Gyerekekről készült 9 világhírű fotó története III. rész (1947-2008)

Gyerekekről készült 9 világhírű fotó története III. rész (1947-2008)

2018. május 27. Mai Manó Ház

Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta, hogy minden országban tartsák meg az egyetemes gyermeknapot. Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Javasolták a kormányoknak, hogy mindenhol olyan napot jelöljenek ki erre a célra, amit megfelelőnek gondolnak. Magyarországon 1931-től ünneplik (akkor még gyermekhétnek hívták), 1950 óta már csak egy napig tart és május utolsó vasárnapján tartják.
A legtöbb ember azért vesz fényképezőgépet, hogy családját, gyerekeit fényképezze. A gyermekfelvételekhez három tényező szükséges: szeretet, türelem és technikai készség. – írta Dr. Gyulai Ferenc az 1941 júliusában megjelent Gyermekfoto című kiadványában. Variációk rovatunkban ma ismét az egyetemes fotótörténet gyerekekről készített híres képeiből válogattunk.

A fotókra kattintva további képeket és még több információt találsz.

Ruth Orkin, amerikai fotográfusnő teljesen véletlenül akadt a kisfiúra. A New York-i Horatio utcában látta meg Jimmy nővérét és néhány jó fotó reményében követni kezdte a kislányt, mígnem rátaláltak Jimmy Heldonra, aki barátaival az árokparton háborúsdit játszott. A békekötés után az egyik fiú azt kiabálta Jimmynek, hogy: Gyerünk, mutass nekünk egy filmet!. Jimmy pedig nem volt rest, és az 1946-ben bemutatott Kitty című film legendás jeleneteit felidézve, mutogatta el a főhős, Paulette Goddard történetét.

orkin005.pngFotó: Ruth Orkin: Jimmy mesél, 1947 © Ruth Orkin

„A chicagói udvaron látható nagy ’Eladó’ tábla némán mesél Mr. és Mrs. Ray Chalifoux tragédiájáról, akiket kilakoltatás fenyeget. Mivel sehova sem tudnak menni, a munkanélküli szeneskocsi sofőr és felesége úgy dönt, hogy eladják gyermekeiket. Mrs. Lucille Chalifoux elfordul a fényképezőgéptől, amelybe gyermekei csodálkozva néznek. A felső lépcsőn a 6 és 5 éves Lana és Rae, alattuk a 4 és 2 éves Milton és Sue Ellen, 2.” Az 1948. augusztus 4-én Chicago szegénynegyedében készült kép a fenti szöveggel jelent meg másnap, augusztus 5-én egy valparaiso-beli újságban, a Vidette-Messenger-ben.

4children4sale.jpgFotó: Négy gyerek aldó, Chicago, 1948. augusztus 4.

A David Chim Seymour által készített képet először az 1948. december 27-i LIFE magazinban publikálták, ahol a képhez tartozó aláírásban ezt olvashatjuk: „A gyermekek sebei nem mind külsők. Azok, amelyek az elmében keletkeztek évek csapásai által, évekbe telnek, mire begyógyulnak. Varsóban, egy intézményben, amely Európa több ezer ››zavart‹‹ gyermekének egy részével foglalkozik, egy Tereska nevű lengyel lányt megkértek, hogy rajzolja le az otthonát. Ez a szörnyű firkálmány az, amit rajzolt.”

01_1.jpgFotó: David Chim Seymour: Tereska, egy kislány egy zavart gyermekek számára fenntartott helyen. Az „otthon” képét rajzolta le a táblára. Lengyelország, 1948 © Magnum Photos

Az alábbi fotót lehet, hogy kevesen ismerik, de a manipulált változata az elmúlt években többször is nagy sikerrel futott a közösségi oldalakon. Az eredeti kép Angliában, Bristolban, az Ashley Road Day óvodában 1953 augusztusában készült. A módosított verziót a képre kattintva találod.

real002.jpgFotó: Georgina Rumph az Ashley Road Day óvodában, Bristol, 1953 augusztus
© WATFORD/Mirrorpix/Mirrorpix via Getty Images

Loomis Dean 1954-ben a kaliforniai Muscle Beachen fényképezte a „világ legerősebb hetedik osztályosát”. A 12 éves kislányt April Atkinsnek hívták, és a korabeli beszámolók szerint nem egyszer akár 200 kg-ot is megtartott testével. Bár az anyag végül nem jelent meg a magazinban, a LIFE magazin érdekes képeit őrző gyűjteményében megtalálható a sorozat.

ld001.jpgFotó: Loomis Dean: April Atkins, a világ legerősebb hetedik osztályosa, Muscle Beach, Kalifornia, 1954 
© Loomis Dean—The LIFE Picture Collection/Getty Images 

Horváth M. Judit így mesélt az 1995-ben készült felvételéről: Mindegyik képet nagyon szeretem, amelyet a Más Világ című könyvemben megtalálod, és tulajdonképpen nehéz lenne közülük választani. Ez olyan, mint amikor megkérdezik az embertől, hogy melyik gyerekét szereti. Mindegyiket nagyon szeretem. Ezt különösen azért szeretem, mert ez volt az utolsó kép, amit Amaro Drom romalapba csináltam 1995-ben. A képre kattintva Horváth M. Judit emlékeit ismerheted meg az Ibrányban készült fotójáról.

hmjibrany1995.jpgFotó: Horváth M. Judit: Ibrány, 1995

Az 1952-ben, Párizsban született Philippe Kahn 1997. június 11-én Santa Cruzban - a Time magazin beszámolója szerint a Sutter Maternity Clinic kórház várótermében - egy laptopon írta meg azt a programot, mellyel a mobiltelefonja segítségével képet tudott készíteni újszülött kislányáról, Sophie-ról majd azt egyből továbbította a barátainak, ismerőseinek is. A világ legelső mobillal készített fotóját a Time magazin 2016-ban beválasztotta a 100 legfontosabb fotó listájára.

firstcellphonepic.jpgFotó: Philippe Kahn: A fotós kislánya, Sophie, 1997. június 11. © Kahn/Time-Life

Az 1958-ban született Ruud van Empel holland fotográfus képeit alaposan megnézve rájövünk, hogy a furcsaság oka az, hogy nem létező és sohasem létezett emberek szemébe nézünk. Az orrokat, karokat, szemeket és szájakat Photoshoppal szerkesztették össze montázzsá. A Ruud van Empel holland fotográfus alkotásain szereplő „modellek” közül sokan úgy néznek ki, mintha egy másik világban élnének. Ennek az az oka, hogy Empel nem találja, hanem pixelekből építi fel modelljeit. Mindegyik gyerekhez vagy ikerpárhoz négy vagy öt profi modellt fényképez le és arcvonásaikat a Photoshop program segítségével szerkeszti össze.


007.jpgFotó: Ruud van Empel: World #5, 2005 © Ruud van Empel

Irina Popova 2008-ban kényelmetlen és felkavaró sorozatot készített két drogos, orosz szülőről, akik Anfiszát, a kétéves kislányukat Szentpéterváron próbálták felnevelni siralmas körülmények között. Popova két héten keresztül lakott a családdal, végigfotózta, ahogy a szülők a kislány társaságában drogoznak, isznak. A sorozat több díjat és nagyobb publicitást is kapott, így miután a képek az interneten is megjelentek, támadni kezdték Popovát. Leginkább azért, hogy miért nem fordult a gyermekvédelmi hatósághoz, hogy azonnal emeljék ki a kislányt a szörnyű körülmények közül. 

popova008.jpgFotó: Irina Popova: Részlet az Another Family című sorozatból, 2008 © Irina Popova

A fényképezés történetének - gyerekeket ábrázoló - híres fotóit bemutató bejegyzéseink első és második részét a címre kattintva találod:
Gyerekekről készült 9 világhírű fotó története (1860-2014)
Gyerekekről készült 9 világhírű fotó története II. rész (1917-2015)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.