Duna - nyitott könyv fotópályázat eredményhirdetés I.

2012. március 21. Mai Manó Ház

2012. február elsején a Mai Manó Ház az Indafotóval együttműködésben meghirdette a Duna - nyitott könyv fotópályázatát. A pályázat technikai hátterét az Indafotó, a szakmai hátteret - a zsűri jelölésével - a Mai Manó Ház biztosította.

A zsűri tagjai voltak:
Csizek Gabriella, kurátor, Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
Szilágyi Lenke, Balogh Rudolf-díjas fotóművész
Huszti István, fotóriporter, index.hu

A Duna - nyitott könyv fotópályázat ideje alatt (február 1-29.) átlagosan óránként töltöttek fel fotót az Indafotó gyűjteménybe; összesen 790 db-ot. A zsűri összesen 111 képet választott ki, amit április elsejétől vetíteni fogunk a Mai Manó Ház Napfényműtermében, a Duna - nyitott könyv kiállításunk kísérő anyagaként.
A zsűri a szerzők által közölt adatokat hitelesnek tekintette.
 
A zsűri rövid értékelése
A beérkezett pályaműveket áttekintve a legnagyobb sajnálatunkra a Duna mintha csak Budapestnél folyna és kizárólag a Parlament illetve a Budai vár állna a partján, kevés kivételtől eltekintve. Kiderült, rengeteg, technikailag nagyon jó fényképezőgép lencséje elé került a Duna különböző viszonylatokban, viszont ennél sokkal kevesebb érzelem és gondolat lett képpé. Sorozatok esetében szinte nem találtunk olyat, ahol egy jobb, szigorúbb válogatás ne erősítette volna magát a szériát. Előfordult - nagy sajnálatunkra - hogy olyan képet töltött fel a pályázó, amely nem felelt meg a kiírásban foglaltaknak és ki kellett, hogy zárjuk, pedig helyezést kaphatott volna a minősége alapján. Ezzel a maga és a mi szívünket is fájdította.
A zsűri tagjai között egyetértés volt a helyezést illetve különdíjat kapott sorozatokat, képeket illetően, viszont ezek sorrendje, különdíjas vagy helyezett volta, már vita tárgyát képezte, amelyben inkább az egymás iránti szakmai tisztelet, mint a fotósorozatok minősége döntött.
Köszönjük, hogy ilyen sokan fényképeztetek és töltöttétek fel képeiteket!

Csizek Gabriella, Huszti István, Szilágyi Lenke
 
Az első helyezett Krnács Ágota a második díjazott Neogrády-Kiss Barnabás míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Bárdos Tamás léphetett fel. Különdíjat kapott Kárász Karolina, Garamvári Gábor, Sprenc Balázs és Zselinsky Miroslav.

Gratulálunk!

Első helyezett:
Krnács Ágota

Fotó: Krnács Ágota: A Dunánál. (sorozat) 2012.02.24.

Második helyezett:
Neogrády-Kiss Barnabás

Fotó: Neogrády-Kiss Barnabás: Duna Part, Felsőgöd. (sorozat) 2012.02.26.

Harmadik helyezett:
Bárdos Tamás

Fotó: Bárdos Tamás: Kontraszt. 2012.02.07.

A zsűri különdíjakat is kiosztott, ezeket a fotókat ITT találjátok.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása