A HÉT FOTÓSA – 10 fotó François Kollar (1904-1979) világhírű képeiből

A HÉT FOTÓSA – 10 fotó François Kollar (1904-1979) világhírű képeiből

2018. február 08. Mai Manó Ház

François Kollar/Frantisek Kollar/Kollár Ferenc magyar származású világhírű fotóművész a mai Szlovákia területére eső Szencen született 1904. október 8-án és 20 évesen költözött Párizsba. 1920-ban egy Erneman 10x15 cm-es géppel fényképezte első képeit. Két évig a Renault-gyárban dolgozott mint esztergályos, majd a Draeger-testvérek műtermében volt stúdióvezető, itt tanult meg mindent, ami az új fotóművészeti felfogáshoz tartozott. 1930-től a Lecram fotóügynökség, innentől kezdve nagy és nagyon ismert cégek, márkanevek, luxuscikkek reklámfotóinak elkészítésével bízták meg (Dunhill, Chandon). Divatházak számára, a korabeli „sztárvilág” (pl. Edith Piaf) megrendeléseire dolgozott. 1951-ben nagyszabású riportsorozatot készített a nyugat-afrikai francia területekről, majd a 60-as években az ipari miliőről, a munkásokról készített további jelentős sorozatokat. Kollar 1979. július 3-án a francia Val-de-Marne megyében található Créteil-ben hunyt el. 

kollar01.jpgFotó: Fotó: François Kollar: Tanulmány, 1931 körül
© François Kollar / Bibliothèque Forney

François Kollar hagyatékát a művész gyermekei, Jean-Michel, Marie-Françoise és Jean-Bernard adományozták a francia államnak 1987. június 5-én. Az 1927 és 1965 között készült, közel 32000 negatívot és 3000 papírnagyítást tartalmazó Kollar hagyatékot a francia Patrimoine Photographique őrzi és terjeszti. A gyűjtemény 29000 darab fekete-fehér negatív, 1000 darab színes diapozitív, 200 darab színes negatív és 2600 darab eredeti korabeli nagyításból áll az alábbi témákban: munka, munkásvilág (1930-as évek, 1945-1960) : nehézipar (vasipar, bányák, autógyárak, hajógyárak, Normandia); vidéki élet (borászat, kézművesség); divat (Chanel, Balenciaga, Lanvin, L'Oréal, manökenek, ruha-, kalap-, hajkreációk); ékszerek (Van Cleef & Arpels, Cartier); ismert személyiségek portréi (Windsori hercegné, Edith Piaf, Charles Trénet); 1937-es Világkiállítás; reklámetűdök (Gramophone, Ovomaltine) és fotómontázsok.
Képeinek sikerét és ismertségét mutatja ma is, hogy a legkeresettebbek közé tartozik az ő Eiffel-toronyról készült fotója az internetes megrendelések között.

kollar02.jpgFotó: François Kollar: Az Eiffel Torony fotómontázs, 1931 körül © Kulturális Minisztérium, Franciaország.


Mivel ezen a héten Kollar egy 1931 körül készült képét választottátok a HÉT FOTÓJÁNAK, ezért mai bejegyzésünkben a magyar származású fotográfus világhírű képeiből válogattunk.

„Az emberi fájdalom kántora, François Kollar, minden területen tökéleteset alkotott, de elsősorban kora ’élesszemű’ tanújaként hozott létre jelentős alkotásokat. Az illusztrátor és reklámfotós Kollar tökéletes példája kora eklektizmusának, azok közé az alkotó emberek közé tartozott, akik soha nem kötelezték el magukat egy-egy téma mellett, és akik megrendelésre vagy saját elhivatottságból készült munkáikba is szívesen építették bele az avantgárd kísérleteket. Kissé talán elsietve lett ’a munka fotográfusa ’, elhamarkodva könyvelték el akként a művészként, aki lendülettel ábrázolja a dolgozó Franciaországot. Hiszen ő maga egész életében minden erejével azon volt, hogy eltörölje a kategóriákat... ...Munkái messze nem szűkíthetők a La France travaille (Franciaország munkában) dokumentáris, esztétizáló és humánus műveire, François Kollar művészete szabadon bontakozott ki több irányzat felé, és csúcspontját a két háború közötti évtizedekben érte el. Sokszínűségének és a kategóriák elutasításának köszönhetően tökéletesen képviseli azt a fajta fotográfiát, amely egyszerre nevezhető „alkalmazott ” illetve „szabad” művészetnek.... ...Szigorúan fölépített, rendezett és hatásos felvételei fejezik ki a precíz formák, letisztult vonalak iránti érzékenységét, amelyet energikus, lendületes stílus emel ki... A művekből sugárzó optimizmus kora modernizmusával párosul. ” - olvashatjuk Patrick Roegiers Az eklektizmus kántora (Un chantre de l'éclectisme) című írásában. 

kollar04.jpgFotó: François Kollar: Marie Bell portréja, fotómontázs 1929. Reklám tanulmány a "Magic Phono"-hoz
© Kulturális Minisztérium, Franciaország
kollar05.jpgFotó: François Kollar: Hermes írógép reklám, 1930
© Kulturális Minisztérium, Franciaország
kollar06.jpgFotó: François Kollar: Chanel reklám, 1937
© Kulturális Minisztérium, Franciaország
kollar07.jpgFotó: François Kollar: Gabrielle Chanel, 1938
© Kulturális Minisztérium, Franciaország
kollar08.jpgFotó: François Kollar: Cím nélkül, 1930
© Kulturális Minisztérium, Franciaország
kollar09.jpgFotó: François Kollar: Cím nélkül, 1930
© Kulturális Minisztérium, Franciaország
kollar10.jpgFotó: François Kollar: Égbolt, 1931
© Kulturális Minisztérium, Franciaország

(forrás: archiv.maimano.hu; artblart.com)

Kollar francia munkásokról készült sorozatának képeiből - amit 2004-ben a Mai Manó Házban is bemutattunk - a képre kattintva találsz egy válogatást.

kollar05.jpgFotó: François Kollar: A kikötőben. Takarítás a hajón, Saint-Nazaire à Penhoët, 1931
© François Kollar / Bibliothèque Forney / Roger-Viollet

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.