Talbot és világa

Talbot és világa

2012. június 11. Mai Manó Ház

A fényképi formanyelv kialakulása lassú folyamat volt. De már kezdetben is olyan meglepő, sajátos fényképi meglátásokkal és megfogalmazásokkal találkozunk, melyek hosszú ideig egyedülállóak maradtak a fotó történetében. Ezek közé tartoznak Daguerre egyetlen pozitív képet, a dagerrotípiát eredményező eljárásától eltérő, pozitív-negatív technikán alapuló talbotípia (vagy kalotípia) feltalálójának, Henry Fox Talbot-nak úttörő jelentőségű felvételei is. A talbotípia a papírrétegen át történő átmásolás következtében sem élességében, sem részletgazdagságban, sem a rajz finomságában nem versenyezhetett a dagerrotípiával. 

Talbot nem a portré műfaját választotta, pedig az angol festészeti hagyomány nem követelte volna tőle az aprólékos részletrajzot. A képeken leggyakrabban szereplő ember alkotta tárgyak nem a képzőművészetben megszokott 'nature morte' felfogásában, a csendéletfestők elrendezésében, hanem a mindennapi életben megszokott helyükön (könyvek sora a könyvespolcon, edények a terített asztalon stb.) jelennek meg. Mindez anyagszerűen, fénnyel plasztikussá téve, az objektív tárgyi valóságra koncentrálva olyan modernül, fényképien hat, mintha egy, az 'új tárgyiasság' szellemében dolgozó, a fényképezendő témák egyenrangúságát hirdető XX. századi alkotó készítette volna.

Különösen vonatkozik ez az "Istállóajtó" c. képre. 

the-open-door-plate-web.jpgFotó: William Henry Fox Talbot: The Open Door Plate VI, "The Pencil of Nature" c. 1844.

Nemcsak témaválasztásában hallatlanul merész, hanem ábrázolási eszközeiben is. Úgy érezzük, hogy ez a téma ilyen megjelenítésben semmilyen más művészeti ágban nem érvényesülne, csak a fotóban. Az ideális, csak a képzeletben létező, romantikus vagy klasszikus tájképfestés hegemóniája idején keletkezett kép szűk kivágásban, félig behajtott istállóajtót mutat a félfához támasztott seprűvel. A lapos súrlófényben minden tapinthatóan plasztikussá és anyagszerűvé válik: az érdes kőfal, a seprű vesszőnyalábja, még a deszkaajtóba vert szögek is kiugranak. Mindez azonban nem válik aprólékosan részletezővé, mert a nagy árnyékos és a fény érte felületek összefoglaló hatásúak, s a vonalvezetés is tökéletes egyensúlyt biztosít.

england_monastery_in_lacock_abbey_1844_talbot.jpg
Fotó: 
William Henry Fox Talbot: Lacock Abbey, 1844.

 

Otthonát, Lacock Abbey-t ábrázoló, tájba komponált felvételeitől és a festészeti gyakorlattól merészen eltér egyik képe a kolostorról, mely nemcsak a környezetet hagyja el, hanem az épületnek csak egy részét, a földszinti árkádokat és az ablaksor alsó felét mutatja. A képhatást a plasztikusan világított, repkénnyel befuttatott sötét, és a napsütötte, világos falfelületek ritmikus fény-árnyék váltakozása nyújtja. így az épület dokumentálása helyett egy szubjektíven alakított vizuális élményben van részünk.

Emberi alakot ábrázoló képei közt is találhatunk messze előremutató kezdeményezést. Ilyen a „Létra" is.

plate_14.jpg
Fotó: 
William Henry Fox Talbot: The Ladder, 1844.

 

A néhány perces expozíciós idő ellenére bravúrosan oldotta meg, hogy pillanatszerűen hat az életkép. Az alakok festészetből hagyományozott háromszög-kompozíciójának statikáját a fénnyel kiemelt létra függőlegese élénkíti, teszi mozgalmas képpé. Az eleven hatást fokozza a fények és árnyékok hatása, valamint a fa, a kő és a növényzet anyagszerűsége. Nemcsak a szabadban, hanem az enteriőrben is meg tudta oldani az alakok természetes, megmerevítés nélküli elhelyezését, plasztikus világítását, lényeget kiemelő bemutatását, mint ezt a „Sakkozók" c. képe bizonyítja, melyen a végtagok és a fej megtámasztása ellenére is közvetlen, kifejező az arc és a mozdulat. 

A negatív-pozitív eljárás feltalálása előtt csipkékről, tollakról, levelekről, indákról és más, áttetsző vagy áttört tárgyakról készített közvetlen másolatai alapján, melyeket „Photogenic drawings” (Fényszülte rajzok) címen foglalt össze, a fotógramm egyik előfutárának tekinthetjük Talbot-t. A talbotípia sokszorosíthatóságát kihasználva a világon elsőként fényképekkel illusztrált köteteket adott ki: a „The Pencil of Nature” (A természet irónja) hat kötete 1844-46 között, a "Sun Pictures of Scotland" (Skóciai napfény-képek) 1845-ben jelent meg. Az albumok műemlékeket, városképeket, tájakat, csendéleteket, növényeket, szobrokat, s figyelemreméltóan egyszerű, hétköznapi motívumokat ábrázoló képekkel, csoportképekkel, rajz- és iratreprodukciókkal a fényképezés sokoldalú felhasználhatóságát illusztrálják. 

Az olvasóhoz intézett előszóban Talbot nyomatékosan felhívta a figyelmet képeinek újdonságára, sokszorosíthatóságára és arra, hogy: "Jelen munka képtábláit kizárólag egyedül a fény hozta létre, a művész irónjának mindennemű hozzájárulása nélkül. Ezek napfény-képek, és nem mint némelyek képzelik, hamisított metszetek." Ebből a megjegyzésből és a kiadványok címéből is kitűnik, hogy Talbot osztotta kortársai nézetét, mely szerint képei a valóság, a természet önarcképszerű bemutatása. Másrészt a fényképező ember szerepét, Talbot tudatos fényképi látásmódját bizonyítja egy másik megjegyzése, melyben a festői képzeletről szól, de a szemlélet, mely a fény és az árnyék képalakító szerepét hangsúlyozza, ha ő nem is nevezte annak, mégis fényképi: "A festő szeme gyakran megakad ott, ahol közönséges ember nem lát semmi figyelemre méltót. A napsugár esetleges ragyogása, egy árnyék, mely az utat keresztezi, egy idő- marta tölgyfa vagy egy mohlepte kő képes megindítani a gondolatok és érzések sorozatát, fölébreszteni a festői képzeletet." Talbot e látásmódot realizáló képei bizonyítják, hogy ha felvételeinek többsége dokumentum jellegű is, munkásságában számos tudatos, magas művészi értékű kompozíció található.

Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.

Vissza a tartalomjegyzékhez
Tovább a következő fejezethez