Az örményországi Mecamor munkástelepülés megépítésére, amely egyben a transzkaukázusi régió egyetlen atomerőművének városa, 1967-ben adtak utasítást. Az 1968-ban bemutatott átfogó terv kivitelezését a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1969-ben hagyta jóvá. A település legtöbb elképzelését a projekt főépítésze, Martin Mikajeljan jegyzi, és ő álmodta meg a közigazgatási épületek, a postahivatal, a kultúrház, a kórház, a sportközpont, a diákszálló, az uszoda és a három különböző típusú lakóépület végső formáját is.
A várost 36 000 lakosra tervezték, ebből 12 000 a munkálatok első fázisa, 18 000 a második fázisa után költözött volna be. Ennek megfelelően a lakóövezet három jellegzetesen szovjet lakótelepre oszlott.
Azon túl, hogy a város a technikai fejlődés monumentális alkotása, Mecamort az erőmű és a török határ közelsége egyszersmind a nemzeti büszkeség jelképévé és az örmény népirtás (1914–1923) mementójává is emelte, valamint emlékhelyévé a szemben fekvő Ararát-hegy elvesztésének, amelyet az 1921-ben a Törökország és a Szovjetunió által kötött karsi békeszerződés csatolt el az országtól.
Az 1988-as földrengés a Jerevántól huszonöt kilométerre fekvő erőműben ugyan nem okozott kárt, az feltámasztotta a lakosság veszélyérzetét arra nézve, hogy az ország egész területét érintő szeizmikus zóna komoly fenyegetést jelenthet a nukleáris létesítményre. A félelmek és a rossz közérzet fokozódása nyomán környezetvédelmi tüntetéseken követelték, hogy Moszkva állítsa le a veszélyes nukleáris erőművet, amit az végül meg is tett. Mire Örményország a Szovjetunió összeomlásával elnyerte függetlenségét, a munkástelepülést már leválasztották az erőműről, amely nem sokkal később ugyan újra üzembe állt, azt nem kapcsolták többé össze a félkész várossal, így a település végleg elveszítette funkcióját, létalapját s jövőjét.
Mikajeljan utópiája nem tudott teljességében megvalósulni, mindazonáltal a tervek majdnem fele kivitelezésre került, egy torzóra emlékeztető városstruktúrát hagyva maga után. Az építés jelentős lendületet adott az örmény függetlenségi mozgalmaknak, a felerősödő környezetvédelmi aggályok azonban elháríthatatlan gátat vetettek a település befejezése elé.

A Mai Manó Házban megrendezett Egy álom anatómiája - Építészeti illúziók és városutópiák Örményországban című kiállítás Katharina Roters 2000 óta Örményországban folytatott képi vizsgálódásait mutatja be. A tárlaton bemutatott anyagban három fejezetben bomlik ki a művész érdeklődése – a várost újraformáló természeti és építészeti tájképek, azok tágabb kulturális és ideológiai kontextusa, illetve az ezeket kísérő építészeti folyamatok iránt.
A Jereván urbanisztikai sajátosságainak feltérképezése közben a kétezres évek elején összeállított fotográfiai jegyzeteiben az alkotó a várost meghatározó motívumokra, faktúrákra, viszonyokra koncentráló építészeti jellegzetességek egész szótárát dolgozta ki.
Későbbi, Örményországban tett felfedezőútjain Katharina Roters azt kutatta, hogyan változik a város szövete, miképp íródnak át az urbanisztikai szabályok és az építészeti nyelvezet, és hogyan vált Jereván maga is az idők során szüntelenül alakuló építészeti palimpszesztté.
Végezetül Mecamorról készített esettanulmányában a szovjet utópiának megfelelően létrehozott, de mára csupán csontvázként létező atomváros tragikus sorsát dokumentálja. Az alkotó Mecamorban készített felvételei felfedik azokat a nemzeti vágyakat és törekvéseket, amelyek az országot a mai napig egyfajta illuzórikus álomban tartják, s amelyek az épített környezetet meghatározó metanarratívákat azóta is működtetik. - írta Kopeczky Róna a kiállítás kurátora. 

Mai bejegyzésünkben a 2020. március 8-ig látogatható kiállítás Mecamorban és Jerevánban készült képeiből válogattunk.  

(forrás: maimano.hu)

KATHARINA ROTERS: EGY ÁLOM ANATÓMIÁJA
Építészeti illúziók és városutópiák Örményországban
2020. január 29. - 2020. március 8.
Kedd - vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Kopeczky Róna