Urbán Tamás képei a Márianosztrai Fegyház és Börtönből (1987)

Urbán Tamás képei a Márianosztrai Fegyház és Börtönből (1987)

2018. február 11. Mai Manó Ház

1989. január 27-én kiállításom nyílt „A rácson túl" címmel az Ernst Múzeumban, a magyarországi börtönökben készített fotóimból. A nyolcvanas években nem volt divat újságírónak, fotográfusnak a rácson túlról tudósítani, igaz, lehetőséget sem nagyon kaphattak. A börtönök világa a politika tabutémái közé tartozott, a droggal, a prostitúcióval együtt. Évekbe telt, amíg az Ifjúsági Magazinnak Tökölön készült anyagom után, bejártam, bejárhattam szinte valamennyi büntetés-végrehajtási intézetet Magyarországon. A végén már heteket töltöttem egy-egy börtönben. Aludtam az intézetek vendégszobáiban, az igazgató irodájában, de előfordult, hogy a kapun kívül, az autómban vártam az ébresztő időpontját.
A reggeli zárkanyitásnál, létszámellenőrzésnél már én is ott álltam sötétkék overallomban, fényképezőgéppel a vállamon, s amikor az elítéltek indultak a munkahelyükre, mentem én is velük. Velük tanultam a székláb készítést, a seprűkötést, a kötélfonást, a műanyag zacskó- ragasztás technikáját és általában mindent, amire az intézetek mellett működő ipari létesítményekben lehetőség volt. Egyedül a futball-labda varrás nem ment, pedig Európa szerte híresek voltak a Márianosztrán varrt labdák! […]
1989 januárjában, a börtönfotóimból rendezett kiállításom megnyitóján, még nem lehettem biztos benne, hogy nem jön valaki valahonnan, aki az utolsó pillanatban kiteszi a ZÁRVA táblát. Volt részem korábban hasonlóban. Témáim (abortusz, egészségügy, ifjúságvédelem, kábítószer, bűnözés) egyike sem a kongresszusi célkitűzések megvalósítását szolgálta.
Aztán úgy alakult, hogy a kiállítással én magam zártam le egy korszakot, egy korszakomat. – írta Urbán Tamás - a Fortepan első és ezidáig egyetlen ösztöndíjasa a márianosztrai börtönben készített képeiről. 

urbant000.jpgFotó: Urbán Tamás: Márianosztrai Fegyház és Börtön udvara, 1987 © Fortepan/Urbán Tamás

Urbán Tamás - a Fortepan első és ezidáig egyetlen ösztöndíjasa - Szatmárnémetiben született 1945. július 6-án. Debrecenben érettségizett 1964-ben, ezután szüleivel Budapestre költöztek. Mivel már gimnazista korában érdekelte a hang és a kép kapcsolata, ezért a Budapesti Műszaki Egyetemre jelentkezett hangmérnöknek, de számára túl sok volt az elméleti óra a gyakorlathoz képest, ezért tanulmányait nem fejezte be. 15 évesen már cikkei jelentek meg a Pajtás újságban és néhány fotója a Hajdú-Bihari Naplóban. A fővárosban a Magyar Ifjúság szerkesztőségébe járt be, itt Kotroczó István hatására – saját szavaival – „beleszerelmesedett” a fényképezésbe. 1969-ben felvették a Pest Megyei Hírlaphoz, majd az Ifjúsági Magazinnál helyezkedett el. Közben elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskola fotóriporter szakát Keleti Éva és Féner Tamás tanítványaként. Húsz éven keresztül fiatalok között élt, dolgozott, ezért alkalma volt látni a 70-es évek elejének sokrétű ifjúsági problémáit: a téma a sajtóban addig alig jelenhetett meg. Mégis azon kevesek közül való, akik már a szocializmus idején is megmutathatták a társadalom, a rendszer negatív oldalait. Így készíthetett fotósorozatot az abortuszról, az aszódi javítóintézetről, a kábítószeres fiatalokról, a börtönökről, a halálos balesetekről, a mentőkről, s mindenkiről, aki a társadalmi lét perifériájára került. Képei többek, mint egyszerű eseményfotók vagy dokumentációk. 

urbant0.jpgFotó: Urbán Tamás: Márianosztrai Fegyház és Börtön zárka. Az asztalnál Urbán Tamás fotóriporter, 1987 © Fortepan/Urbán Tamás

„Az az elvem, hogy nincs megcsinálhatatlan kép. Minden csak idő kérdése. A börtönökkel kapcsolatban például az volt a szerencsém, hogy a nyolcvanas évek közepén akartak indítani egy könyvsorozatot a témában. Egy kötet készült el, a márianosztrai. Én viszont nem hagytam abba a fényképezést, továbbra is jártam a börtönöket. […] Egy idő után megtanultam, ha azzal megyek oda bárkihez, hogy hadd csináljak egy képet, akkor egészen biztosan azt fogja mondani, hogy nem. Képzeld el, tíz éve ül már, és végre egyszer azt mondhatja: nem. Természetes dolog. Ezért azt csináltam, hogy az első napon elő sem vettem a fényképezőgépet. Kivártam, hogy megszokják a jelenlétemet, és a végén már ők szóltak, hogy csináljak képet. Megcsináltam. Onnantól kezdve pedig már magától ment a dolog. Ismerősként kezeltek, megkínáltak dobival ("túladagolt" tea - a szerk.), persze lehet, hogy előtte belehugyoztak, de a lényeg az volt, hogy nem zavarta őket a jelenlétem, talán még örültek is neki. Egy börtönben ugyanis mindennek örülnek, ami valamelyest az otthoni életet idézi.” – nyilatkozta 1999-ben a fotográfus a Magyar Narancsnak.
Mai bejegyzésünkben Urbán Tamás börtönképeiből válogatunk, melyek Márianosztrán készültek. A képre kattintva találod a galériát!

(forrás: fortepan.hu; magyarnarancs.hu; w3.osaarchivum.org)

A téves azonosítás miatt ártatlanul elítélt rabok portréiból ITT, egy orosz börtön életfogytiglanra ítélt rabjairól ITT, a szegedi Csillagbörtön tetovált lakóiról készített sorozatból pedig ITT találsz egy válogatást.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zacskóstej 2018.02.12. 14:55:27

Igazán kedves arcnak látszódik 1-1. ..baró élmény lehet egy ilyen cellatárs.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.02.12. 15:07:49

van köztük nem egy igen érdekes kép is.

Tristee 2018.02.12. 23:44:33

"A nyolcvanas években nem volt divat újságírónak, fotográfusnak a rácson túlról tudósítani, igaz, lehetőséget sem nagyon kaphattak."

Közlöm a szerzővel, hogy miután a bv intézet mindig is zárt világ volt és ma is az - nem is lehetne más - , ezért nemcsak a nyolcvanas években, hanem mindig is nehéz volt tudósítani a rácson túlról. Felkérem szerzőt, hogy próbáljon meg napjainkban tudósítani a rácson túlról - garantálom, hogy semmivel sem lesz könnyebb, mint a nyolcvanas években. Sőt, egyenesen kizártnak tartom, hogy manapság saját fotós passziójaként ugyanúgy heteket tölthetne egy-egy börtönben, mint a szerző által lesajnált nyolcvanas években.

"A börtönök világa a politika tabutémái közé tartozott, a droggal, a prostitúcióval együtt."

Aki annak idején - pl. az Urbán által lesajnált nyolcvanas években - figyelemmel kísérte a televízió Kék fény című műsorát, az jól tudja, hogy Urbán valótlanságot állít. A prostitúció egyáltalán nem tartozott a tabu témák közé, több alkalommal is szó esett arról, hogy egy-egy bűncselekmény prostitúciós szállal is rendelkezik. Igaz, az Urbán által lesajnált nyolcvanas években a prostitúció egyrészt tiltott volt, másrészt nem volt olyan tömeges jellegű, mint napjainkban.

Measurer 2018.02.13. 06:03:40

Portugáliában most mutattak be egy börtönfotó projektet.
www.prisonphotoproject.international/de/pppp-de.html

szcsongor 2018.02.13. 10:48:14

@Tristee: Szerintem még nem közölted elégszer, hogy a fotós lesajnálta a nyolcvanas éveket. A Kádár-korszakon nincs sok, amit vissza lehet sírni, a "régen minden jobb volt" hozzáállás pedig mindig is hamis volt. Az idő megszépít mindent, 30 év múlva meg lehet hogy a mai állapotokat fogják visszasírni.

daito 2018.02.13. 12:58:57

@Tristee: "Igaz, az Urbán által lesajnált nyolcvanas években a prostitúció egyrészt tiltott volt, másrészt nem volt olyan tömeges jellegű, mint napjainkban."

A Moldova által írt "Bűn az élet" című riportkönyvében nem ez olvasható, 1988-os könyv, és hát Moldova úgy általában az igazmondásáról (és erős baloldaliságáról) volt híres akkor is. Az tény, hogy maga a prostitúció jellege sokat változott, de a szocializmus alatt semmivel sem volt ismeretlenebb a történet.

Az viszont igaz, hogy ma semmivel sem könnyebb bv intézmények környékéről (bentről) riportokat készíteni; a mostani bv vezetés állítólag hírhedten elzárkózás párti. (Meg egyéb modernnek nevezett módszertanok üldözői, összefüggésben azzal, hogy a bv-t nem is bv-sek vezetik, hanem korábbi rendőrök.)

Tristee 2018.02.13. 20:52:46

@szcsongor:
"Szerintem még nem közölted elégszer, hogy a fotós lesajnálta a nyolcvanas éveket. A Kádár-korszakon nincs sok, amit vissza lehet sírni, a "régen minden jobb volt" hozzáállás pedig mindig is hamis volt."

A fotós úgy sajnálta le a nyolcvanas éveket, hogy manapság semmivel sem lenne könnyebb ugyanazt a munkát elvégezni. Sőt, nagy valószínűséggel nehezebb lenne a mai paranoiás időkben - amikor egy takarítőnő is az állásával játszik, ha bármit mond ilyen helyszínről - egy civilnek bent élnie a börtönben.
Tehát Urbánnak nincs mire föl lesajnálnia éppen azt az időszakot, amikor már lehetett börtönriportokat készíteni, miközben ma már nem tehetné meg ugyanezt.

Azt meg vajon honnan veszed, hogy a Kádár-korszakon nincs sok, amit vissza lehet sírni? Ha nem vetted volna észre, mint ahogy valóban nem, éppen most köpted szemen a nyomorgó százezreket.

Swift Sedan 2018.04.12. 13:56:18

Tristee: Pont úgy van ahogy mondod !

Szcsongor: Fiatal lehetsz ahhoz, hogy ilyen kijelentéseket tegyél.