Forte forever - Az utolsó kiszerelés

Forte forever - Az utolsó kiszerelés

2012. február 13. Mai Manó Ház

Holnap lesz 5 éve, hogy 2007. február 14-én, szerdán utolsó alkalommal csomagoltak Forte gyártmányú fotópapírokat Vácott, a legendás üzem még működő helyiségeiben. A vártnál sokszorta nagyobb érdeklődést váltott ki a hír és a meghívó: soha nem látott fotóskoncentrációt produkált a Forte épületeinek is otthont adó Váci ligetben. Ragyogó napsütésben, fotózáshoz ideális időben a Forte márkabarátok ezen a napon több csoportban bejárhatták a váci üzem már elcsöndesedett csarnokait, az 1922-óta folyó gyártás helyszínét, ahol láttuk dolgozni az utolsó munkásokat és szagoltuk a Forte utolsó leheletét.

A kíváncsi látogatóknak lehetőségük volt részt venni egy beszélgetésen a „forteélményről”. Ők együtt akartak emlékezni első nagyításaikra, a sötétkamrában töltött izgalmas órákra, a vegyszerek savanyú szagára, az előtűnő szürke tónusokra. A múltidézés Ránki Júlia által szerkesztett változatát a tovább után olvashatjátok.


Fotó: Járai Rudolf: A Forte gyár Vácott, 1948 márc. 18. © Magyar Fotográfiai Múzeum


Haris László: A legeslegelső Forte-élményem 1949-ből való: én akkor kezdtem el fényképezni, amikor hat évesen a bátyámtól tanultam a mesterséget – amennyire egy hat éves gyerek tud tanulni, de hát nagy lelkesedéssel. Arra mindenesetre emlékszem, hogy a Rákóczi úton, a Keleti felé nézve jobb oldalt volt az az Ofotért, ahová lehetett menni fotópapírt venni, vegyszert venni, mert mi a környéken laktunk. A Forte előhívót úgy hívták, hogy Devofort, a rögzítőt úgy hívták, hogy Fixofort. Egy konzerves dobozban árulták, meg lehetett vásárolni piszok olcsón, és aztán hazamenni és a fürdőszobában csinálni képeket. Nekem akkor még nem volt nagyítógépem, úgyhogy csak kontaktolni tudtam a Protax papírra. Azt hiszem, ezt nagyon régóta nem gyártja a Forte. Ez klór-ezüst emulziójú, úgynevezett másolópapír volt, kis érzékenységű és nagyon gyönyörű tónusú. Hát nekem ez volt az első találkozásom a Fortéval, valamint ez a fényképezőgép itt: elhoztam egy Forte fényképezőgépet. Ez eredeti Forte gyártmányú.

Szandtner Dániel: Azt is itt gyártották? Itt, az üzemben?

Haris: Hát, nem tudom, hogy helyileg itt gyártották-e Vácon vagy esetleg máshol, de nem csalás, nem ámítás: Forte fényképezőgép, Optifort a neve. Hatszor hatos, 9,8-as fényerejű objektívje van, és be lehet állítani hosszú időre, meg pillanat expozícióra, ami huszonötöd másodperc körülbelül. Forte gyártmány, nincs mese!

Szandtner: És ez milyen képeket csinált?

Bánkuti András: Mint a Pajtás.

Haris: Hát gyengécskéket. Mint a Pajtás, igen. A film ilyen gördített úton van, meg nyilván az objektív nem korrigált semmiféle optikai hibára…

Szandtner: Formatervezett.

Haris: Látszik, hogy íves a filmsatu, nem sík, mert hát így kicsit élesebb lesz a kép. Ez volt a Forte fényképezőgép, amihez én jutottam.

Szandtner: Ez háború utáni gyártmány?

Haris: Igen, de hogy negyvenes évek vagy ötvenes évek eleje, azt nem tudom.

Bánkuti: Fényképeztél is vele?

Haris: Igen, igen. Még most is lehetne, mert normál 120-as filmet használ.

Bánkuti: A Kölcsey gimnáziumban volt fotófakultáció, és ott találkoztam először a Forte papírral, a Forte filmmel. Később nagyon nagy lutri volt a Forte, mivel nem mindig gyártott saját filmet, hanem rengetegszer más filmeket is beraktak Forte csomagolásba. Mi ezért mindig mentünk, érdeklődtünk, hogy most mi van a Fortéban: Fuji van benne, Ilford van benne? – és ennek alapján vásároltunk. Nem tudom, hogy mindig az igazat mondták-e vagy nem, de amikor azt mondták, hogy nem Forte van, akkor mindig jobban tetszett a kész kép is, meg maga a negatív is… de lehet, hogy mindig Forte volt és csak etettek minket. Mi a Stalter Gyurival a Práter utcába jártunk és ott találkoztunk elég sok Forte papírral és Forte filmmel, nagy filmmel, meg Leica filmekkel is. Azokat ott laborálgattuk és vágyakoztunk mindig valami zseniális, még jobb után. Szerintem a Stalternak az archívja 100 százalékban Fortéra van megcsinálva papírban, nekem 98 százalékban. Filmben már nem …Papírnak én még most is jónak tartom, a Múzeum Papírt pláne jónak tartom.

Nem tudom, van-e a gyártól valaki itt, vagy csak egymás közt beszélgetünk, de jó lenne legalább egy emléktáblát, néhány vitrint kirakni, hogy mi volt itt. Annak idején elkezdődött, mint Kodak gyár, és akkor még az Eastman gyártott itt papírokat, a technológia onnan van, tehát nem volt kifejezetten rossz. Utána az államosítás körül Forte lett, és akkor elkezdődött a gyár karrierje. Szerepeltek a kölni Fotochinán, papírokat gyártottak a világ minden tájára. A különleges trópusi csomagolású papírokat vitték Afrikába, Latin-Amerikába, mindenfelé. Kevésszer voltunk itt, azt hittük, hogy jobb lesz a gyár sorsa. Én még mindig bízom benne, mert körülbelül másfél-két éve már hallottuk, hogy bezárják és akkor nem került sor rá. Most annyian fényképeztünk itt, hogy azt hiszem, ennyi kép a Forte történetében összesen nem készült erről a gyárról! Én szerintem még katonai részleg is lehetett itt, mert a vezető mondta, hogy elvisz minket oda, ahova lehet… – és amikor kérdeztem, hogy van olyan, ahova nem lehet? Akkor azt mondta, hogy ő erről nem beszélhet, őt azzal bízták meg, hogy mutassa meg, amit lehet. Úgyhogy lehet, hogy aki itt elbotorkált, olyat is lefényképezett, ami esetleg hipertitkos.

Haris: Voltunk olyan helyen, ahol ki volt írva, hogy „általános veszély”.

Bánkuti: Szóval lehet, hogy bizonyos részlegek megmaradnak, én még bízom benne…

Szandtner: Mi a Forte papír ismérve, amitől föl lehet ismerni száz különböző papír közül?

Haris: Nem tudom. Az én tapasztalataim szerint csak a rosszakkal szemben lehet fölismerni. Volt egy időben eredeti kelet-német gyártmányú Mimóza fotópapír, vagy az olasz Ferrania. Föl lehetett ismerni magáról a nagyításról, hogy rosszabb volt a Forténél. De hogy egy jó nagyítás Agfa papíron vagy Forte papíron van-e, azt hiszem, azt azért nem lehet fölismerni.

Zalka Imre: Én egy időben Orwo papírral dolgoztam, egy srác hozta be az NDK-ból. Ezt iszonyatosan pontosan kellett exponálni. Hogyha alulexponálta valaki, akkor jött, mint a gyorsvonat és megállt, és utána meg nem mozdult, mint az öszvér. Hiába hívta tovább az ember, ugyanabban az állapotában megmaradt. Ha túlexponálták egy kicsit, akkor viszont hirtelen elsötétedett, elszürkült. A Forte papírnál én úgy vettem észre, hogy nagyon képlékeny az anyag, olyan rugalmas, hogy ha az ember egy picit tévedett, akkor sem omlott össze az egész. És a lágy hívókra meg a kemény hívókra nagyon finoman reagált anélkül, hogy fátyol képződött volna. Én nem nagyon dolgoztam nyugat-európai nyersanyagokkal, de az Orwo papírhoz képest a Forte egy felüdülés volt. Jó volt vele dolgozni, mint ahogy a többi nyugat-európai papírral is. Hát meg az ember szakmai sovinizmusa is működik, mert egy olyan technika tűnik el, amit tulajdonképpen nagyon szeretett csinálni, egy olyan nyersanyag, amit jó volt kézbe venni. Hasonló, mint egy magyar embernek egy Csepel motorkerékpáron végigmenni az országban …aki szereti a szakmáját, annak kicsit rossz érzés, hogy eltűnik a polcokról ez a magyar feliratú anyag. Talán, ha igaz, az a három épület, ami itt a gyártelep közepén van, meg kell, hogy maradjon: az egyik a fából készült iroda, meg még egy eredeti, a húszas években átadott épület, meg a víztorony….

Haris: Ezek az eredeti Kodak épületek.

Ormos József: Amit András mondott, azt annyival egészíteném ki, hogy a színes anyagokat valóban csomagolták különböző gyártóktól és azt onnan lehetett megtudni, hogy volt rajta egy színes csík meg egy színes, Forte embléma és ennek a kombinációjából lehetett megtudni, hogy Fuji-Forte, Agfa-Forte vagy 3M. A Főfotónál, a laborban így válogattuk szét a filmeket, hogy egy nagyításba kerüljenek bele. De ezt tényleg nem tudta senki, csak aki laborálással foglalkozott. Mert a dobozon nem látszott, csak a kazettán volt egy papírcsík, narancssárga, zöld, kék és ebből lehetett tudni.

Vékás Magdolna: Az emulziószámról lehetett még tudni. Elterjedt, hogy a négyezressel kezdődő emulziószám az Fuji, akkor azt lehetett venni.

Kerekes Gábor: Van egy gyerekkori emlékem: a kazánház, amin most nem látjuk a Forte feliratot, de hogyha vonattal arra mentünk, akkor nagyon szépen ott volt ez az embléma, ami hát számomra természetesen felejthetetlen. Én 1970-ben kezdtem el fényképezni és akkor Forte mellett volt még a Ferrania, amit a második nagyításnál el is felejtettem, mert használhatatlan papír volt. És hát dolgozott az ember Fortéra: nekem nem állt ellen, kitűnően használtam. Aztán később megjelent az új Forte és a Kodak, persze az ember ilyenkor mondta, hogy húúú, hát ezek most milyen jó papírok lesznek, biztos jobb ennél! Nem lett jobb. A Forte papírnak az a nagyon dicsérhető tulajdonsága, hogy abszolút flexibilis. Fortéval tudok Ilford tónust csinálni, meg Kodak tónust is, de a másik kettővel nem tudom megcsinálni ezt. Érted? Tehát ezzel azt csinálok, amit akarok. A hívó, a negatív, a procedúra, a hőfok folyamán. Én azt mondtam, hogy nekem se Ilford, se Kodak nem kell – hát most majd fog kelleni Ilford, sajnos –, mert a Forténél jobb papírt én nem ismerek, és ezt bizonyítja az, hogy New Yorktól Párizsig két nagy cég papírja – a Céguy meg az Agfa – mellett mindig ott volt a Forte doboz. De tényleg, rakásszám. És hasonló árfekvésben. Emlékeztek, az arles-i fesztiválon hogy jöttek be mutogatni a portfóliókat a fotósok a világ minden tájáról? Nagy, ötven-hatvanas Forte borítékból vették elő a képeket. És még egy nagyon szép történet: egyszer egy magyar kiállítócsoporttal Svájcba utazva, találkoztunk személyesen Koudelkával és hát persze körbevettük őt és kiderült hogy magyarok vagyunk. Áááá, Forte! –mondta nekünk. Tehát a nemzetet rögtön a Forte papírral azonosította, abszolút! Ez az, amire én azt mondom, hogy ilyen jó papír nem lesz még egy … És a film is, a fekete- fehér, karcolékony, sérülékeny, nincs meg az érzékenysége, viszont a színezése! Tehát a színképzők, azok hagyományosak. És ilyet nagyon nehéz csinálni, nem is csinálnak máshol ilyet, mert a színgammája olyan, hogy az ég, akármilyen világos is, kellő lefedettségű lesz, vagyis szürke lesz a negatívon. Nem fog túlexponálódni, hanem tényleg betartja azt, ami szemmel látható. Nem kell sárga szűrőt használni a hagyományos felvételek kapcsán (…) fekete-fehér procedúra. Jó! És ennyi.

Vékás: Én mindenféle dolgot csináltam jóformán, csak Fortéra. A filmet, azt nem nagyon használtam. De a nagyítások, azok mind Fortén vannak, soha nem is próbáltam más papírt.

Stalter György: Én is mindig rettegtem attól a pillanattól, hogy egyszer megszűnik a Forte gyár és remélem, hogy nem élem meg, de hát most már úgy néz ki, hogy… Mert itt ülök még, kocsival jöttem, de Kerekes vezet, úgyhogy minden esélye megvan annak, hogy nem élem meg. Na dehát, komolyan véve: én Forte filmet nem használtam szinte soha, csak hogyha rettenetesen muszáj volt, és nem használtam soha Forte filmhívó vegyszereket sem, viszont a fotópapírt azt állandóan és a Forte fotópapír hívókat is használtam és azt gondolom, hogy ez teljes mértékig kielégített. Engem is büszkeség töltött el a világban járva később, hogy Pekingben vagy New Yorkban tényleg ugyanazon az áron lehetett látni a Forte papírt, mint a többit. Amikor jöttek ide Amerikából fotográfus ismerőseim, előtte bőszen küldték a listát, hogy miféle Forte papírokat szerezzek be nekik a Mérleg utcai boltból, mert hogy azt szeretnék szépen hazavinni Amerikába. Azt mindenképpen el lehet mondani, hogy a Forte világszínvonalú márka volt a papírgyártásban. Én nem tudom, hogy itt most illik-e erről beszélni vagy nem: én szörnyűnek tartom azt, ahogy ez a gyár megszűnik, mert ez tényleg egy világpiacon bejáratott gyár. Nem tudom elképzelni azt, hogy gazdaságilag ne lehetett volna, vagy ne lehetne megmenteni. Lehet, hogy a területről el kell menni és az egész gépsort át kellene vinni a Csepelen álló üres hangárok egyikébe. És ott akár így kézi munkával, hogy Gizi néni szépen a sötétben csomagolja a papírokat, miért ne mehetne tovább, ilyen manufaktúra jellegűen, mint ahogy ez zajlott? Most a Foma van a piacon, ami felismerte talán ezt a lehetőséget, tehát Magyarországra betette a lábát. De hát miért ne lehetne a Forte? A Foma sehol nincs a világban elismertség szempontjából a Fortehoz képest. Én azt nem értem, hogy ebben az üzleti vállalkozó világban miért gondoljuk, hogy az ingatlan üzlet az sokkal komolyabb és nagyobb tétel? Valószínűleg ennek következtében kell ennek a gyárnak megbuknia… de nem gondolom azt, hogy ne lenne a világban erre nagyon komoly kereslet és mint a magyar téli szalámi, úgy miért ne maradhatna meg a Forte is.

Bánkuti: Zselatin mindegyikben van…

Stalter: …és elég sok titok. Két évvel ezelőtt egy iskolás csoportot hoztam ide, és akkor megkérdeztem attól az úrtól, aki az öntőgépeket kezelte, hogy beszélne-e arról, hogyan készül egy papíremulzió? És akkor persze elmondta. Na jó, de ebből mennyit hallgatnak meg mások? A Forte papír olyan volt amilyen –, de amögött egy megszállott, csak ezt a dolgot szerető ember 15-20 évnyi tudása kellett legyen. Valószínűleg sehol nincsenek leírva azok a főzési eljárások és azok a hőmérsékletek, meg azok a vegyszerek, amitől olyanok ezek a papírok, amik sajátságosan jó tulajdonságokat eredményeznek. Meg lehet tudni azt, hogy egy liter desztillált vízhez mennyi zselatin kell, meg ezüst nitrát, meg kálium klorid, és ezt hogy kell önteni és azután mennyi ideig kell melegíteni meg főzni, satöbbi. Ezt ők szépen el is mondják, sőt egy komoly magyar fotószakkönyvben, mondjuk A fényképezés kézikönyvében vagy a Fotolabor zsebkönyvben le is van írva. De nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ha ezt megcsináljuk szépen otthon – mint a szakácskönyvből, hogy készül a húsleves –, nekünk is kijön egy fehér pép, csak amikor rávilágítunk, akkor nem történik semmi! Amikor felhordjuk egy felületre, akkor fátyolos lesz. Ezek az anyagok pedig csodálatosan működtek és talán itt van az egyik legnagyobb veszteség. Mert ahogy a különböző fotográfiai technikák kihalnak, vele együtt kihalnak azok, akik ezeket művelték, és tudták, hogy hányszor kell sarkon fordulni, mielőtt beleöntenek valamit! Itt is az lesz: ezt a papírt, a titkait széthordják… volt itt egy hölgy, aki csak a zselatinokkal foglalkozott. Négy vagy ötfajta, a világ különböző részeiből beérkezett zselatinokat tesztelt. Volt, ami Indiából jött be, volt, amit marhákból főztek, volt, amit tehénből főztek, és ezt mind más és más arányban keverték és rakták hozzá a negatívok és a pozitívok anyagaihoz. Ők lesznek azok, akik most, ahogy megkapták a felmondó papírt, szépen begubóznak a saját kis lakásukba és elhal az a rész, amihez csak ők értettek. Amíg együtt voltak, volt egy nagy közös érték: ez a végtermék, a nagyon jó minőségű fotópapír.

 

 

Vác Város Levéltára honlapján megtekinthető a Volt egyszer egy gyár – a Kodaktól a Fortéig című kiállítás teljes anyaga:

1. szín: A Kodak és a Forte gyár története képekben
2. szín: Fekete István: Egy gyár végnapjai c. dokumentumsorozata
3. szín: Forte forever – Fotóművészet Forte-papíron
Válogatás a Kodak/Forte kiállítás vendégkönyvi bejegyzéseiből