Fotó-kalendárium – Válogatás Alfred Eisenstaedt fotóiból (1898-1995)

2012. december 06. Mai Manó Ház

1898. december 6-án született Dirschauban - a mai Lengyelország területén - Alfred Eisenstaedt, világhírű fotóriporter, akinek önarcképeit és a leghíresebb csókolózós fotójának egy újragondolását ITT találjátok. Első fényképezőgépe egy Kodak kamera volt, amit teljesen rendszertelenül, minden különösebb cél nélkül használt. 18 évesen behívták katonai szolgálatra a német hadseregbe, ahol súlyosan megsérült, így leszerelték. Mivel a családja tönkrement, ezért kisebb-nagyobb sikerrel egy ideig utazó ügynökként próbált meg érvényesülni. A festői fényképezésről először egy barátja mesélt neki, akinek segítségével megismerte a képkészítés technikai hátterét is. Nem sokkal később egy művészi fotóját megvásárolta a Berliner Tageblatt szerkesztője, aki rengeteg ellesett, riportszerű képet mutatott Eisenstaedtnak miközben azt javasolta, hogy próbálkozzon inkább ezzel a stílussal. E beszélgetés (és a látottak) hatására vett egy Leica 35mm-es fényképezőgépet, majd 1929. december 3-án hivatásos fényképész lett. Egy héttel később már Stockholmból a Nobel-díj átadásról tudósított. A harmincas években az AP számára készített felvételeket, majd 1935 decemberében az Egyesült Államokba költözött, ahol meglepve tapasztalta, hogy a riportfényképezés terén elért sikereiért milyen sokra becsülik. Eisenstaedt egyike volt az első fényképészeknek, akik a 25 milliós olvasótáborral rendelkező LIFE magazin fotóriportereinek táborát erősítették és pályafutása alatt több mint 90 fotója került az újság címlapjára. (Forrás: Peter Pollack: The Picture History of Photography, New York, 1958. fordította: Fenyő Imre)
Mai bejegyzésünkbe Alfred Eisenstaedt híres fotóiból válogattunk. 

001.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Children at Puppet Theatre, 1963 
[A fotó párját ITT találjátok]

 

002.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Winston Churchill gives the victory sign at a political rally, Liverpool, 1951


003.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Marlene Dietrich, Berlin, 1928


004.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Atomic scientists Albert Einstein and J. Robert Oppenheimer compare notes at the Princeton Institute for Advanced Study, 1947


005.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Marilyn Monroe, 1953


006.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: The tumultuous celebration of V-J Day in Times Square, New York City, 1945
[A fotó párját ITT találjátok]


007.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Headwaiter Rene Breguet brings aperitifs to English guests at the skating rink of the Grand Hotel, Saint-Moritz, 1932


008.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Children follow the Drum Major at the University of Michigan, 1950


009.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: Sophia Loren, 1960


010.jpgFotó: Alfred Eisenstaedt: World's Fair Visitors Entering the Perisphere, Queens, New York City, 1939 


A LIFE magazin híres címlapfotóit - köztük Eisenstaedt munkáját is -  ITT találjátok. 

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása