja a fekete-fehér tekercseit. Amikor a gyerekek a hetvenes évek elején felnőttek, Maier munkája az első Chicagoi családjánál véget ért és ez azzal járt, hogy már nem tudta előhívni a filmjeit. Az előhívatlan tekercsek felhalmozódtak, amikor egyik családtól a másikhoz került.
Ez idő tájt váltott Maier a színes fotózásra, Leica IIIc-vel és különböző német tükörreflexes fényképezőgépekkel főleg Kodak Ektachrome 35 mm-es filmre dolgozott. A színes fotózásnak volt előnye, ami nem látható Maier korábbi alkotásain, amelyek az idő előre haladtával absztraktabbak lettek. Az emberek lassan eltűntek a fotóiról és helyüket talált tárgyak, újságok és falfirkák vették át.
Hasonlóképpen, munkái kényszeres cselekvésről árulkodtak, a szemetesládákból guberált vagy az út szélén heverő tárgyakat gyűjtötte össze.
Az 1980-as években Viviannak ismét nehezen kapott munkát. A pénzhiány és a stabilitás hiánya ismét megakasztotta a filmkidolgozást és a színes Ektachrome tekercsek felhalmozódtak. Valamikor az 1990-es évek vége és az új évezred első évei között Vivian letette fényképezőgépet és holmiját raktárban tartotta, amíg próbált valahogy megélni. A hajléktalanságból egy kis garzonlakásba került, amelyet egy család bérelt neki, ahol korábban dolgozott. A csekély anyagi eszközök miatt a raktárban lévő fotók elveszett emlékekké váltak, amelyeket végül 2007-ben elárvereztek, mivel a bérleti díjat nem fizette. A negatívokat a raktár az RPN aukciós háznak eladta, amely a dobozokat több licitálónak, köztük John Maloofnak egyenként árverezte el.
2008-ban Vivian Chicago belvárosában elcsúszott egy jégfolton és beverte a fejét. A teljes felépülésére számítottak, de egészségi állapota romlott és ápolóintézetbe került. Röviddel ezután, 2009. áprilisában elhunyt, hatalmas archívumát hátrahagyva. 

vm19xxz06821-02_mc.jpgFotó: Vivian Maier © Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

ÉLETE
A gyakran ‘Mary-Poppins’-nak titulált Vivian Maier elég különc volt, dadaként úgy nevelte a három fiút, mintha az anyjuk lett volna. 1956-tól Chicago gazdag külvárosában a Michigan-tó partján egy családnál szinte anyai szerepben dolgozott. A kirándulásokon a fiúkat eperföldekre vitte epret szedni. Az út szélén talált döglött kígyót hazavitte megmutatni a fiúknak és játékokat szervezett a háztömb összes gyermeke számára. Vivian független gondolkodású volt és kielégítette kíváncsiságát, bármerre is kellet érte mennie.
Vivian azt állította, hogy színházakban és színdarabokból tanult meg angolul, az ‘élet színháza’ a szeme és a fényképezőgépe előtt játszódott, hogy a legfontosabb pillanatokat rögzítse. Vivian története nagyon érdekes. Családja nagyon korán kikerült a képből és egyedülálló volt egész hátralévő életében. Nem ment férjhez és nem voltak gyerekei, sem pedig közeli barátai, akik azt mondhatták volna, hogy személyes szinten „ismerték” őt.
Maier fotói a szegények iránti affinitásról is árulkodnak, kétségtelenül azért, mivel érzelmi rokonságot érzett azokkal, akik a megélhetésért küzdöttek. A műveltség igénye vezette őt utazásaira a Föld körül. Ezen a ponton tudunk útjairól 1951-ben és 1955-ben Kanadába, 1957-ben Dél-Amerikába, 1959-ben Európába, a Közel-Keletre és Ázsiába, 1960-ban Floridába, 1965-ben a Karib-szigetekre és így tovább. Megjegyezzük, hogy egyedül utazott és a társadalom kevésbé szerencsés tagjaival lépett kapcsolatba.
Az egzotikumot kereső utazásai arra is késztették, hogy a szokatlan dolgokat saját háza táján is megtalálja. Akár a cárjukat temető jugoszláv emigránsok szomorúsága, a legendás karámok utolsó körbejárása, lengyel film vetítése a Milford Színház Polski mozijában vagy az Apollo űrhajó legénységének fogadása Chicagoban: egyszemélyes dokumentarista impresszárió volt, a fotókon, filmen és hangfelvételen azt dokumentálta, amit megragadta a tekintetét.
A Viviant ismerő emberek személyes beszámolói nagyon hasonlóak. Különc, erős, a véleményéhez nagyon ragaszkodó, nagyon intellektuális és visszahúzódó volt. Hajlékony karimájú kalapot, hosszú ruhát, gyapjúkabátot, férficipőt viselt és hosszú erőteljes lépésekkel közlekedett. Mindig a nyakában fényképezőgéppel lépett ki a házból és megszállottan fotózott, de senkinek sem mutatta meg a képeket. Sohasem jött zavarba és könyörtelenül eredeti személyiség volt. 

vm195xw00017-03-mc.jpgFotó: Vivian Maier: Kanada, 1950-es évek © Vivian Maier/Maloof Collection, Courtesy Howard Greenberg Gallery, New York.

FOTOGRÁFIA
A weboldalon látható képeket nem Maier nagyította, hanem a negatívok új szkennelésével készültek. Ez természetesen felveti a művészi szándék kérdését. Vivian mit nagyított volna? Hogyan? Ezek jogos felvetések, ezért a lehető legtöbb figyelmet fordították azokra stílusokra, amelyet a munkájában alkalmazott. Aprólékosan kellett tanulmányozni a Maier által készített nyomatokat, valamint a laboratóriumoknak adott számos utasítást, hogy hogyan kell nagyítani és vágni a képeket, milyen papírt és milyen felületű papírt kell használni stb.
Amikor Maier képei kiállításra kerülnek, mint például a Chicago Cultural Centerben, akkor ezeket az információkat szem előtt kell tartani ahhoz, hogy alkotásait az eredeti munkafolyamathoz minél közelebb lehessen bemutatni.

JEANNE BERTRAND
Jeanne Bertrand jelentős személy Vivian életében. A népszámlálási adatok a háztartás fejeként jegyzik őt, aki 1930-ban Vivian-nel és az ő édesanyjával együtt lakott. Jeanne Vivian-hez hasonlóan nevelkedett – szegénységben, édesapját már fiatalon elvesztette és nehéz körülmények között tűgyárban dolgozott. De 1905-ben már a Boston Globe-ban olvashatunk Jeanne Bertrand-ról, mint Connecticut legkiválóbb fotósáról. Ami még meglepőbb, hogy Bertrand a riport előtt csupán négy évvel kezdett el fotózni. De akkor is, ha Bertrand már korán hatást gyakorolt Maierre, meg kell jegyezni, hogy Bertrand portréfotós volt. Vivian először 1949 körül a francia Alpok déli részén vett fényképezőgépet a kezébe. Beállított portrékat és tájképeket készített. Nagyon valószínű, hogy Vivian-t Jeanne Bertrand taníthatta fotózni.
Vivian 1951-ben New York-ba érkezett és ugyanazzal a 6×9 filmformátumú Kodak Brownie fényképezőgéppel a Franciaországban gyakorolt technikát alkalmazta. De 1952-ben Vivian alkotásai nagymértékben megváltoztak és négyzet alakú képformátumban kezdett el dolgozni. Drága Rolleiflex fényképezőgépet vásárolt, ami hatalmas ugrás az első amatőr doboz-fényképezőgéphez képest. Látásmódja is változott. Az utcai jelenetek spontaneitását Henri-Cartier-Bressonra emlékeztető pontossággal ragadta meg, utcai portréi Lisette Modelt idézik fel és fantasztikus kompozíciói André Kertészéire hasonlítanak. Vivian klasszikus stílusa 1952-ben kezdett kialakulni.

(forrás: vivianmaier.com)

A Titkos szenvedély - Vivian Maier fotói című kiállításunk képeiből - mely 2017. december 29-ig látogatható a Mai Manó Házban - ITT találsz egy válogatást.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.