Nadar

Nadar

2012. július 16. Mai Manó Ház

Az üzleti szempontokat preferáló fényképi tömegtermelésből csak kevés nagy egyéniség munkássága tudott kiemelkedni. Inkább műkedvelők, akik saját kedvtelésükre fényképeztek, s megélhetésüket nem a portréfotózás biztosította. Avagy olyan művészek, akik már befutottnak számítottak, s anyagilag függetlenek voltak a közízléstől. Kiváltképp saját elképzeléseik szerint alkothattak, ha megrendelőik a szellemi elithez tartoztak, akiknek nem volt szükségük arra, hogy rangosabbnak, előkelőbbnek tűnjenek.
Különösen nagy hírnévre tett szert közülük Gaspard Felix Tournachon (1820-1910), művésznevén Nadar, akit a kortársak „a fényképezés Tizianójá-nak neveztek. Népszerűségét nemcsak kiemelkedően magas színvonalú portréművészetének, hanem eleven szellemének, mozgékony egyéniségének, gyakran szenzációszámba menő kísérletező kedvének köszönhette. író és karikaturista, léghajós, az impresszionista festők barátja és lelkes propagátora, heves republikánus, jó üzletember, a fényképészeti eszközök és eljárások tökéletesítője volt, de mindenekelőtt eredményes kísérleteket tett a fotó új területeinek és lehetőségeinek kiaknázására. Művészi szemléletére jellemző, hogy bár műteremházának berendezése látványosságnak számított, mégis talán az egyedüli hivatásos fényképész volt Párizsban, aki nem használt kellékeket, festett háttereket a portrézáshoz.

rossini.jpg
Fotó: Portrait de Rossini, compositeur, 1854-1860.


Portréiban egyszerűségre, természetes tartásra, zárt alakításra törekedett. Beállításaiban inkább az előző évtizedek, a dagerrotipisták és a klasszicista portréfestészet legnagyobbjának, Ingres-nek hagyományait követte, mint a kortárs kritikai realisták vagy impresszionisták festészetét, vagy a kor művészkedő fotográfusainak gyakorlatát. Modelljeit többnyire világos vagy középtónusú, de mindig semleges háttér elé állította, így a képteret csak az alak uralja. Képeit nem kontrasztos - világos és sötét - foltokból építette fel, mint Hill, hanem - amint ezt a dagerrotípia után a kollódiumos lemez is lehetővé tette - a tónusok gazdag fokozataiból. A lényegeset, a kifejezést leggyakrabban az arcélre vetett fénnyel emelte ki, míg a kevésbé fontos részleteket félhomályban tartotta. Ezzel a fényképre igen jellemző, plasztikus alakításmódot fejlesztett ki, gazdag tónusskálával érzékeltette a kelmék anyagszerűségét, anélkül, hogy aprólékossá vált volna.

Modelljeinek jellemzésében kerülte a klasszicista eszményítést, Nadar realista volt. Karikaturista képességével biztosan ragadta meg modelljében azt a jellemző vonást, mely a nagy egyéniség szellemiségéről fontos információkat közölt. Nem a pillanatnyi hangulatot, hanem az egyéniségre speciálisan jellemző eredeti tulajdonságot kereste. A lehetséges életközelségre törekedett, nem merevítette meg alakjait, nem irányította, hanem megfigyelte, engedte, hogy egyéniségüknek megfelelően viselkedjenek, hogy az ábrázoltak szellemi ereje önmagáért beszéljen. Ezt megkönnyítette, hogy túlnyomórészt kora szellemi életének kiemelkedő nagyságait, írókat, képzőművészeket, tudósokat fényképezett, akik magatartásában ritkábban találkozunk hamis pózolással, üresen reprezentáló magatartással. Híres emberekről készült albumaival, a „Panthéon Nadar" -ral és a mások felvételeit is tartalmazó „Galérie Contemporain"- nel (Kortársak Galériája) iskolát teremtett - utána hosszú ideig a hírességek képei töltötték meg a művészi portréalbumokat.

nadar-sand.jpg
Fotó: Nadar: Portrait of George Sand, 1877. 


Nadar a jellemzéshez felhasználta a testtartást, a mozdulatot, a nézőpontot éppúgy, mint a világítást, képkivágást, vagy akár a ruházatot. George Sand romantikus alakját pl. a fényképezés adta lehetőséggel, a kissé alulról felvett nézőponttal és a nagy redőjű köpeny szétterítésével növelte "heroikussá", így a formát egységbe hangolta az írónő mélyen emberi, kissé fájdalmas arckifejezésével. Delacroix portréján nemcsak a zárkózott arckifejezés érzékelteti a festő fenséges magányát, hanem a gesztus is, sudár tartása, mellénykivágásba dugott keze. A kritikai realista íróról, Champfleury-ről szűk kivágású mellképet készített, a semleges tónusú felületekből csak a kutató szempárt emelte ki, és a tekintetet mintegy megismétlő, fényben megcsillanó monoklit hangsúlyozta. Théophile Gautier és Gustav Doré ellentétes egyéniségét nemcsak tartásuk, arckifejezésük - a parnasszista költőnél szenvedélyes, a fantáziagazdag grafikusnál könnyed -, hanem ruházatuk is jellemzi. Mindkettőnek nyakába kendő van odavetve, de míg Gautiernél ez az apróság a romantikus hanyagságot, Dorénál a keresett választékosságot hangsúlyozza.


nadar-husson.jpg
Fotó: Nadar: Jules Francois Felix Husson, 'Champfleury' (1821-89), from 'Galerie Contemporaine', c.1874-78.


(forrás: europeana.eu)

Tőry Klára: A fényképezés nagy alkotói. Átdolgozott változat, Budapest, 2004.

Vissza a tartalomjegyzékhez
Tovább a következő fejezethez