Nádas Péter szelfije a százezredik kép a Fortepanon

Nádas Péter szelfije a százezredik kép a Fortepanon

2018. április 21. Mai Manó Ház

Nádas Péter 1958-ban készült önarcképe a százezredik fénykép a Fortepan online fényképgyűjtő archívumban. - adta hírűl az index.hu.
A Fortepan egyik vezetője és alapítója, Tamási Miklós az Indexnek elmondta: azt szerették volna, ha a jubileumi százezredik fénykép egyedülálló lesz. Megkeresték Nádas Péter írót, akiről köztudott, hogy fotózással is foglalkozik, a nyolcvanas években fotóriporterként is dolgozott, és megkérték, adjon egy képet a gyűjteményükbe. Tamási szerint ez amúgy sem szokványos, hiszen jellemzően nem egy képet szoktak kapni a gyűjteményben, hanem sokat, lévén, hogy általánosságban családi hagyatékokból áll össze az archívum. Eddig a Fortepan 700 család gyűjteményéből válogatott. A nyolc éve induló Fortepan szerkesztőinek a keze alatt eddig nagyjából félmillió fénykép ment át, ebből Nádas fotójával együtt százezret tettek elérhetővé. 
Nádas Péter fotóalbuma megtalálható a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárban, melyet 1999 októberében ő nyitott meg a Mai Manó Házban.

nadaspeter_fortepan.jpgFotó: Nádas Péter: Önarckép, 1958 © fortepan.hu

(forrás: index.hu)

Tamási Miklós előadását a Fortepan műkődéséről ITT tekintheted meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.