Fotóbulvár a 19. századból III.

Fotóbulvár a 19. századból III.

2012. március 27. Mai Manó Ház

Lapozó rovatunkban régi újságok, fotós szaklapok hírei közül válogatunk. Kis színesek, érdekességek, fotós hírek, kritikák és kiállítás-ajánlók az elmúlt 130 év magyar és nemzetközi sajtójából. Fotóbulvár sorozatunk korábbi részeiben olvashattatok a szellemfotografálásról, valamint a paparazzo trónörökösről is. Többen is jeleztétek, hogy folytassuk a közel 125 éves cikkek bemutatását, így ma ismét a Fényképészeti Lapok „Vegyesek” rovatából szemezgetünk.

 

 

Valami új.

Muybridge úr, a pillanatfényképész Edison úrral, a híres feltalálóval oly tervet közölt, melynek életbelépését fölötte kívánatosnak tartja. A fényképész ti. oly eljárást alkalmazott s tökéletesített, mellyel mondjuk pl. a szónokló Boulanger tábornok arckifejezését, kézmozdulatait reprodukálja, elérvén ezt olyképp, hogy a szónok minden megszokott állásáról hatvan-hatvan pillanatfelvételt eszközöl, s e képeket egymásután laterna magica segítségével kifeszített vászonra veti. Találmányához Edison úr fonográfját akarja csatolni s híres színészeket, énekesnőket szerepeikben bemutatni. Edison úr fonográfjával a szavakat, a dalt ismételteti, míg a fényképész a művész arckifejezését, játékát, mozdulatait újból előidézi. A terv megnyerte Edison úr tetszését, ígéretet is tett, hogy létrehozásán működni fog.

(Veress Ferenc: Vegyesek; Fényképészeti Lapok, 1888, VII./8. 176.)

 

A helyettes.

Egy amerikai hölgy, kinek Európában rokonai vannak, kisfiát levetette s vagy tizenkét kabinet-fényképet küldött ide át. De mielőtt még elküldte volna, egyik s másik ismerősének megmutatta. „Mily gyönyörű gyermek, mily kedves, mintha csak Tündérországból ide szakadt volna! Be szeretném látni.” Ezt olyanok mondták, kik a gyermeket vagy nem is látták, vagy már elfelejtették, hogy milyen. De egy barátnője jól ismerte a gyermeket s azért meglepve felkiáltott: „Hisz ez nem a kegyed gyermeke! A fényképész tévedett. Hiszen ez csöppet sem hasonlít Harry-jához!” „Csitt!” mondá az okos anya „a dolog rendben van. Tudja, Harry haja nem elég hosszú, hogy ily szép csigákban vállára omolhasson, azután az orra is kicsit pisze s így hát kölcsönvettem szomszédnőm gyermekét – kicsi Apollo, úgy-e hogy az? – s Harry ruháit s kicsi gyűrűjét viseli. Nézze csak, mily gyönyörűek a csipkék! Nemde öröm látni, mily édesen kukucskál ki a sapka alól?” „De hiszen a képeket el akarja küldeni?” „Hát persze hogy igen. Ők sohasem tudják meg a különbséget, azután nem kedves-e? A milyen édes darling is az én Harrym, soha félig oly szép képet sem lehetne róla levenni. Én meg valami nagyon szépet akarok nekik küldeni.” Hogyha felnőtt emberek e szerencsés ötletet elsajátítnák, nem is volna oly rossz dolog. Hiszen többnyire éppen azért kifogásolják fényképüket, mert jól van találva.

(Veress Ferenc: Vegyesek; Fényképészeti Lapok, 1888, VII./8. 176.)

 

Érdekes pör.

Knop H. G. Ottó, ki holmi „szőrtelenítő szer” gyártásával foglalkozik, hogy szerének jóságát és igaz voltát jobban szemlélhetővé tehesse, Zeidler nevű fényképészhez ment, hogy az neki néhány fiatal nőről készült fényképet adjon, melyeket céljára minden kellemetlenség nélkül fölhasználhasson. Zeidler adott is neki olyanokat, melyekről biztos volt, hogy közszemlére kitehetők. Knop ezek közül a legcsinosabbat kiválasztván, nagy számmal készített róla példányokat és meghagyta, hogy ezek felét bajuszkával és erős szemöldökkel retusálják, a többi pedig sima arcúnak maradjon. E képeket Knop később hirdetéseivel mindenfelé szétküldözte s nyilvánosan ki is függesztette. Egyszer csak előáll R. kisasszony és Zeidler fényképész, és Knop nyakába pert akasztott női becsülete nyilvános megsértéséért. A berlini bíróság azután Zeidlert 100 márka fizetésére büntette, mert Knop minden felelősséget rá hárított; s noha busás jövedelmet söpört be a szőrtelenítő szerért, a büntetéstől megmenekült. – Ebből az a tanulság, hogy óvakodjunk bárkinek fényképével mellékkeresetre szert tenni és senkinek ne adjunk abból, az illető beleegyezése nélkül; mert ezzel nemcsak szép pályánkat kisebbítjük meg, hanem miatta a mi becsületünk is nagyobb csorbát szenved, mint azé, kinek fényképével visszaéltünk. Ha valaki műveinkkel nem lenne megelégedve s visszaadná, legyünk szerények, bosszúállás helyett készítsünk mást; vagy ha ezt nem tesszük, nehogy újra csalódjunk, elég nagy bosszú az, ha egyáltalában nem vesszük le többé az illetőt. Ez meg jó hírünknek s üzletünknek lenne kárára, azért ne feledjük soha, hogy egy rossz fénykép több kárt okoz, mint száz jó hasznot!

(Veress Ferenc: Vegyesek; Fényképészeti Lapok, 1884, III./2. 40.)

 

A tervezett fényképadó.

A tervezett fényképadó behozatalának kérdésével a német szaklapok is foglalkoznak. „Phot. Beob.” pl. így ír múlt évi 12. számában: Magyarországban egy amerikai törvény mintájára, a mint hírlik, roppant nagy adót akarnak vetni a fényképekre. A terv ugyanis az, hogy 1884-től kezdve a fényképek csak megfelelő bélyeggel bocsáthatók forgalomba. (Következnek az ismert bélyegilletékek.) A bélyeget a használt kartonra kell ragasztani s ezt a fényképésznek a maga pöcsétjével megbélyegezni. A visszaélések első esetben 200 ft-tal, ismétlés előfordultával pedig az iparszabadalom jogának 10 évig tartó megvonásával fognak büntettetni. A pénzügyminiszter ez új adóból évenként 2-3 millió ft jövedelmet remél – ha ti. ez a meggondolatlan törvény életbe lépne. A fényképek ára legkevesebb 25%-kal emelkedni fog. Mi részünkről ezt hisszük, mert tudvalevőleg a kartonoknak nagy tömege fog kárba menni, illetve használhatatlan képekkel beragasztatni, mert továbbá a fényképésznek a készletben lévő kartonokba igen nagy holt tőkét kell befektetni. Ha pedig ezt a befektetést kontóra teszi, úgy az ár ¼ résszel kétségkívül emelkedni fog. Már most ha az arcfényképezés csak fényűzés, úgy bizonnyal kevesebb közönség fogja magát levetetni, mint eddig, a minek következménye az lesz, hogy a műtermek bezárnak.

(Veress Ferenc: Vegyesek; Fényképészeti Lapok, 1884, III./1. 20.)