Duna - nyitott könyv

Duna - nyitott könyv

2012. április 06. Mai Manó Ház

Nagyon különböző országok léteznek egymás mellett ezen a tájon. Ha közös nevezőt próbálunk keresni köztük, akkor abban biztosan egyeznek, hogy rövidebb-hosszabb szakaszukon átfolyik a Duna, amely a történelem előtti időktől közvetít népek, területek, országok között. Kultúrát, gazdasági javakat, létformákat, jót és rosszat, mindent. Amit el lehet mondani minderről, az ott van egy zseniális magyar költő versében, amit bár 1936-ban írt, de még egy névelőt sem haladt meg belőle mára az idő.
A kiállítás a Duna mindennapjait, különböző arcait mutatja meg, amelyekkel évszázadok óta szinte észrevétlenül veszi körül egyéni sorsunkat és közös történelmünk eseményeit egyaránt. A kortárs munkák és az archív felvételek a folyó jellegzetességeire építkezve jelenítik meg nemcsak a konkrét helyszínek sajátosságait, hanem a vizet és annak általános jellemzőit is, valamint olykor meglepő kontextusban beszélnek az ember és víz viszonyáról.
A Mai Manó Ház I. emeletén Csizek Gabriella válogatásában a mai magyar fotóművészet közép- és fiatal nemzedékének kiemelkedő, sikeres alkotói mutatják meg, hogyan ihlette meg őket és milyennek látják a Dunát. A kiállított munkák különbözősége és együttes bemutatása lehetőséget teremt arra, hogy a különböző befogadói hozzáállások egyaránt találjanak figyelemre, gondolkodásra érdemes összefüggéseket.

Ma ezekből a fotókból állítottunk össze egy válogatást, a teljes anyagot a Mai Manó Ház kiállítótereiben tekinthetitek meg


Fotó: Szilágyi Lenke: Duna delta 2007., Mundruczó Kornél Delta című filmjének forgatása

 


Fotó: Csontó Lajos: Szamarak, 3/3 példány, 2008.



Fotó: Telek Balázs: Aranykapu, Bp. 1998.



Fotó: Hangay Enikő: Making Waves 2010.



Fotó: Dezső Tamás: Itt, Bárhol 45.



Fotó: Fátyol Viola: Land art a Duna deltában 1. 2007.



Fotó: Gyenis Tibor: Elysium 2011.



Fotó: Molnár Zoltán: Duna-delta, Fekete-tenger, Románia, 2007.


 

Ha a XIX. század végén, XX. század elején készült Duna fotókra vagy kíváncsi, akkor azokat ITT találod!